Élő Kolozsvári Rádió

Trendben marad a vakolat is a 6.KMN alatt!

Szent_mihaly_templom_bejarata

 

A hétvégi kolozsvári Sörfesztiválon a Főtér keleti oldalán felállított színpadon dübörgött a zene, mindenütt folyt a sör. A Szent Mihály-plébániatemplom – melynek épsége többször is veszélybe került már, – eddig bírta: a kápolnájának bejárata fölötti boltszakaszról hatalmas darab vakolat hullt le.

Lévén, hogy a 6.Kolozsvári Magyar Napokig már egy hónapnyit sem kell várnunk, feltevődik a kérdés: a sajnálatos történés milyen mértékben befolyásolja az augusztusi, főtéri események, elsősorban koncertek megszervezését, megtartását? Szükség lesz-e további óvintézkedések bevezetésére?

 

6.KMN_plakatGergely Balázs, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője következőképpen nyilatkozott Rádiónknak:

 

Bergenbier_fesztival„Ahogy azt a Kolozsvári Magyar Napok közönsége folyamatosan láthatta, a Főteret nem szennyeztük  fölösleges reklámakciókkal, vagyis nem csináltunk belőle zsibvásárt, a hangerő mindig a jó ízlés határán belül volt, és az épített örökségünket nem veszélyeztette. Folyamatosan konzultáltunk a főesperesi hivatallal, a Szent Mihály plébániával, és egy nagyon jó, harmonikus együttműködés áll mögöttünk, ami remélem, hogy folytatódni is fog. Ami a konkrét esetet illeti: ez egy kétnapos koncertsorozat volt, mi is kint voltunk szombaton, a szervezők nagyon durván megsértettek minden írott és íratlan szabályt. Úgy gondolom, hogy az ilyen dolgokat valamilyen módon szankcionálni kell. Amennyiben szükség van rá, én abszolút támogatója lennék annak, hogy a főtéri illetve a belvárosi rendezvényeken komoly decibel-korlátozások legyenek, illetve mérje fel és értékelje át a város az erre vonatkozó feltételrendszert. Ebben mi biztos, hogy partnerek leszünk akkor is, ha negatívan érint. De ezt nem hiszem, mert soha nem léptük át azokat a határokat, amelyeket mások átléptek.”

Gergely Balázs – a teljes beszélgetés (Gergely Zsuzsa interjúja)

Szent_Mihaly_Templom_oldalrol

 

 

 

Szerkesztő: gergelyzsuzsa, 2015 július 21, 15:28 / actualizat: 2015 augusztus 14, 15:53

Új templom Hadadon: “Karácsony este gondoljanak ránk…!”
Hangoló csütörtök, 2025 december 182025 december 18, 16:17

Új templom Hadadon: “Karácsony este gondoljanak ránk…!”

Alig több, mint két és fél év telt el azóta, hogy ünnepélyesen letették Szatmár megyében, Hadadon a református templom alapkövét,...

Új templom Hadadon: “Karácsony este gondoljanak ránk…!”
Rádiós premier: Kovács Nóri új dalával hangolódtunk az ünnepekre
Hangoló kedd, 2025 december 162025 december 16, 11:36

Rádiós premier: Kovács Nóri új dalával hangolódtunk az ünnepekre

Tavaly Szamosújváron, az Epreskerti Majálison találkoztunk Kovács Nórival, aki a széki Kovács Józsi bácsival együtt lépett színpadra. De...

Rádiós premier: Kovács Nóri új dalával hangolódtunk az ünnepekre
Vasárnap ismét lesz Szeretet Karaván Szinérváralján
Hangoló hétfő, 2025 december 152025 december 15, 13:02

Vasárnap ismét lesz Szeretet Karaván Szinérváralján

Advent negyedik vasárnapján, december 21-én délután 6 órától már negyedjére szervezik meg a Szeretet Karavánt Szinerváralján, a...

Vasárnap ismét lesz Szeretet Karaván Szinérváralján
Vidám lucázók és egyéb népségek a 18. Adventi Sokadalomban
Hangoló hétfő, 2025 december 152025 december 15, 11:05

Vidám lucázók és egyéb népségek a 18. Adventi Sokadalomban

A lucázás vagy kotyolás szokása is megelevenedett szombaton, december 13-án a 18. Adventi Sokadalomban, amelyet hagyományosan az...

Vidám lucázók és egyéb népségek a 18. Adventi Sokadalomban
Hangoló csütörtök, 2025 december 112025 december 11, 11:59

Karácsonyi vásárnap a Planetáriumban

A Főtér 10. szám alatti térbe, a Lábasház (Jósika-palota) második emeletére főként azokat várják december 14-én, akik helyi...

Karácsonyi vásárnap a Planetáriumban
Hangoló szerda, 2025 december 102025 december 10, 12:37

Kellenek a titokzatos segítők – Abigél musical Kolozsváron

Szabó Magda Abigél című ifjúsági regényének musicalváltozatát mutatják be szombaton este 7 órától a Kolozsvári Állami Magyar...

Kellenek a titokzatos segítők – Abigél musical Kolozsváron
Hangoló kedd, 2025 december 92025 december 9, 12:25

Egy templom, két felekezet: két orgona adventi hangversenye

Udvarhelyszéken, a Székelykeresztúrhoz tartozó Fiatfalván ilyen rendkívüli a helyzet, ami okot ad minden évben egy rendkívüli hangversenyre...

Egy templom, két felekezet: két orgona adventi hangversenye
Hangoló hétfő, 2025 december 82025 december 8, 12:53

Könyvet karácsonyra – jön a XI. Adventi Könyvvásár

A tizenegyedik adventi könyvvásárra várja az érdeklődőket az Idea Könyvtér Kolozsváron december 11-14. között. A helyszín a...

Könyvet karácsonyra – jön a XI. Adventi Könyvvásár