Élő Kolozsvári Rádió

Zenetér: Az éterben és a koncertteremben

Koncertterem? Ilyen hőségben? Ne aggódjanak, ez itt még véletlenül se koncertmeghívó: tudom, hogy ilyen nyári hőségben a zene is sétatéren vagy vízparton, várudvarokon és szabadtéri színpadokon esik jól, és jól is van ez így. A Kolozsvári Rádióban is megvolt már az „évadzáró” koncert, vidám marosvásárhelyi fiatalokkal, hangulatos népdalkórusokkal.

„Évadzáró”, így idézőjelesen,

NagyIstvan_koncert_korus_enekelhiszen a Nagy István Ifjúsági Kórus fellépését kis túlzással nevezhetjük évadzárásnak: a Kolozsvári Rádióban örülünk, ha zajlik az élet a hangversenyteremben, de nincs szabályszerű koncertévadunk, koncerttermünk mindennapjait és ünnepeit a zenei élet, főképpen az önzetlen éneklő, illetve muzsikáló kedv alakítja naprakészre. Legfrissebb, vagy hát maradjunk ebben, évadzáró élményünk a marosvásárhelyi Nagy István kórus koncertje. Az 1991-ben létesült együttes, amely határainkon túl is hírnevet szerzett, az erdélyi magyar dalosmozgalom egyik pillére – mondotta köszöntőjében Tóth Guttman Emese, a Romániai Magyar Dalosszövetség elnöke.

 

A „nagyistvánosok” esetében visszatérésről beszélhetünk: két éve ez az együttes indította a Kolozsvári Rádió és a Romániai Magyar Dalosszövetség közös koncertsorozatát, amelynek célja legjobb, legsikeresebb énekkaraink bemutatása, ugyanakkor hangtárunk bővítése is, főképpen hazai, illetve magyar szerzők műveivel. A marosvásárhelyi dalosok szívesen jöttek ismét a Rádióba, mi pedig örültünk, hogy fontosnak érezték, hogy vadonatúj műsorukat (amelyet különben előzőleg nagy sikerrel szólaltattak meg Marosvásárhelyen, a Kultúrpalotában) a Kolozsvári Rádióban megszólaltassák. A fiatalok Kovács András vezényletével egyebek mellett válaszúti és szamosdarai, továbbá csángó és bukovianai népdalok feldolgozásaival örvendeztették meg a hallgatóságot. A koncertről Bedő Ágnes kritikát is közölt.

Műsoron:

Bárdos Lajos: Két bogojai népdal és Dana dana
Berkesi Sándor: Karácsonyi népdal rondó
– Kovács András: Fekete piros – Kányádi Sándor
Birtalan József: Három nyárádmenti népdal –
Fejér Kálmán: Szamosdarai népdalok –
Kozma Mátyás: Három válaszúti népdal –
Fejér Kálmán: Bukovinai székely népdalok –
Fejér Kálmán: Csángó népdalok –
Bárdos Lajos: Szeged felől –
Kodály Zoltán: Esti dal
Birtalan József: Félre tőlem búbánat

Pontosan tudhattuk tehát, hogy nívós kóruséneklésre számíthatunk. Előzőleg azonban a kórus marosvásárhelyi fellépése alkalmával szigorú, ám tárgyilagosan értékelő rádiós kollega, Borbély Zoltán is biztosított a színvonalról.

 

A koncerten rögtönzött könyvbemutatót is tartottunk, hiszen Kovács András karnagy elhozta új könyvét, amely éppen csak kikerült a nyomdából. A Gyakorlati tanácsok karvezetőknek című kötet a szerző hosszú karvezetői pályafutásának tapasztalatait próbálja a fiatal pályatársak okulására összegezni, koncentrált tájékoztató szöveggel, vezénylési fortélyokat segíteni hivatott ábrákkal, mivel a szerző meggyőződése, hogy a mesterséget csak gyakorolva lehet elsajátítani, továbbá tekintélyes mennyiségű, minden kórustípus által hasznosítható kottaanyaggal.

 

 

Évadzárás előtt gyors egymásutánban, dupla adagban mutattunk meg fiatalságot és jóízű éneklőkedvet: alig egy héttel a Nagy István Ifjúsági Vegyeskar előtt a Visszhang kórus fellépésében is gyönyörködhettünk. Ám talán

érdemes képzeletben még pár percet elidőzni a koncertteremben az előzmények kedvéért is, azért, hogy felidézzük: mi minden történt itt az elmúlt időszakban. Főszerkesztő-helyettesünk, Rostás Péter István az utolsó, koncertre összeállított egy rövid jegyzéket is.

 

Igenis jövős, igenis piacos,

igenis fiatalos és igenis sikeres: mármint az énekkar, az énekkari munka, a közös éneklés élménye, amiből a Kolozsvári Rádió koncerttermében is igyekszünk időnkénţ „kóstolót” nyújtani. Ezt reméljük, rendezvényeink is bizonyították, amelyek  révén az utóbbi hónapokban fiatalok közreműködésével fiatalos lendületet diktáltunk önmagunknak is: Főképpen ifjúsági együttesekre alapoztunk: a Nagy István és a Visszhang mellett bemutatkozott a Melodeus  diákkórus is (karnagy: Demeter Vincze András)

Legfiatalabb fellépőink a kitűnő Marosszéki Kodály Zoltán Gyermek-és Ifjúsági Kar  (karnagy: Czakó Gabriella, Nagy Éva Vera),

Fagyiztak Velencében, jártak Wartburg váránál és a huszárokkal együtt vendégeskedtek a Sándor palota lovagtermében. Olyan rangos nemzetközi versenyeken végeztek dobogós helyen, mint Gorizia és Bécs, s legutóbb Svájcban (Neuchatel) szereztek első díjat.

Illetve a János Zsigmond Unitárius kollégium kórusa volt (karnagy: Ercsey Ravasz Ferenc): e középiskolás kórus fellépését az tette különlegesebbé, hogy közreműködésével 61. születésnapját ünnepelte márciusban a Kolozsvári Rádió.

Sepsisentgyörgyről a Voces nőikar lépett fel nálunk (amelyben a vocét  kizárólag hölgyek képviselik, többségükben fiatal anyukák,  úgyhogy nemcsak az együtténeklés öröméţ, hanem a konyhai fortélyokat és a babák nevelésével kapcsolatos hasznos praktikákat is szívesen megosztják egymással)

Főképpen kórusokat és karnagyokat mutattunk be, de nem kizárólagosan: a Visszhang kórus két César Franck-ritkaság kedvéért fiatal, ám már sikeres énekművészeket vonzott be a rádióba, előző nyáron pedig chansonokra, tangómelódiákra andalodhattunk el a Trio Interbelique előadásában.

Legmesszebbről a Tibia együttes érkezett, egyenesen Szombathelyről, azért, hogy a Régi korok kamaramuzsikája című hangversenyen ritkán hallható barokk muzsikával, Telemann, Dornel, Philidor, Fontana, Gabrieli, Ucellini, Vivaldi és Bach művek mosolygósan felszabadult megszólaltatásával kényeztessen az elmúlt nyáron, egy emlékezetes júliusi estén. Leckét kaptunk abból, hogyan lehet közvetlenül, felszabadultan, mosolyogva és szívből zenélni. Közel egy esztendő után szomorú szívvel idézem fellépésüket: hiszen ez év januárjában bennünket is mélyen megrázott az együttes művészeti vezetőjének Békefi Antal Attila váratlan halála, aki fontosnak tartotta, hogy „lányai” Erdélyből, a Régizene fesztiválból és Kolozsvárból is „kóstolót” kapjanak”.

A rádiós koncert az együttes erdélyi körútjának utolsó állomása volt: a Tibia előzőleg Déván is fellépett és a csíkszeredai Régizene Fesztiválon is bemutatkozott.

 

 

Kínálatunk műfaji szempontból is nagyon változatos volt: a Kis jazzmisétől (Bob Chilcott) Eric Clapton (Tears In Heaven) vagy Queen slágerig (Bohemian Rhapsody), César Franck ritkaságaitól (Dextera Domini, Jézus utolsó hét szava a kereszten) hazai szerzők vidám népdalfeldogozásaiig.

Nézni is érdemes!

Koncertjeink alapelve, hogy az itt készülő felvételek  a közönség jelenlétére és az élő közvetítés hangulatára alapozva bővítik hangtárunkat. Utolsó előadásainkat már nemcsak hallgatni, nézni is lehetett, hiszen honlapunkon videoközvetítést is biztosítottunk. A Romániai Magyar Dalosszövetséggel együtt szervezett énekkari hangversenyeink Tóth Guttman Elemér jóvoltából a Youtoube csatornán, a szövetség hangtárában (netfilmtar) is visszakereshetőek. Külön örömünkre szolgál, hogy idei előadásaink egy lelkes, a zenei folyamatot különleges érzékenységgel lencsevégre kapó fotóst is becsalogattak a koncertterembe. Reméljük, Robert Punteanu hosszú távon is beépül csapatunkba.

Most tehát kis időre elcsöndesül a koncertterem, élvezzük a nyarat, ám nem sokáig, augusztus 16. ugyanis, a Kolozsvári Magyar Napok keretében  a Budapesti Praetorius kórus lép fel, Kéringer László vezényletével, aki a Szombathelyi Fiú Énekiskola alapító művészeti vezetője, majd a Debreceni Csokonai Színház és a budapesti Operettszínház karigazgatója volt. Mostanság, azt hiszem boldog embernek mondhatja magát, mivel kizárólag énekléssel foglalkozik, rendszeres közreműködője a koncertéletnek. Lehet, érdemes lesz ráadásként megénekeltetni!

 

Csikszentsimoni_ifjusagi_fuvosegyuttesŐsszel idevárjuk majd a Csíkszentsimoni Ifjúsági fúvósegyüttest, amely éppen mostanában söpörte be az első díjat az Iskolás fúvószenekarok Országos versenyén.

Addig is lubickoljanak a tengerben, élvezzék a napsütést, és persze, hallgassák a Kolozsvári Rádiót, a neten ezt bárhol a világon megtehetik!

Szerkesztette: Benkő Judit

Munkatárs: Boér Károly (Marosvásárhelyi Rádió)

Koncertközvetítéseink stábja:

Călin Fărcaş (hangmérnök)
Bogdan Vişan (hangtechnikus),
Florin Călugăr (hangtechnikus),
Orbán Zsolt (web)

Fényképezte: Robert Punteanu

Filmezte: Tóth Guttman Elemér

Kritika: Bedő Ágnes, Nagy-Hintós Diana, Elena Maria Şorban

Szerkesztő: benko, 2015 július 7, 22:11 / actualizat: 2015 augusztus 11, 20:20

Jobbak lesznek az eredmények, ha elvesszük a diáktól a mobilt?
Műsorok hétfő, 2026 szeptember 142026 szeptember 14, 11:43

Jobbak lesznek az eredmények, ha elvesszük a diáktól a mobilt?

A múlt héten közzétett PISA-teszt eredmények szerint a romániai diákok csaknem fele nem érti, amit olvas, és 52 százalékuk nem képes...

Jobbak lesznek az eredmények, ha elvesszük a diáktól a mobilt?
Sokszínű, izgalmas előadások a Kolozsvári Magyar Opera új évadjában
Műsorok hétfő, 2026 szeptember 142026 szeptember 14, 11:09

Sokszínű, izgalmas előadások a Kolozsvári Magyar Opera új évadjában

Évadnyitó sajtótájékoztatót tartott a Kolozsvári Magyar Opera vezetősége, amelyen ismertették a 2026/2027-es évad műsortervét. Az évad...

Sokszínű, izgalmas előadások a Kolozsvári Magyar Opera új évadjában
Smashburgerező StartUp Kolzsváron
Műsorok péntek, 2026 szeptember 112026 szeptember 11, 11:14

Smashburgerező StartUp Kolzsváron

Kolozsváron nyitja meg első romániai éttermét a magyar Simon’s Burger gyorsétteremlánc, az Eroilor (volt Deák Ferenc) utca 29. szám...

Smashburgerező StartUp Kolzsváron
Összetartó közösség ünnepe: XV. Szilágysági Magyar Napok
Műsorok péntek, 2026 szeptember 112026 szeptember 11, 11:02

Összetartó közösség ünnepe: XV. Szilágysági Magyar Napok

Kalota Rock, 4S Street, Ismerős Arcok – ezek csak a könnyűzenei fellépői a Szilágysági Magyar Napok idei kiadásának. Színpadra lép a...

Összetartó közösség ünnepe: XV. Szilágysági Magyar Napok
Műsorok péntek, 2026 szeptember 112026 szeptember 11, 10:35

Csökkentsük felére az élelmiszerpazarlást!

Szeptember az élelmiszer-pazarlás elleni küzdelem hónapja, Romániában tíz éve jött létre az első hazai élelmiszerbank Bukarestben. A...

Csökkentsük felére az élelmiszerpazarlást!
Műsorok péntek, 2026 szeptember 112026 szeptember 11, 08:13

Dublini tárgyalások: partnerekkel az állattartókért

Az Európai Unió állattenyésztési stratégiájáról és fehérjetervéről egyeztettek az uniós agrárminiszterek Dublinban –...

Dublini tárgyalások: partnerekkel az állattartókért
Műsorok csütörtök, 2026 szeptember 102026 szeptember 10, 11:33

Sportpálya-avató barátságos focimeccsel az Apáczaiban

6-4-re nyerték a tizenkettedikesek szerdán délután a tanár-diák focimeccset az Apáczai-líceumban. Nem akármilyen apropó hívta életre a...

Sportpálya-avató barátságos focimeccsel az Apáczaiban
Műsorok csütörtök, 2026 szeptember 102026 szeptember 10, 09:31

Kisebbségi vagy AUR-kormányzás?

Esetleges előrehozott választásokon a Románok Egyesüléséért Szövetség (az AUR) akár a szavazatok 45%-át is megszerezhetné. Hogy ennek...

Kisebbségi vagy AUR-kormányzás?