Élő Kolozsvári Rádió

Antigoné és családja (családunk) a Szépművészeti Múzeumban

A Shoshin Színházi Egyesület tavaly jött létre Kolozsváron. Számos, a ferencesrendi kolostor refektóriumában tartott workshop után úgy döntött,  a szabad ég alá is kiköltözik. Az „Antigoné családja: a vakság történetei” című előadás pénteken és szombaton este 7 órától látható a Szépművészeti Múzeum udvarán. A produkciót Raúl Iaiza argentin  származású rendező jegyzi. A belépés díjtalan.

A shoshin fogalma a zen buddhizmusból származik, jelentése: a kezdő elméje. Ez átfordítva a színház nyelvére annyit jelent, hogy a workshopok résztvevői előítéletmentességre, nyitottságra törekednek, megőrizvén magukban a gyermekek kíváncsiságát. A Shoshin Színházi Egyesület 2014 májusában szervezte az első innovatív műhelyét színészek és civilek számára. Ezt több workshop, és egy Kidében szervezett alkotótábor követte. Az „Antigoné családja: a vakság történetei” Kolozsvárról szóló előadás, ősi történetbe ágyazva.

Miért éppen görög dráma, ezek közül is miért az Antigoné? – Köllő Csongor színművész, az egyesület egyik alapító tagja.

A  sajtótájékoztatón egy kis ízelítőt is kaptunk az előadásból, a csapat által használt hangszerekből (hegedű, ütős hangszerek, harmonika, klarinét, üres dióhéjak) néhány gyönyörűen megszólalt a remek akusztikájú térben. Ezt megelőzően a szereplők meglepetés-dallal várták a sajtót.

További részletek a produkcióról Györgyjakab Enikő színművésztől, alapító tagtól.


Köllő Katalin
, a Szabadság napilap rovatvezetője is alapító tagja a Shoshin Színházi Egyesületnek. Miért döntött úgy, hogy rengeteg teendője mellett ebben a projektben is szerepet vállal?

(Fotók: Koós Imola, maszol.ro)

Szerkesztő: gergelyzsuzsa, 2015 június 29, 16:49 / actualizat: 2015 június 30, 18:02

Álmok továbbálmodója, Gergely Zsuzsa
Hangoló csütörtök, 2026 január 222026 január 22, 12:09

Álmok továbbálmodója, Gergely Zsuzsa

Gergely Zsuzsa közel 30 éve azon dolgozik, hogy közel hozza hallgatóinkhoz a művészeteket, meghozva a kedvünket színházi előadásokhoz,...

Álmok továbbálmodója, Gergely Zsuzsa
„Úgy kell elengedni a közönséget, hogy visszavágyjon”
Hangoló szerda, 2026 január 212026 január 21, 12:32

„Úgy kell elengedni a közönséget, hogy visszavágyjon”

Alig több, mint egy éve számolt be a Kolozsvári Rádió arról, hogy két nemzetközi hírű művész közreműködésével, ritkán hallott...

„Úgy kell elengedni a közönséget, hogy visszavágyjon”
Biztonság és tervezés – uniós és nemzetközi kitekintés
Hangoló péntek, 2026 január 162026 január 16, 12:50

Biztonság és tervezés – uniós és nemzetközi kitekintés

Év eleje óta Ciprus vette át az európai tanács soros elnökségét, és Bulgária bevezette fizetőeszközként az eurót. Az Amerikai Egyesült...

Biztonság és tervezés – uniós és nemzetközi kitekintés
Népdalaink rejtett üzeneteiről
Hangoló csütörtök, 2026 január 152026 január 15, 11:51

Népdalaink rejtett üzeneteiről

Szatmári, kalotaszegi, mezőségi, Maros-menti és sóvidéki dallamokkal is találkozhatnak az érdeklődők Kolozsváron. A Soroglya Zenekar...

Népdalaink rejtett üzeneteiről
Hangoló péntek, 2026 január 92026 január 9, 14:36

Tényleg téli Téli majális

Nyolc év után szervezik meg ismét hóban a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) Téli majálisát a kolozsvári Törökvágáson....

Tényleg téli Téli majális
Hangoló péntek, 2026 január 92026 január 9, 13:33

Rajzoljuk le Kölcsey verseit!

Tizenegyedszer szervezi meg vers- és prózamondó versenyét a magyar kultúra napja alkalmából a Szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium...

Rajzoljuk le Kölcsey verseit!
Hangoló csütörtök, 2026 január 82026 január 8, 12:41

Teltházzal ünnepli 15 évét a Tokos Zenekar

Hagyománnyá vált Kolozsváron, hogy újévi népzenei koncertre hívja az érdeklődőket a Tokos Zenekar, ez lesz most egyben az évfordulós...

Teltházzal ünnepli 15 évét a Tokos Zenekar
Hangoló hétfő, 2026 január 52026 január 5, 11:19

Meglátogattuk Gyula Százéves cukrászdáját

A legendás termálfürdő mellett Gyula egy különleges cukrászdával is büszkélkedik: Százéves cukrászda a neve, azonban ennél jóval...

Meglátogattuk Gyula Százéves cukrászdáját