Élő Kolozsvári Rádió

Madarat tolláról, vércsét jeladójáról

marton attila milvus

Marton Attila biológus. Kép forrása: Facebook közösségi oldal.

Idén július közepétől októberig folytatódik a Milvus Csoport Madártani és Természetvédelmi Egyesület gyűrűzőtábora a Fekete-tenger partján lévő Chituc-turzáson. A táborban a szakemberek összesen 100 madárfaj 12877 egyedét jelölték meg. Idén folytatni szeretnék a gyűrűzést, és ehhez lelkes gyűrűzők és önkéntesek segítségére is számítanak. Erről – és egyéb madarakat érintő kérdésekről – beszélgettünk a Hangolóban Marton Attila biológussal.

Beszélgetés közben az is kiderült: a szakemberek sem tudják, miért, de idén megkésett a fecskék költése, és ez azt jelzi előre, hogy vonuláskor sok lesz a még nem elég erős, valószínűleg elhulló egyed – mondja a szakember.

Van néhány faj, amely jelen volt a táborban szinte elejétől végéig. Kék cinegéből volt a legtöbb befogva, kb. 1800 egyed; miattuk az első ellenőrzés után össze kellett zárni a hálókat, mert nem bírták a gyűrűzők. Voltak nagyon sok kis légykapó is, úgy 1400  – róluk azt érdemes tudni, hogy Natura 2000-es jelölő faj, általában védetté nyilvánítják a költőterületeit. Ezen kívül, fitiszfüzikéből és tövisszúró gébicsből is majdnem ezer-ezer egyedet sikerült meggyűrűzni. Reméljük, idén lesznek már visszatérő madaraink is.

Kérdezett: Rácz Éva

A Chituc-turzás. Kép forrása: milvus.ro

A Chituc-turzás. Kép forrása: milvus.ro

A gyűrűzőtáborban az önkéntesek általában egy hetet (a lelkesebbek kettőt, de akár többet is) töltenek el, igaz, ők csak felügyelet alatt gyűrűzhetnek. Feladatuk a hálók ellenőrzése, az időjárás megfigyelése. Ha a hőmérséklet 30 fok fölé emelkedik, ha nagyon erős a szél, ha esik az eső, illetve ha túl sok madár jön egyszerre, akkor le kell szedni a mintegy két és fél méter magas hálókat.

A tábor idén július 12-én indul, és október végéig fog tartani. Amennyiben bárki gyűrűzőként vagy önkéntesként részt szeretne venni a táborban, kérjük vegye fel a kapcsolatot Marton Attilával az attila.marton@milvus.ro címen.

 

A madarászok egyébként azt is követhetik a világhálón, hogy hol járnak azok a kékvércsék, amelyekre „kis hátizsákban” jeladót pakoltak fel, persze csak akkorát, hogy a madarat ne zavarja.

Nem csak azt tudjuk, hogy hol jár a madár, hanem azt is, hogy például hány fok a testhőmérséklete abban a pillanatban.

S ha valaki nem tudná, honnan kapta a nevét a tövisszúró gébics, elmondjuk: áldozatait „karóba húzza” nehezebb időkre. Ezt is most tanultuk!

Szerkesztő: racz.eva, 2015 június 26, 12:54 / actualizat: 2015 augusztus 26, 16:37

Kriza János: a néprajzkutató, a teológus, a püspök
Hangoló szombat, 2025 augusztus 162025 augusztus 16, 10:05

Kriza János: a néprajzkutató, a teológus, a püspök

Székelyudvarhelyen nyitotta meg még márciusban a Kriza János emlékévet a Magyar Unitárius Egyház, megemlékezve a néprajzkutató, teológus...

Kriza János: a néprajzkutató, a teológus, a püspök
Zenedoboz, népi matatófal, hangszerbemutató a Folkudvarban
Hangoló péntek, 2025 augusztus 152025 augusztus 15, 09:48

Zenedoboz, népi matatófal, hangszerbemutató a Folkudvarban

A kolozsvári Farkas utcában, a Református Kollégiumban – a Kolozsvári Magyar Napok részeként – augusztus 21-24. között idén is...

Zenedoboz, népi matatófal, hangszerbemutató a Folkudvarban
Kós Károly nyomában: gerinctúrák gyalog és kerékpáron
Hangoló csütörtök, 2025 augusztus 142025 augusztus 14, 13:38

Kós Károly nyomában: gerinctúrák gyalog és kerékpáron

A megszokott augusztusi időpont helyett idén szeptemberben szervezi meg az Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE) a Kós Károly Emlék- és...

Kós Károly nyomában: gerinctúrák gyalog és kerékpáron
Pénteken kezdődik a 27. Szent István-napi Néptánctalálkozó
Hangoló szerda, 2025 augusztus 132025 augusztus 13, 09:28

Pénteken kezdődik a 27. Szent István-napi Néptánctalálkozó

Bőséges kínálattal készülnek idén is a Szent István-napi Néptánctalálkozó szervezői, augusztus 15-e és 19-e között több helyszínen...

Pénteken kezdődik a 27. Szent István-napi Néptánctalálkozó
Hangoló kedd, 2025 augusztus 122025 augusztus 12, 20:15

Színházi műhelytábor, nemcsak színészeknek

Szeptember 10-14. között szervezi meg első szakmai műhelytáborát az Ampelopsis Versszínház a Kolozs megyei Inaktelkén. A műhelytáborban...

Színházi műhelytábor, nemcsak színészeknek
Hangoló hétfő, 2025 augusztus 112025 augusztus 11, 14:00

Koffer-újranyitás, kedvezményekkel

Új helyszínen nyitja meg kapuit a kolozsvári Koffer kávézó. A könyves kávézót sokan megszerették az elmúlt 10 és fél évben, egy...

Koffer-újranyitás, kedvezményekkel
Hangoló hétfő, 2025 augusztus 112025 augusztus 11, 12:00

Élmények, hangulatok, mozzanatok Medjugorjéból, a 36. Mladifestről

A Zsoltárok könyvéből származó idézet volt a mottója a 36. Mladifestnek, amelyet augusztus 4-e és 8-a között tartottak Medjugorjéban:...

Élmények, hangulatok, mozzanatok Medjugorjéból, a 36. Mladifestről
Hangoló péntek, 2025 augusztus 82025 augusztus 8, 13:08

A legnagyobb problémák az oktatási intézkedésekkel

Az elmúlt hetekben több alkalommal is tüntettek a pedagógusok a tanügyminisztérium előtt, és a tanügyminiszternek a lemondását is...

A legnagyobb problémák az oktatási intézkedésekkel