Élő Kolozsvári Rádió

Népdalkórusok a koncertteremben


Plakat_Nagy_István_korus
Pezseg az élet a Kolozsvári Rádió koncerttermében: vasárnap délután népdalkórusokkal vidámítjuk meg egy röpke órácskára a Zene európai ünnepét, a Nagy István Ifjúsági Vegyeskar közreműködésével.

A marosvásárhelyi énekkar szerepelt már stúdiónkban: két éve ugyanis az együttes madrigálkoncertjével startolt a Kolozsvári Rádió és a Romániai Magyar Dalosszövetség közös koncertsorozata, amelynek keretében legsikeresebb, hazai énekkarainkat mutatjuk be hallgatóinknak, és újabban nézőinknek is, hiszen a vasárnapi hangversenyt honlapunkon videoközvetítésben is figyelemmel követhetik.

De azért legjobb, ha mégis eljönnek a Donát út 160. alá, ahol a fiatalok Kovács András vezényletével egyebek mellett válaszúti és szamosdarai, csángó és bukovianai népdalok feldolgozásaival örvendeztetik meg a hallgatóságot. Az együttes fontosnak tartotta, hogy vadonatúj évzáró műsorát (amelyet különben nemrég hatalmas sikerrel szólaltatott meg Marosvásárhelyen, a Kultúrpalotában) a Kolozsvári Rádióban is bemutassa.

 

Műsoron:

Bárdos Lajos: Két bogojai népdal és Dana dana
Berkesi Sándor: Karácsonyi népdal rondó
– Kovács András: Fekete piros – Kányádi Sándor
Birtalan József: Három nyárádmenti népdal –
Fejér Kálmán: Szamosdarai népdalok –
Kozma Mátyás: Három válaszúti népdal –
Fejér Kálmán: Bukovinai székely népdalok –
Fejér Kálmán: Csángó népdalok –
Bárdos Lajos: Szeged felől –
Kodály Zoltán: Esti dal
Birtalan József: Félre tőlem búbánat

Vasárnap, jún. 21-én 16.30-kor kezdődik tehát a kórushangverseny,  a koncertteremben, élő adásban és a www.kolozsvariradio.ro-n is! A belépés díjtalan.

Szerkesztő: benko, 2015 június 20, 17:07 / actualizat: 2015 július 1, 12:52

„Érzésvilágom tükörképe, felmutatása irodalmi eszközökkel”
Műsorok kedd, 2026 július 212026 július 21, 15:24

„Érzésvilágom tükörképe, felmutatása irodalmi eszközökkel”

Pion István szerint A Búbánat-völgyön át című kötet „egy felnövéstörténet, amelyet talán azért érdemes elolvasni, mert kiderül...

„Érzésvilágom tükörképe, felmutatása irodalmi eszközökkel”
A nagyvállalatok már nem semmisíthetik meg az el nem adott ruhákat, lábbeliket
Műsorok kedd, 2026 július 212026 július 21, 15:17

A nagyvállalatok már nem semmisíthetik meg az el nem adott ruhákat, lábbeliket

Jelentős változás lépett életbe az Európai Unióban a textilipar fenntarthatóságáért. Július 19-től a nagyvállalatok már nem...

A nagyvállalatok már nem semmisíthetik meg az el nem adott ruhákat, lábbeliket
Ide lehet mostantól vinni a nagy hulladékokat Kolozsváron
Műsorok kedd, 2026 július 212026 július 21, 14:25

Ide lehet mostantól vinni a nagy hulladékokat Kolozsváron

Megnyílt Kolozsvár új hulladékgyűjtő központja. ahol ingyen leadhatók a nagyméretű és különleges hulladékok Azokat a hulladékokat le...

Ide lehet mostantól vinni a nagy hulladékokat Kolozsváron
Tovább kreatívan, lendülettel – új energiák és líraiság a No Sugar életében
Műsorok kedd, 2026 július 212026 július 21, 12:58

Tovább kreatívan, lendülettel – új energiák és líraiság a No Sugar életében

A Gyergyószentmiklóson alapított formáció életében 2026 eleje a teljes megújulás jegyében telt. A pop-rock csapat tíz év sikeres...

Tovább kreatívan, lendülettel – új energiák és líraiság a No Sugar életében
Műsorok hétfő, 2026 július 202026 július 20, 18:01

Focimérleg – az egyéniségek vébéjén a legjobb csapat nyert

Bár kitűnő játékosok és kitűnő teljesítményeket nyújtottak, a vébégyőztes spanyol csapat esetében nem egy játékos köré...

Focimérleg – az egyéniségek vébéjén a legjobb csapat nyert
Műsorok hétfő, 2026 július 202026 július 20, 14:24

A figyelmeztető sztrájk után az általánosra készül az egészségügy

Figyelmeztető sztrájkot tartottak hétfőn 9 és 11 óra között a közegészségügyi rendszerben. A megmozduláshoz országszerte több mint 400...

A figyelmeztető sztrájk után az általánosra készül az egészségügy
Műsorok hétfő, 2026 július 202026 július 20, 13:44

„Bármit csinálok, így is, úgy is Ozsváth Zsuzsis lesz”

„Szerintem akkor tud műalkotás születni, hogyha az ember épp egy olyan origoban, vagy harmóniában van önmagával vagy a világgal, hogy...

„Bármit csinálok, így is, úgy is Ozsváth Zsuzsis lesz”
Műsorok hétfő, 2026 július 202026 július 20, 12:58

Everness Erdély – fesztivál a testi-lelki egészségért

Az önismeretet, a tudatos életmódot, a testi-lelki egészséget és a közösségi élményeket állítja a középpontba az Everness Erdély...

Everness Erdély – fesztivál a testi-lelki egészségért