Listen Live Kolozsvári Rádió

Volt egyszer egy www.kolozsvariradio.ro (1. rész)

Bő tíz éve

Bő tíz éve a magyar változat

Articol editat de , 19 június 2015, 14:11 / actualizat: 19 június 2015, 16:09

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy www.kolozsvariradio.ro. Ám még azelőtt radiocluj.ro. Ebben a cikksorozatban a Kolozsvári Rádió honlapja történetének feltárására vállalkozom – ehhez csak a mindenki számára hozzáférhető nyilvános tárhelyeket fogok felhasználni, és abból rekonstruálni, amit lehet. Hiszen ezek azok az adatok, amelyekkel az internetező felhasználó találkozhatott, maga is ellenőrizhet, és levéltári adatokhoz hasonlóan a lehető legobjektívebb lenyomatai az akkor történteknek. Lássuk.

Röviden a számunkra ismerős internet történetéből

A világ első honlapját 1991-ben rakták össze, és a CERN-hez, az Európai Nukleáris Kutatási Szervezethez fűződik. A legrégibb elérhető változat az 1992-es, de a Budapesti Műszaki Egyetem sem maradt le sokkal. Az általunk ismert internetről leginkább a kilencvenes évek második felétől van szó. A weblapok címének regisztrálása 1985-ben kezdődött, a kétezres években pedig már .com lufiról beszélünk. 2007-ben 35 millió dollárt adtak egy címért, 2013-ra pedig elfogytak a négybetűs .com címek. Ami annyit jelent, hogy az összes aaaa-zzzz kombinációt bejegyezték.

Máris belátható, mekkora kavalkádban kellene eligazodnia annak, aki valaminek az internetes történetét szeretné feltárni. Csakhogy erre a szakemberek nagyon korán gondoltak, és létrehozták az internetes archívumot.

Az archive.org nonprofit internetes archívumot 1996-ban alapították. Célja, hogy kutatóknak, történészeknek, tudósoknak maradandó hozzáférést biztosítson a digitális formában létező történelmi gyűjteményekhez. A könyvtár azonban bárki előtt nyitott, és amennyire ez lehetséges, hiteles forrásnak tekinthető – tehát cikkeket utólag eltüntetni vagy megváltoztatni az egyes honlapok szerzője nem tud. Indulása óta napjainkig 428 milliárd weboldalt archiváltak benne. Ebben az archívumban kutatok tehát.

www.kolozsvariradio.ro 2001-2003

A www.kolozsvariradio.ro első naplózott képe 2011 decemberéből származik. A címet valamivel korában regisztrálta az intézmény, ám az indulás jóval korábbi a radiocluj.ro cím révén.

A radiocluj.ro-hoz fűződő első bejegyzés 2001 januárjából származik, noha valami miatt nem működik (egy sokkal későbbi hibaüzenet jelenik meg a linkre kattintva). Az első működő oldal 2002 júniusából származik. Egy hangos, animált intró fogad. Statikus, úgymond bemutatkozó oldal a korban már némileg elavultnak számító frameset megoldással – összehasonlításképp egy 2002-es yahoo és egy szintén 2002-es transindex portálképet is felkutattam. Nincsenek rajta hírek, csak egy felhívás, hogy hallgassuk a rádiót az alábbi frekvenciákon. A RealPlayer segítségével elvileg már hallgatható volt online is az adás. A honlapon a műsorrács elemeit leszámítva nyoma sincs magyar változatnak.

radio_honlap_tortenet_20020602_1

Ilyesmi fogadta a látogatót 2002-ben

radio_honlap_tortenet_20020602_2

Műsorrács és online adás

radio_honlap_tortenet_2002yahoo

Összevetésképp a Yahoo! 2002-ben

radio_honlap_tortenet_2002transindex

Illetve a transindex.ro szintén 2002-ben

2004-2006

A honlap 2003 decembere és 2004 áprilisa között változott. Az új honlapról készült mentés 2004 április 4-i állapotban mutatja a radiocluj.ro tartalmát. A mai szemmel is jó és praktikus megjelenésű nyitóoldalon most már hírfolyam fogadja az olvasót, a korábbi, statikus változattal szemben ez a honlap dinamikus és az URL-ek alapján php nyelvben fejlesztett úgynevezett tartalomkezelővel (CMS) oldották meg. Elvileg lehetett interneten hallgatni az élő adást, és találunk linket a magyar változatra. Ígéretes, hogy az oldal tetején keresőmező van, kár, hogy az akkori szerveroldali adatbázis nem lehet meg az archive.org digitális polcain. Tájékoztat, épp milyen műsor van adásban, az oldalsávban dollár-euró devizaárfolyam természetesen még régi lejben. Mai szemmel hangulata van annak, hogy egy euró negyvenezer lejbe került annak idején. Magyar tartalmat csak sokkal később, 2005-ben sikerült beazonosítanom. Ekkor temették II. János Pált. 2006 áprilisában is drágult a gáz a címlapon közölt hírek tanúsága szerint – nincs hát új a nap alatt –, 2006 augusztusában pedig a szélsőségekhez közelített az RMDSz a magyar hírek szerint. 2006 augusztusa és októbere között ismét újult a honlap.

radio_honlap_tortenet_20040404

A román nyelvű nyitóoldal 2004 áprilisában

radio_honlap_tortenet_20040809

A magyar oldalon nem találtam tartalmat

radio_honlap_tortenet_20041203

2004. december 3.

Bő tíz éve

A magyar változat

radio_honlap_tortenet_20060806

Csatári Melinda a 2006 augusztusi lapon

(folyt. köv.)

vnp

 

 

Etichete:
Medjugorje, a csodák helye
Elmélkedés kedd, 29 március 2016, 16:40

Medjugorje, a csodák helye

A kereszténység nagy ünnepei előtt a hívő ember igyekszik rákészülni lelkiekben is: böjtöl, többet jár templomba, vagy – ha...

Medjugorje, a csodák helye
Zöldszám, amelyen jelezhető a terror-gyanú
Elmélkedés szerda, 23 március 2016, 16:23

Zöldszám, amelyen jelezhető a terror-gyanú

A közelmúlt eseményeire való tekintettel a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) emlékeztet, hogy van egy ingyenes telefonszám, amelyen jelezni...

Zöldszám, amelyen jelezhető a terror-gyanú
Lehallgatás és demokrácia
Elmélkedés szerda, 23 március 2016, 10:02

Lehallgatás és demokrácia

Miként veszélyezteti a demokráciát a mindenre kiterjedő megfigyelés? Milyen hatása volt a Snowden-leleplezéseknek a vélemény-szabadságra?...

Lehallgatás és demokrácia
Hangoló: A gospel zene Kolozsváron
Elmélkedés szerda, 9 március 2016, 13:12

Hangoló: A gospel zene Kolozsváron

Az Ekklesia gyülekezetet a múlt rendszer utolsó hónapjaiban alakították Kolozsváron. A neoprotestáns, független vallási közösséget...

Hangoló: A gospel zene Kolozsváron
Elmélkedés hétfő, 8 február 2016, 19:36

Donát 160: dr. Gyarmati György a magyarorszagi rendszerváltásról

„A nyolcvanas évek közepére a bomlás folyamata magát az állampártot is elérte. Kiútkeresésre azonban csak azt követően lehetett...

Donát 160: dr. Gyarmati György a magyarorszagi rendszerváltásról
Elmélkedés hétfő, 11 január 2016, 16:13

Kütyüóriás vs. reklámok

Az egyik kütyü-óriás hadat üzent a weblapokat elárasztó reklámoknak. Nem rég jelentette be az ASUS, hogy az idén szállított kütyüiben...

Kütyüóriás vs. reklámok
Elmélkedés szerda, 6 január 2016, 10:44

Az anyanyelv témája

A korábbihoz hasonlóan most egy anyanyelv témájú áttekintést készítettem, jelesül arra voltam kíváncsi, hogy mikor és mivel...

Az anyanyelv témája
Elmélkedés szombat, 26 december 2015, 17:07

Sajtó a számok tükrében – hírelemzés

Az év különösen eseménydús volt, ami a közéleti történéseket illeti. Kiválasztottam néhány jól megragadható ügyet elemzés...

Sajtó a számok tükrében – hírelemzés