Élő Kolozsvári Rádió

Apák napi virágcsokor

Apák Napja_csokorVasárnap apák napja.

Az apáknak a 20. század elejétől van ünnepük. Ez a nap azért van, hogy eszünkbe jusson: „A gyermeknek két keze van, hogy az egyiket az anyja, a másikat az apja fogja” – ahogy viccesen mondani szokás. Vagyis, a kicsinyek harmonikus fejlődéséhez mindkét szülőre szükség van.

Az apák családban és társadalomban betöltött szerepére emlékeztető ünnepnek érdekessége, hogy időpontja országonként változik, így akár azt is mondhatnánk, hogy a világon februártól decemberig, minden hónapban ünneplik az apákat. Magyarországon és magyar családokban általában június harmadik vasárnapján tartják az apák napját. Romániában 2010-ben nyilvánította ünneppé a parlament, az anyák napjával együtt. Romániában május második vasárnapján ünneplik ezt a napot. A katolikus egyház március 19-én, Szent József  napján tartja az apák napját.

Ilyenkor általában együtt van a család, együtt ünneplik az apákat, nagyapákat, a férfi ősöket. Az apák ajándékot kapnak, ami akár egy csokor is lehet, hisz a férfiaknak is jár virág – hangsúlyozza  a virágkötő, Metz Judit, aki sok híres férfinak kötött már csokrot, köztük Schmitt Pálnak, amikor Magyarország elnökeként járt Kolozsváron, Senkálszky Endre, illetve Bogdán Zsolt színművésznek, Silviu Purcărete rendezőnek, vagy Hobónak.

Metz Judit

Metz Judit azt ajánlja, az apák napi csokorba kerüljön „férfias” virág (kardvirág, szerencse bambusz), illetve fehér, zöld, bordó, barna színű virágokkal, kellékekkel, kiegészítőkkel, szalag helyett mondjuk spárga használatával hangsúlyozhatjuk a csokor férfias jellegét. Az apák napi csokor lehet kerek, amit díszként az ünnepi asztalra teszünk, vagy, ha a család kerti partin, barátokkal, például focimérkőzéssel egybekötve ünnepli ezt a napot, a gyermek szedheti maga a virágokat a kertből, a mezőről, és kötheti meglepetés-csokorba.

Bárdos Mária

Szerkesztő: bardosmaria, 2015 június 19, 18:16 / actualizat: 2015 június 20, 10:35

„Érzésvilágom tükörképe, felmutatása irodalmi eszközökkel”
Műsorok kedd, 2026 július 212026 július 21, 15:24

„Érzésvilágom tükörképe, felmutatása irodalmi eszközökkel”

Pion István szerint A Búbánat-völgyön át című kötet „egy felnövéstörténet, amelyet talán azért érdemes elolvasni, mert kiderül...

„Érzésvilágom tükörképe, felmutatása irodalmi eszközökkel”
A nagyvállalatok már nem semmisíthetik meg az el nem adott ruhákat, lábbeliket
Műsorok kedd, 2026 július 212026 július 21, 15:17

A nagyvállalatok már nem semmisíthetik meg az el nem adott ruhákat, lábbeliket

Jelentős változás lépett életbe az Európai Unióban a textilipar fenntarthatóságáért. Július 19-től a nagyvállalatok már nem...

A nagyvállalatok már nem semmisíthetik meg az el nem adott ruhákat, lábbeliket
Ide lehet mostantól vinni a nagy hulladékokat Kolozsváron
Műsorok kedd, 2026 július 212026 július 21, 14:25

Ide lehet mostantól vinni a nagy hulladékokat Kolozsváron

Megnyílt Kolozsvár új hulladékgyűjtő központja. ahol ingyen leadhatók a nagyméretű és különleges hulladékok Azokat a hulladékokat le...

Ide lehet mostantól vinni a nagy hulladékokat Kolozsváron
Tovább kreatívan, lendülettel – új energiák és líraiság a No Sugar életében
Műsorok kedd, 2026 július 212026 július 21, 12:58

Tovább kreatívan, lendülettel – új energiák és líraiság a No Sugar életében

A Gyergyószentmiklóson alapított formáció életében 2026 eleje a teljes megújulás jegyében telt. A pop-rock csapat tíz év sikeres...

Tovább kreatívan, lendülettel – új energiák és líraiság a No Sugar életében
Műsorok hétfő, 2026 július 202026 július 20, 18:01

Focimérleg – az egyéniségek vébéjén a legjobb csapat nyert

Bár kitűnő játékosok és kitűnő teljesítményeket nyújtottak, a vébégyőztes spanyol csapat esetében nem egy játékos köré...

Focimérleg – az egyéniségek vébéjén a legjobb csapat nyert
Műsorok hétfő, 2026 július 202026 július 20, 14:24

A figyelmeztető sztrájk után az általánosra készül az egészségügy

Figyelmeztető sztrájkot tartottak hétfőn 9 és 11 óra között a közegészségügyi rendszerben. A megmozduláshoz országszerte több mint 400...

A figyelmeztető sztrájk után az általánosra készül az egészségügy
Műsorok hétfő, 2026 július 202026 július 20, 13:44

„Bármit csinálok, így is, úgy is Ozsváth Zsuzsis lesz”

„Szerintem akkor tud műalkotás születni, hogyha az ember épp egy olyan origoban, vagy harmóniában van önmagával vagy a világgal, hogy...

„Bármit csinálok, így is, úgy is Ozsváth Zsuzsis lesz”
Műsorok hétfő, 2026 július 202026 július 20, 12:58

Everness Erdély – fesztivál a testi-lelki egészségért

Az önismeretet, a tudatos életmódot, a testi-lelki egészséget és a közösségi élményeket állítja a középpontba az Everness Erdély...

Everness Erdély – fesztivál a testi-lelki egészségért