Élő Kolozsvári Rádió

Pizzabajnokság Kolozsváron

PizzaMiről lehet felismerni egy igazi olasz pizzát? Hogyan készül, milyen alapanyagok szükségesek hozzá? Meddig és milyen hőmérsékleten kell sütni? – ezekre a kérdésekre is választ kaphatnak az érdeklődők hétfőn a sétatéri Kaszinó előtt, ahol a pizzakészítők mérik össze tudásukat. A résztvevők nemcsak hivatásos pizzasütő mesterek, hanem amatőrök is lehetnek. Bárki részt vehet, aki betöltötte a 16. évet, és szeret pizzát sütni.

„Eddig 25-en jelezték részvételüket. Az országból Kolozsváron kívül, bukarestiek és brăilaiak is képviseltetik magukat, és természetesen jönnek Olaszországból, Bulgáriából és Angliából is” – mondta a pizzabajnokság ötletgazdája, Apa Iulia Maria, aki az Olasz Pizzasütők Szövetségének alelnöke, és tíz évig Olaszországban tanulta a mesterséget. A megmérettetésre reggel kilenc órától várják a jelentkezőket.

A szervező elmondta: tavaly a legidősebb versenyzőjük egy 70 éves hölgy volt. A tulajdonképpeni pizzabajnokság 10 órától délután 5 óráig zajlik. A versenyzőknek egyetlen pizzát kell elkészíteniük, saját alapanyagokból, melyet egy öttagú zsűri bírál majd el. Hat órakor kezdődik a Pizza Party, melyen a kíváncsiak ingyen megkóstolhatják a finomságokat.

Apa Iulia Maria olyan szenvedéllyel beszélt a pizzákról, hogy megkértem, árulja el, miként szokta ő készíteni. Egy családi pizzához egy kiló lisztre van szükségünk – mondta, melyhez fél liter vizet teszünk, belé morzsolunk 50 gramm friss élesztőt, alaposan összekeverjük. Ezután 25 gramm sóval ízesítjük, végül 25 gramm olajat teszünk hozzá, ezt is jól eldolgozzuk. Egy-két órát letakarva, langyos helyen kelesztjük, majd pár órára a hűtőbe tesszük. Kivesszük a jégszekrényből, kézzel és nem sodrófával kinyújtjuk, ismét kelni hagyjuk. Villával megszurkáljuk, vékonyan megkenjük paradicsomszósszal, és előmelegített lerben (még jobb lenne fával fűtött kemencében) tíz percig sütjük. Végül rátesszük a feltétet, és készre sütjük.

Deák Gyöngyi összeállítása

Szerkesztő: deak.gyongyi, 2015 június 18, 14:53 / actualizat: 2015 június 20, 23:42

“Gy. Szabó Béla a külső és belső utazás és vándorlás művésze volt”
Hangoló hétfő, 2026 július 202026 július 20, 10:04

“Gy. Szabó Béla a külső és belső utazás és vándorlás művésze volt”

A múlt század egyik legfontosabb magyar grafikusművészének munkásságát mutatja be a válaszúti Bánffy-kastély múlt héten megnyílt,...

“Gy. Szabó Béla a külső és belső utazás és vándorlás művésze volt”
Futballvébé: finálé előtt
Hangoló csütörtök, 2026 július 162026 július 16, 11:44

Futballvébé: finálé előtt

A vasárnapi döntő után, a hétfői Tetőteraszon lesz elég idő mindent kivesézni, de a reggeli sorozat ma még folytatódott: utolsó...

Futballvébé: finálé előtt
Futball VB: „az áthatolhatatlan fal és a mindent elsöprő erő találkozója”
Hangoló kedd, 2026 július 142026 július 14, 10:45

Futball VB: „az áthatolhatatlan fal és a mindent elsöprő erő találkozója”

Egyre közelebb az Észak-Amerikában rendezett futball világbajnokság vége, és a fogadóirodák nagyon örülnek, amiért a világ legjobbnak...

Futball VB: „az áthatolhatatlan fal és a mindent elsöprő erő találkozója”
Geológia: elméleti és gyakorlati egyetemi képzés
Hangoló hétfő, 2026 július 132026 július 13, 12:43

Geológia: elméleti és gyakorlati egyetemi képzés

Aki nem szívesen töltené irodában az életét, gyakran választ olyan szakmát, amely a természethez köti. Ezek közül egyhez közelítettünk...

Geológia: elméleti és gyakorlati egyetemi képzés
Hangoló péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Hangoló péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Hangoló kedd, 2026 július 72026 július 7, 13:31

Üveggyöngyvarázs harmadjára – fókuszban a jövő tudománya és technológiája

Erdély és talán az egész Kárpát-medence első és egyetlen tudományos fesztiválja a csíkszeredai Üveggyöngyvarázs, amely igazi...

Üveggyöngyvarázs harmadjára – fókuszban a jövő tudománya és technológiája
Hangoló kedd, 2026 július 72026 július 7, 12:21

Máramarosszigeten mutatják be a MÚRE új riportkötetét

Kiállításokkal, előadásokkal, panelbeszélgetésekkel, koncertekkel, várossétával, templomsétával, kocsmakvízzel, sportprogramokkal,...

Máramarosszigeten mutatják be a MÚRE új riportkötetét