Élő Kolozsvári Rádió

Lakkcipőben: László Zsuzsa, egy táborvezető közgazdász

Laszlo-ZsuzsaA Zenetér Lakkcipőben június 17-i adásának vendége egy fiatal közgazdász, László Zsuzsa volt, aki egyébként a Yuppi-táborok vezetője és fejlesztési felelőse. A táborokat emberbaráti megfontolásból hozták létre, ezeken ingyenes táborozásban részesítenek olyan cukorbeteg, onkológiai betegségektől szenvedő, vagy más kórképpel küzdő gyerekeket, akik talán egyébként nem juthatnának el ilyen jellegű táborokba.

„Kedvenc tábori pillanatom az, ha elkapok egy gyereket vagy felnőttet önfeledten kacagni. Az is nagyon jó, ha magam kapom ezen. Ha rossz kedvem van, felteszem a karomra a táborban kapott karkötőmet, a fülembe a színes, táboros fülbevalóim egyikét, és felveszem a tábori zöld-cicás felsőmet. Néha még az övtáskámat is felteszem. Ez mindig segít!” – vallja meghívottunk.

László Zsuzsát megkértük, hogy a konkrét tábori programok ismertetése mellett beszéljen arról a lelkületről, amely nélkül valószínűleg elképzelhetetlen lenne, hogy ő és a csapathoz tartozó többi lelkes fiatal vállalja sok, nehéz helyzetben levő gyerek életének jobbá tevését és szép reményekkel való feltöltését. Példájuk remélhetőleg követőkre talál.

Szerkesztő: László Tibor

Szerkesztő: , 2015 június 18, 17:54

„Érzésvilágom tükörképe, felmutatása irodalmi eszközökkel”
Műsorok kedd, 2026 július 212026 július 21, 15:24

„Érzésvilágom tükörképe, felmutatása irodalmi eszközökkel”

Pion István szerint A Búbánat-völgyön át című kötet „egy felnövéstörténet, amelyet talán azért érdemes elolvasni, mert kiderül...

„Érzésvilágom tükörképe, felmutatása irodalmi eszközökkel”
A nagyvállalatok már nem semmisíthetik meg az el nem adott ruhákat, lábbeliket
Műsorok kedd, 2026 július 212026 július 21, 15:17

A nagyvállalatok már nem semmisíthetik meg az el nem adott ruhákat, lábbeliket

Jelentős változás lépett életbe az Európai Unióban a textilipar fenntarthatóságáért. Július 19-től a nagyvállalatok már nem...

A nagyvállalatok már nem semmisíthetik meg az el nem adott ruhákat, lábbeliket
Ide lehet mostantól vinni a nagy hulladékokat Kolozsváron
Műsorok kedd, 2026 július 212026 július 21, 14:25

Ide lehet mostantól vinni a nagy hulladékokat Kolozsváron

Megnyílt Kolozsvár új hulladékgyűjtő központja. ahol ingyen leadhatók a nagyméretű és különleges hulladékok Azokat a hulladékokat le...

Ide lehet mostantól vinni a nagy hulladékokat Kolozsváron
Tovább kreatívan, lendülettel – új energiák és líraiság a No Sugar életében
Műsorok kedd, 2026 július 212026 július 21, 12:58

Tovább kreatívan, lendülettel – új energiák és líraiság a No Sugar életében

A Gyergyószentmiklóson alapított formáció életében 2026 eleje a teljes megújulás jegyében telt. A pop-rock csapat tíz év sikeres...

Tovább kreatívan, lendülettel – új energiák és líraiság a No Sugar életében
Műsorok hétfő, 2026 július 202026 július 20, 18:01

Focimérleg – az egyéniségek vébéjén a legjobb csapat nyert

Bár kitűnő játékosok és kitűnő teljesítményeket nyújtottak, a vébégyőztes spanyol csapat esetében nem egy játékos köré...

Focimérleg – az egyéniségek vébéjén a legjobb csapat nyert
Műsorok hétfő, 2026 július 202026 július 20, 14:24

A figyelmeztető sztrájk után az általánosra készül az egészségügy

Figyelmeztető sztrájkot tartottak hétfőn 9 és 11 óra között a közegészségügyi rendszerben. A megmozduláshoz országszerte több mint 400...

A figyelmeztető sztrájk után az általánosra készül az egészségügy
Műsorok hétfő, 2026 július 202026 július 20, 13:44

„Bármit csinálok, így is, úgy is Ozsváth Zsuzsis lesz”

„Szerintem akkor tud műalkotás születni, hogyha az ember épp egy olyan origoban, vagy harmóniában van önmagával vagy a világgal, hogy...

„Bármit csinálok, így is, úgy is Ozsváth Zsuzsis lesz”
Műsorok hétfő, 2026 július 202026 július 20, 12:58

Everness Erdély – fesztivál a testi-lelki egészségért

Az önismeretet, a tudatos életmódot, a testi-lelki egészséget és a közösségi élményeket állítja a középpontba az Everness Erdély...

Everness Erdély – fesztivál a testi-lelki egészségért