Listen Live Kolozsvári Rádió

A kormány a kérdés

Bukarestben mintegy háromszázan, Kolozsváron félezren tüntettek Victor Ponta ellen. A szervezők a szemtelen hazugságokat, a plágiumot és a manipulációt rótták fel Victor Pontának.

A kormány a kérdés

Articol editat de banyai.margo, 12 június 2015, 08:42

Romániát nem vezetheti olyan ember, akit ennyi mindennel gyanúsítanak – korrupciós ügyektől elkezdve a plágiumon át a külföldön élők szavazati jogának korlátozásáig. Lemond vagy lemondatjuk – áll a közösségi oldalon szerveződött csoport felhívásában. A feliratokon olyasmik voltak, hogy inkább semmirekellő, mint PSD-s – utalás Ioan Rus sértő nyilatkozatára, bűnügyes kormányfőnek bíróságon a helye, korrupt Románia – elveszett Románia, Elég belőletek, elég a korrupcióból.

A múlt héten már volt egy kisebb tüntetés Kolozsvár központjában.

Klaus Iohannis elnöki beszédében a romániai intézmények hitelének porba tiprásával vádolta Victor Pontát és a parlamentet, miután a képviselők nem hagyták jóvá a nyomozás elindítását. Az elnök szerint az ártatlanság véleleme mindenkit megillet, azonban politikai szempontból Románia most azt üzeni, hogy Victor Ponta elbújhat a felelősségre vonás elől.

Másfelől az egy hete benyújtott bizalmatlansági indítványról szavaz ma a parlament. Az indítvány felrója a külföldön élő románok szavazati jogának korlátozását. Akkor az ellenzék részéről Vasile Blaga azt nyilatkozta, hogy matematikai esélyt lát az indítvány megszavazására, hiszen 280 szavazat szükséges, ám az ellenzék csak 170-et tud felmutatni. Azóta egy-két kormánypárti hang hallatszott, hogy átszavaznának, és a függetlenek közül is többen vállalták a nyilvánosság előtt, hogy a kormány menesztésére fogják adni a voksukat.

A parlamenti vita tíz órakor kezdődik. Victor Ponta szerint nincs esély arra, hogy a kormányát megbuktassák.

hotnews

Megerősítik a román hadsereget
Hírek csütörtök, 22 február 2024, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Hírek csütörtök, 22 február 2024, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Hírek hétfő, 12 február 2024, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Hírek hétfő, 12 február 2024, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Hírek csütörtök, 8 február 2024, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Hírek csütörtök, 8 február 2024, 08:46

Elfogadták Kolozs megye költségvetését

Elfogadták a Kolozs Megye Tanács és az alárendelt intézményeinek idei...

Elfogadták Kolozs megye költségvetését
Hírek kedd, 6 február 2024, 11:05

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak

Teljes felépülést kívánt Klaus Iohannis államfő III. Károly brit királynak, akit rákbetegséggel...

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak
Hírek kedd, 6 február 2024, 09:40

A védelmi miniszter szerint kizárt a kötelező sorkatonaság visszaállítása

A kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítása kizárt, ám a védelmi minisztériumot foglalkoztatja az önkéntes katonai képzés...

A védelmi miniszter szerint kizárt a kötelező sorkatonaság visszaállítása