Élő Kolozsvári Rádió

Zenetér: Mosolygós kórustalálkozó

smileys_001_01Gyermekeknek, kisebbeknek és nagyobbaknak, minden napra kijárna a jókedv. Ha hiszik, ha nem, nincs ehhez feltétlenül szükség finom fagyira vagy csokira: a jókedv, a vidámság bebiztosításának tudjuk itt a Zenetérben egy bombabiztos módját: ez az éneklés. És ha történetesen többen énekelnek együtţ csapatban, magyarán kórusban, a jókedv is fokozódhat. Elfeleledtethet rossz időt, rosszkedvet.
Ha nem hiszik, utánajárhatunk együtt, itt a Zenetérben. Segítenek nekünk a beszédesebb kedvű énekkarosok és karnagyok.

Mosoly és ének – a rosszkedv biztos ellenszere

Erről legutóbb az Éneklő ifjúság Kodály Zoltán szellemében elnevezésű gyermekkórus találkozón győződhettünk  meg, amelyet a Romániai Magyar Dalosszövetség nyolcadik alkalommal rendezett meg.
Május 16-án háromszáznál is több gyermek fújta vidáman a hangulatos kórusműveket Belvárosi Unitárius templomban.

„Aki énekel, annak elszáll a rosszkedve” – mondta köszöntőjében a házigazdák nevében Jobbágy Júlia lelkész.

Mi pedig megpróbáltuk kideríteni: vajon tapasztalják-e az énekkarosok kóruspróbákon, szereplésekkor, hogy az énekés valóban elűzi a rosszkedvet?

Szabó Csilla karnagyról, az Aradi Csíky Gergely főgimnázium gyermekkarának vezetőjéről például az énekkarosok „súgták” meg, hogy koncerteken, beintés előtt  nemegyszer „smiley” mosolyog rájuk vidámítóan a tenyerén.

„A mosoly  jól bevált ellenszere rosszkedvnek vagy fáradságnak” – véli Balogh Őrs, a S. Toduta Zenei főgimnázium Füle-mi-lá kórusának vezetője:

 

Nem fülemüle: füle-mi-lá

Balogh Őrs karnagytól azt is megkérdeztük, vajon pozitívan hatott-e a gyerekekre, hogy most már egy ilyen szépen csengő, fantáziadús neve van a kórusnak?

A Szilágysomlyói Szederinda hagyományőrző citeraegyüttes és művészeti vezetője, Gáspár Attila soha nem hiányzik a gyermekkórus találkozókról, és a citerások jókedve is töretlen.

 

 

„Egy nap, amelyet az éneklés szépít meg”

– mondotta Tóth Guttman Emese. A Dalosszövetség elnöke emlékeztett arra is, hogy a gyermekkórus találkozót Guttman Mihály kezdeményezte, a rendezvény helyszíne pedig évente változik: sor került rá már Temesváron és Kézdivásárhelyen, Szilágysomlyón és Aradon, sőt, Sepsiszentgyörgyön és Nagybányán is. Idén, lévén Kolozsvár ifjúsági főváros és számtalan rendezvénnyel „fiatalodik”, természetesen kincses városunkra esett a választás.

 

Arról is szó esett, vajon mit gondolnak a kórusok és karnagyok: hasznos lehet-e az, hogy a Dalosszövetség minden évben összehozza a kórusokat egy-egy találkozóra?

Vidáman szóltak a kórusművek a találkozón, és bizonyára vidáman szóltak a dalok, miközben Aradig és Szilágysomlyóig gurultak az autóbuszok.

A Füle-mi-lá fellépését az is különlegessé tette, hogy a kórus zenekari kíséretre isalapozhat, így megszólaltathatta Pergolesi Stabat Materének egy tételét.


Minden jó, ha a vége jó – 
szoktuk mondogatni, ezúttal azonban a kórusosok szerint minden jó volt.

 

 

 

 

Kár, hogy a Nagyenyedi Bethlen kollégium Kakukkszó gyermekkara és a Dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum gyermekkara nem tudott eljönni a találkozóra. Előbbiek egyebek mellett elénekelték volna nekünk, hogy milyen a „szúrós” gombóc, utóbbiaktól pedig csángó dépdalcsokrot is hallottunk volna. No de sebaj! Legközelebb pótolják.

Szerkesztette: Benkő Judit
Filmezte: Tóth Guttman Elemér

Szerkesztő: benko, 2015 június 4, 22:19 / actualizat: 2015 június 5, 19:38

„Ez nem orvoslás” – ballagási beszédében bírálta az egyetemet egy diák
Műsorok csütörtök, 2026 július 232026 július 23, 16:51

„Ez nem orvoslás” – ballagási beszédében bírálta az egyetemet egy diák

Élesen bírálta az egészségügyi képzés hiányosságait a Iasi-i Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem hallgatója. A diplomaosztó ünnepségen...

„Ez nem orvoslás” – ballagási beszédében bírálta az egyetemet egy diák
Kizökkenni a rutinból, feltöltődni, kapcsolódni – kezdődik az Everness fesztivál
Műsorok csütörtök, 2026 július 232026 július 23, 14:15

Kizökkenni a rutinból, feltöltődni, kapcsolódni – kezdődik az Everness fesztivál

Letenni a mindennapi szerepeket, kizökkenni a rutinból, nemet mondani a rohanásnak, jelen lenni, kapcsolódni, embereknek a szemébe nézni,...

Kizökkenni a rutinból, feltöltődni, kapcsolódni – kezdődik az Everness fesztivál
Nagyváradon nem engedélyezték a Pride-ot, bár a szervezők több mint 100 útvonalat javasoltak
Műsorok csütörtök, 2026 július 232026 július 23, 13:37

Nagyváradon nem engedélyezték a Pride-ot, bár a szervezők több mint 100 útvonalat javasoltak

A nagyváradi Pride ismételt betiltása miatt az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult az ARK Oradea Egyesület. A szervezők által...

Nagyváradon nem engedélyezték a Pride-ot, bár a szervezők több mint 100 útvonalat javasoltak
Online jelenlétről, olvasásról, jövőképről a nagybányai tizenegyedikesekkel
Műsorok csütörtök, 2026 július 232026 július 23, 11:26

Online jelenlétről, olvasásról, jövőképről a nagybányai tizenegyedikesekkel

Különböző válaszok hangzanak el, amikor az ember arról kérdezi a középiskolásokat, hogy mik szeretnének lenni, ha majd felnőnek. Van, aki...

Online jelenlétről, olvasásról, jövőképről a nagybányai tizenegyedikesekkel
Műsorok csütörtök, 2026 július 232026 július 23, 11:14

Nyári komolyzenei koncertek Kolozsváron

A kamarazene évszázadokon átívelő remekművei Az Egyházzene Kolozsvár Egyesület KlausenMusik nyári hangversenysorozatának július 10-i...

Nyári komolyzenei koncertek Kolozsváron
Műsorok csütörtök, 2026 július 232026 július 23, 09:44

Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről

A kommunista totalitárius rendszerek történelmi emlékezete és az ezekkel kapcsolatos dezinformáció megszüntetése lenne a célja annak a...

Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről
Műsorok szerda, 2026 július 222026 július 22, 17:24

Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését

Az Országos Kataszteri Hivatal informatikai rendszereit megbénító kibertámadás a lakáspiac élénkülésének időszakában történt,...

Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését
Műsorok szerda, 2026 július 222026 július 22, 15:27

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten, erről döntött ma a Szenátusi- és a Képviselőházi Állandó Bizottság. A felsőház...

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten