Listen Live Kolozsvári Rádió

A nemzeti összetartozás napján

Magyarország- és Kárpát-medence szerte megemlékezéseket tartanak csütörtökön, a trianoni békeszerződés aláírásához kötődő nemzeti összetartozás napján.
A központi rendezvények, a nemzeti lobogó felvonásával kezdődnek Budapesten, a Parlament előtti Kossuth Lajos téren. A hivatalos megemlékezések mellett hagyományőrző előadásokat, koncerteket és a kárpátaljaiak javára gyűjtő jótékonysági rendezvényeket is tartanak.
Madéfalva mutatkozik be csütörtökön, a nemzeti összetartozás napján a budapesti Magyarság Házában.
Az intézmény igazgatója, Csibi Krisztina elmondta: délelőtt Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes
mond beszédet a Magyarság Házában rendezett megemlékezésen. Ezután Madéfalva kultúrájával, hagyományaival, ételeivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők. A településről szóló kiállítás mellett zenés-táncos összeállítás, kézművesek bemutatója és helyi ételek kóstolója is szerepel a programkínálatban. A Szentháromság tér szabadtéri színpadán délután a madéfalvi hagyományőrzők lépnek fel, majd ünnepi szentmisét mutat be a Csíkszeredából érkező Tamás József segédpüspök és Bartalus Jakab Zoltán madéfalvi plébános a Budavári Nagyboldogasszony-templomban.
A trianoni békeszerződés kimondta, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlott, ennek következményeként Magyarország területe 283 ezer négyzetkilométerről 93 ezerre, lakossága több mint 18 millióról 7 és fél millióra csökkent. A magyarság harmada került az új határokon túlra.
A Magyar Országgyűlés 2010. május 31-én nyilvánította június 4-ét, a trianoni békeszerződés aláírásának napját a nemzeti összetartozás napjává.

A nemzeti összetartozás napján

Articol editat de banyai.margo, 4 június 2015, 08:57

mti

Megerősítik a román hadsereget
Hírek csütörtök, 22 február 2024, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Hírek csütörtök, 22 február 2024, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Hírek hétfő, 12 február 2024, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Hírek hétfő, 12 február 2024, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Hírek csütörtök, 8 február 2024, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Hírek csütörtök, 8 február 2024, 08:46

Elfogadták Kolozs megye költségvetését

Elfogadták a Kolozs Megye Tanács és az alárendelt intézményeinek idei...

Elfogadták Kolozs megye költségvetését
Hírek kedd, 6 február 2024, 11:05

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak

Teljes felépülést kívánt Klaus Iohannis államfő III. Károly brit királynak, akit rákbetegséggel...

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak
Hírek kedd, 6 február 2024, 09:40

A védelmi miniszter szerint kizárt a kötelező sorkatonaság visszaállítása

A kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítása kizárt, ám a védelmi minisztériumot foglalkoztatja az önkéntes katonai képzés...

A védelmi miniszter szerint kizárt a kötelező sorkatonaság visszaállítása