Listen Live Kolozsvári Rádió

A (rock)zeneterápia arcai – Zenetérben Vargha Jenő-László pszichológus

Varga_Jeno_Laszlo_Zeneterben2015.05.28 A  rockzenének is vannak terapetikus hatásai. Téves az az elképzelés, amely szerint csak a klasszikus zene „gyógyít”, a rock pedig éppen ellentétes hatást fejt ki.  A terápiát viszont minden esetben „egyéníteni” kell. Többek közt erről, továbbá a hard rock és a dallamos, illetve harmónia központú elektronikus zene  hatásairól, a dalszövegek különleges szerepéről  beszélgettem VARGHA JENŐ-LÁSZLÓ pszichológussal, pszichoterapeutával a Zenetér május 28-i élő kiadásában, s közben az is kiderült,  milyen a katartikus hatásmechanizmusa a Pink Floyd, a Tangerine Dream, az Omega, a Nazareth és a Nox dalainak. A sokdimenziós élő  ZeneTér szerkesztett-rövidített – és remélhetőleg fokozottan terapeutikus (jótékony) hatású – változatát hallgathatják meg a lejátszóra kattintva. A teljes, vágatlan műsort az Éjszakai váltásban ismételjük meg június 8-án, hétfőn hajnali 2 óra 2 perctől. (Mihály István)

A (rock)zeneterápia arcai – Zenetérben Vargha Jenő-László pszichológus

Articol editat de mihaly.istvan, 29 május 2015, 10:39 / actualizat: 29 május 2015, 16:26

Tangerine Dream - Rubycon - FrontNox_Buvolet_borito

 

Megmutatni a rádiót az interneten
Műsorok szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Műsorok szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Műsorok szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Műsorok szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Műsorok szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Műsorok szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Műsorok kedd, 19 március 2024, 16:14

Visszamegyünk a jelenbe!

Új projektbe kezdtünk a Kolozsvári Rádió 70. születésnapja alkalmából: korábbi riporthelyszíneinkre térünk vissza, és megnézzük, mi...

Visszamegyünk a jelenbe!
Műsorok kedd, 19 március 2024, 15:33

Sztrájkolnak számos községi polgármesteri hivatalban

Napi két órára beszüntetik ezen a héten a munkát több mint 30 Kolozs megyei községi polgármesteri...

Sztrájkolnak számos községi polgármesteri hivatalban