Élő Kolozsvári Rádió

Mindannyian mások vagyunk!

mozgássérültekCsíkszeredában a Vár téren május 19-én 10-16 óra között a Gyulafehérvári Caritas Szent Ágoston Nappali Foglalkoztató sérüléssel élő fiataljai és munkatársai hatodik alkalommal szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy mindannyian mások vagyunk.

Céljuk elősegíteni fogyatékkal élő embertársaink beilleszkedését, elfogadását.
Az érdeklődők saját élményekkel távozhatnak, megtudhatják, milyen is lehet hallás, látás nélkül a mindennapi élet, milyen lehet, ha korlátozott a mozgásunk, ha lassabban gondolkodunk, vagy ha szó szerint értelmezünk dolgokat, és nehézséget okoz a kapcsolatteremtés.

Minden fogyatékossági típussal más-más szigeten lehet ismerkedni.
A Kerekesszékes akadálypályánál mozgássérült animátorok avatnak be a különböző nehézségek legyőzésére alkalmas trükkökbe, és mutatják be, hogyan lehetünk jó segítők. A Csend szigetén a siketek jelnyelve, és néhány alapvető szabály tanulható meg, mely a hallássérült társainkkal történő kommunikáció során elengedhetetlen. A Láto-más szigetén az érdeklődők tapintás, szaglás, ízlelés, hallás, vagy „látó” társaikra hagyatkozhatva ismerkedhetnek a világgal, csakúgy, mint ahogy azt a látássérültek teszik mindennapjaikban. A „Lassabban tanulok, de még így is kitartó vagyok” szigeten értelmileg akadályozott és autizmussal élők a közös együttlét során engednek betekintést abba, hogyan tanulnak zenélni, hangszeren játszani, hogyan kommunikál egy autista, aki nem beszél, mitől nehezebb számukra bizonyos hétköznapi tárgyak használata (például egy órának a leolvasása).
Az Élőkönyvtár idén is várja az „olvasókat”, ahol a könyvek különböző sérüléssel élő személyek, szülők, pedagógusok, akik válaszolnak az olvasók legmerészebb kérdéseire is.

Interjú Endes-Ábrahám Ibolyával, a Gyulafehérvári Caritas közkapcsolatokért felelős munkatársával. Riporter Deák Gyöngyi.

Szerkesztő: deak.gyongyi, 2015 május 19, 10:14 / actualizat: 2015 május 19, 12:01

„Megérdemlik a méltányosságot!”
Hangoló hétfő, 2026 június 222026 június 22, 14:39

„Megérdemlik a méltányosságot!”

„Az egyház hitelességét visszük vásárra az ilyen, emberek feje fölötti döntések kapcsán” – nyilatkozta rádiónknak Csiszár Klára...

„Megérdemlik a méltányosságot!”
Balett a moziban – bemutatkoznak a Céleste Arts óvodásai és kisiskolásai
Hangoló hétfő, 2026 június 222026 június 22, 11:32

Balett a moziban – bemutatkoznak a Céleste Arts óvodásai és kisiskolásai

A Céleste Arts évadzáró eseményének kedden, június 23-án délután fél 6-tól a Mărăști téri mozi ad otthont, ahova a szülők,...

Balett a moziban – bemutatkoznak a Céleste Arts óvodásai és kisiskolásai
Ha a diák újságírással foglalkozna: Bányavirág Nagybányán
Hangoló csütörtök, 2026 június 182026 június 18, 10:39

Ha a diák újságírással foglalkozna: Bányavirág Nagybányán

Magyarosi László földrajz-történelem szakos tanár meghívására múlt héten a nagybányai Németh László Elméleti Líceumban jártunk,...

Ha a diák újságírással foglalkozna: Bányavirág Nagybányán
Légy jó mindhalálig Nagyváradon: szombatig lehet jelentkezni
Hangoló szerda, 2026 június 172026 június 17, 17:16

Légy jó mindhalálig Nagyváradon: szombatig lehet jelentkezni

Jó hangulatú, játékos támogató környezetű castingot álmodtak meg a nagyváradi Szigligeti Színházban, messze nem egy marcona...

Légy jó mindhalálig Nagyváradon: szombatig lehet jelentkezni
Hangoló hétfő, 2026 június 152026 június 15, 14:32

TIFF-ajánló Gergely Zsuzsával a fesztivál negyedik napján

A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) negyedik napjának kezdetén, hétfőn reggel Gergely Zsuzsát kapcsoltuk a Hangolóban. Mint...

TIFF-ajánló Gergely Zsuzsával a fesztivál negyedik napján
Hangoló hétfő, 2026 június 152026 június 15, 11:09

Táborok ovisoknak, elemiseknek: Anyó, Grund, Erdei óvoda

Az Argumentum Nostrum Egyesület immár 10. alkalommal szervezi meg az Anyó Nyári óvodát, valamint az Erdei óvodát/iskolát és az...

Táborok ovisoknak, elemiseknek: Anyó, Grund, Erdei óvoda
Hangoló csütörtök, 2026 június 112026 június 11, 12:05

Kinde Annamáriára emlékeznek Nagyváradon

Születése 70. évfordulóján Kinde Annamária költőre, szerkesztőre emlékezik Nagyváradon a Holnap Kulturális Egyesület és a Léda...

Kinde Annamáriára emlékeznek Nagyváradon
Hangoló szerda, 2026 június 102026 június 10, 11:57

Lokális valóságunk jelene: 24. Médiajelentés konferencia

Az Erdélyi Médiajelentés konferencia a Kolozsvári Akadémiai Bizottság Média és Kommunikáció Szakbizottságának éves seregszemléje, amely...

Lokális valóságunk jelene: 24. Médiajelentés konferencia