Élő Kolozsvári Rádió

Zászlótörvény: Nincs megoldva a székely zászló kérdése

A zászlótörvény nem oldja meg a székely zászló kérdését – véli az Erdélyi Magyar Néppárt.

Az EMNP felhívja a figyelmet, hogy a héten elfogadott zászlótörvény nem teszi lehetővé a székely zászló használatát, Székelyföld nem lévén önálló közigazgatási egység. A törvény szerint ugyanis a zászlókon szerepelhet a közigazgatási egység neve, románul és magyarul ott, ahol 20%-ot meghaladja a magyarság aránya, szerepelhet továbbá a zászlón a közigazgatási egység címere és csak a hivatalos épületekre lehet kitenni, illetve használható ünnepi alkalmakkor.

Közleményében a Néppárt kifejti: elejétől kezdve azon az állásponton volt, hogy felesleges túlszabályozni a kérdést, ugyanis a nemzeti közösségek szimbólumainak szabad használata az emberi jogokból levezethető alapvető közösségi jog.

Az EMNP elfogadhatatlannak tartja azt is, hogy az önkormányzatoknak nincs döntési, csak előterjesztési jogkörük saját szimbólumaik elfogadásában, és ez továbbra is központosítottan, bukaresti kormányrendelettel történik.

A Néppárt csatlakozik az SZNT 2014-es nagypénteki felhívásához, és arra buzdít mindenkit, hogy válaszként indítson mozgalmat a székely jelképek védelmében: viselje a székely címert ruháján, mobiltelefonján, autóján, a zászlót pedig tűzzék ki a közintézményekre, magánházakra, és vonják fel az udvarokon.

emnp

Szerkesztő: ferenczjutka, 2015 május 15, 15:15

Bíró Barna Botond Parajdról: elbontották a gátakat, megnőtt a sókoncentráció a vízben
Hírek csütörtök, 2025 június 122025 június 12, 09:29

Bíró Barna Botond Parajdról: elbontották a gátakat, megnőtt a sókoncentráció a vízben

Bíró Barna-Botond szerint a Parajdon a Korond-patak elterelésével foglalkozó cég olyan munkálatokat végzett, amelyek nyomán megnőtt a...

Bíró Barna Botond Parajdról: elbontották a gátakat, megnőtt a sókoncentráció a vízben
Áfaemelés helyett progresszív adózást javasol Sorin Grindeanu
Hírek szerda, 2025 június 112025 június 11, 14:36

Áfaemelés helyett progresszív adózást javasol Sorin Grindeanu

Ha Románia áttérne a progresszív adózásra, nem lenne szükség áfaemelésre – véli a Szociáldemokrata Párt ideiglenes elnöke. Sorin...

Áfaemelés helyett progresszív adózást javasol Sorin Grindeanu
Idő előtt elkészült a Nagyszeben–Pitești autópálya ötödik szakasza
Hírek szerda, 2025 június 112025 június 11, 13:46

Idő előtt elkészült a Nagyszeben–Pitești autópálya ötödik szakasza

Átadják a Nagyszeben—Pitești autópálya ötödik, Curtea de Argeș és Pitești közötti szakaszát, néhány hónappal előbb a tervezett...

Idő előtt elkészült a Nagyszeben–Pitești autópálya ötödik szakasza
Elveszettnek hitt, Mátyás királynak tulajdonított dokumentum került elő Besztercén
Hírek szerda, 2025 június 112025 június 11, 10:00

Elveszettnek hitt, Mátyás királynak tulajdonított dokumentum került elő Besztercén

Mátyás királynak tulajdonított, a történészek által több mint 130 évig elvesztettnek hitt dokumentumot találtak meg Besztercén. Az...

Elveszettnek hitt, Mátyás királynak tulajdonított dokumentum került elő Besztercén
Hírek szerda, 2025 június 112025 június 11, 09:47

Román állampolgárok is megsérültek a grazi lövöldözésben

A grazi középiskolai lövöldözés sérültjei között két román állampolgár is található – közölte a külügyminisztérium....

Román állampolgárok is megsérültek a grazi lövöldözésben
Hírek kedd, 2025 június 102025 június 10, 13:33

Ezt hozza a TIFF magyar napja

Idén is erőteljes magyar jelenlét lesz a Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon, a TIFF-en. A fesztiválon éleműdíjjal tüntetik ki Tarr...

Ezt hozza a TIFF magyar napja
Hírek kedd, 2025 június 102025 június 10, 13:00

Lövöldözés volt egy grazi iskolában

Több halálos áldozattal járó lövöldözés volt kedden egy grazi középiskolában, a helyszínre nagy erőkkel vonult ki az osztrák...

Lövöldözés volt egy grazi iskolában
Hírek kedd, 2025 június 102025 június 10, 09:55

Új megoldást javasolnak a Korond-patak elterelésére

A hazai és külföldi szakértőkből álló bizottság új megoldást javasolt a Korond-patak elterelésére a parajdi vészhelyzet kezelésébe...

Új megoldást javasolnak a Korond-patak elterelésére