Élő Kolozsvári Rádió

Hatszázötven menekültet fogad be Románia

Első körben 657 menekültet kell befogadnia Romániának, amennyiben elfogadják az Európai Bizottság erre vonatkozó javaslatát. Magyarországnak 307 menekült jutna, de szó sem lehet róla, hogy befogadja őket – jelentette ki a magyar miniszterelnökség.

menekultekBorbély László, a képviselőház külügyi bizottságának elnöke a Kolozsvári Rádiónak azt nyilatkozta, véleménye szerint Romániának szolidárisan kell viselkednie a menekültekkel. Ez humanitárius ügy, amit nem szabad összemosni egy esetleges terrorista veszéllyel, amit egyesek próbálnak lebegtetni. A menekültek nagy része nem jókedvében hagyta el a hazáját, hanem azért, mert életveszélyben volt, akár Szíriáról beszélünk, akár néhány afrikai országról.

Olaszországba hozzávetőleg 90 ezer menekült érkezett az utóbbi hónapokban Afrikából és a Közel-Keletről, a Földközi tengeren át. Görögország és a Mediterrán térség más országai is túlterheltek ezidőtájt. Ezért az Európai Bizottság azt javasolta, az uniós országok vegyenek át első körben 20 ezer menekültet. Hogy melyik országnak hány menekült jutna, azt az illető ország gazdasági lehetőségei, népessége és az alapján döntik el, hogy fogadott-e már menekülteket. Eszerint Németországnak több mint háromezret, Nagy-Britanniának kétezer-háromszázat, Romániának hatszázötvenet, Magyarországnak pedig háromszáz menekültet kellene befogadnia. Magyarország nem fogad menekülteket – jelentette ki a magyar Miniszterelnökséget vezető miniszter, Lázár János. Magyarországon kívül Csehország és Szlovákia sem kívánja fogadni a menekülteket.

Amennyiben a javaslatot júniusban elfogadják, és Romániába megérkezik a pár száz menekült, valószínűleg menekülttáborokba kerülnek majd. Borbély László úgy tudja, az ellátásukat uniós pénzekből állják majd, nem fogják az ország költségvetését terhelni.

Forrai Szerénke összeállítása

Szerkesztő: forrai.szerenke, 2015 május 15, 11:01 / actualizat: 2015 május 15, 14:54

Álmok továbbálmodója, Gergely Zsuzsa
Hangoló csütörtök, 2026 január 222026 január 22, 12:09

Álmok továbbálmodója, Gergely Zsuzsa

Gergely Zsuzsa közel 30 éve azon dolgozik, hogy közel hozza hallgatóinkhoz a művészeteket, meghozva a kedvünket színházi előadásokhoz,...

Álmok továbbálmodója, Gergely Zsuzsa
„Úgy kell elengedni a közönséget, hogy visszavágyjon”
Hangoló szerda, 2026 január 212026 január 21, 12:32

„Úgy kell elengedni a közönséget, hogy visszavágyjon”

Alig több, mint egy éve számolt be a Kolozsvári Rádió arról, hogy két nemzetközi hírű művész közreműködésével, ritkán hallott...

„Úgy kell elengedni a közönséget, hogy visszavágyjon”
Biztonság és tervezés – uniós és nemzetközi kitekintés
Hangoló péntek, 2026 január 162026 január 16, 12:50

Biztonság és tervezés – uniós és nemzetközi kitekintés

Év eleje óta Ciprus vette át az európai tanács soros elnökségét, és Bulgária bevezette fizetőeszközként az eurót. Az Amerikai Egyesült...

Biztonság és tervezés – uniós és nemzetközi kitekintés
Népdalaink rejtett üzeneteiről
Hangoló csütörtök, 2026 január 152026 január 15, 11:51

Népdalaink rejtett üzeneteiről

Szatmári, kalotaszegi, mezőségi, Maros-menti és sóvidéki dallamokkal is találkozhatnak az érdeklődők Kolozsváron. A Soroglya Zenekar...

Népdalaink rejtett üzeneteiről
Hangoló péntek, 2026 január 92026 január 9, 14:36

Tényleg téli Téli majális

Nyolc év után szervezik meg ismét hóban a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) Téli majálisát a kolozsvári Törökvágáson....

Tényleg téli Téli majális
Hangoló péntek, 2026 január 92026 január 9, 13:33

Rajzoljuk le Kölcsey verseit!

Tizenegyedszer szervezi meg vers- és prózamondó versenyét a magyar kultúra napja alkalmából a Szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium...

Rajzoljuk le Kölcsey verseit!
Hangoló csütörtök, 2026 január 82026 január 8, 12:41

Teltházzal ünnepli 15 évét a Tokos Zenekar

Hagyománnyá vált Kolozsváron, hogy újévi népzenei koncertre hívja az érdeklődőket a Tokos Zenekar, ez lesz most egyben az évfordulós...

Teltházzal ünnepli 15 évét a Tokos Zenekar
Hangoló hétfő, 2026 január 52026 január 5, 11:19

Meglátogattuk Gyula Százéves cukrászdáját

A legendás termálfürdő mellett Gyula egy különleges cukrászdával is büszkélkedik: Százéves cukrászda a neve, azonban ennél jóval...

Meglátogattuk Gyula Százéves cukrászdáját