Élő Kolozsvári Rádió

Bezárkózással tiltakoznak a diákok

Az ország több egyetemén is bezárkóztak a hallgatók a termekbe, és állítják: addig tiltakoznak eképpen, amíg teljesítik követeléseiket. Május 6-án a Temesvári Nyugati Egyetem, a Galaci Alsó-Duna Egyetem és a Konstancai Egyetem hallgatói csatlakoztak az akcióhoz.

A Romániai Egyetemista-szervezetek Országos Szövetsége arra szólította fel a többi felsőoktatási intézmény hallgatóit: csatlakozzanak a kezdeményezéshez. Ugyanakkor 70 egyetemi hallgató a Temesvári Nyugati Egyetem épületében töltötte a május 6-ára virradó éjszakát, majd a Temes megyei prefektúra előtt tüntettek.

Az egyetemisták kifogásolják, hogy az intézmények vezetői nem hallgatják meg véleményüket, ezért azt követelik, hogy a jelenlegi 10 százalék helyett 25 százalékos arányban számítson a hallgatók képviselőinek szavazata a rektorválasztáskor.

rador

Articol editat de ferenczjutka, 6 május 2015, 17:35 / actualizat: 6 május 2015, 19:06

Románia megnyerte a Verespatak-pert
Hírek szombat, 9 március 2024, 07:49

Románia megnyerte a Verespatak-pert

Romániának adott igazat a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjának nemzetközi választottbírósága a verespataki...

Románia megnyerte a Verespatak-pert
Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Hírek szerda, 28 február 2024, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Megerősítik a román hadsereget
Hírek csütörtök, 22 február 2024, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Hírek csütörtök, 22 február 2024, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Hírek hétfő, 12 február 2024, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Hírek hétfő, 12 február 2024, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Hírek csütörtök, 8 február 2024, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Hírek csütörtök, 8 február 2024, 08:46

Elfogadták Kolozs megye költségvetését

Elfogadták a Kolozs Megye Tanács és az alárendelt intézményeinek idei...

Elfogadták Kolozs megye költségvetését