Élő Kolozsvári Rádió

Két választási törvényről dönt a képviselőház

A pártok alapítására, valamint a kampány-finanszírozásra vonatkozó jogszabályt a héten tárgyalja a képviselőház, amely a döntő ház ez ügyben.

A törvényt Klaus Iohannis elnök újratárgyalás végett visszaküldte a parlamentnek. A kampány-finanszírozási törvény kimondja, hogy a pártok a hiteleket három év alatt kell, hogy visszafizessék, illetve, hogy az összeg nagyságától függetlenül banki átutalással történjék a visszafizetés.

A pártalapításra vonatkozó jogszabály lehetővé teszi, hogy három taggal is lehessen pártot alapítani, az eddigi törvény 25 ezer tagot írt elő. Ugyancsak ebben az ülésszakban kell elfogadnia a Parlamentnek további két jogszabályt a választási törvénycsomagból, a helyi és a parlamenti választásra vonatkozót. Az elsőt már elfogadta a Szenátus, e szerint a polgármesteri választás egy fordulós lenne.

A levélben történő szavazásra vonatkozó jogszabály esetében nem tűztek ki elfogadási határidőt.

rador

Szerkesztő: banyai.margo, 2015 május 4, 10:16 / actualizat: 2015 május 4, 20:12

Már érezhető a kormány bukása az energiapiacon
Hírek csütörtök, 2026 május 72026 május 7, 17:46

Már érezhető a kormány bukása az energiapiacon

A Bolojan-kormány bukása a fokozódó gazdasági bizonytalanság miatt máris érezteti hatását a román energiapiacon – figyelmeztetett ma...

Már érezhető a kormány bukása az energiapiacon
Ilie Bolojan végigviszi az ügyvivő miniszterelnöki tisztséget
Hírek szerda, 2026 május 62026 május 6, 12:36

Ilie Bolojan végigviszi az ügyvivő miniszterelnöki tisztséget

Ilie Bolojan szerdán közölte, hogy miniszterelnöki tisztsége utolsó napjáig dolgozni fog Romániáért, és nem adja fel azokat az elveket,...

Ilie Bolojan végigviszi az ügyvivő miniszterelnöki tisztséget
Csoma Botond szerint George Simion „arcátlan pimasz”
Hírek szerda, 2026 május 62026 május 6, 11:10

Csoma Botond szerint George Simion „arcátlan pimasz”

Arcátlannak nevezte az AUR vezérét az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője, miután George Simion arra szólította fel a magyarokat, hogy...

Csoma Botond szerint George Simion „arcátlan pimasz”
Simion az AUR-ba invitálja a magyarokat
Hírek szerda, 2026 május 62026 május 6, 07:28

Simion az AUR-ba invitálja a magyarokat

Bírálta az RMDSZ-t a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion, amiért a szövetség képviselői és szenátorai nem...

Simion az AUR-ba invitálja a magyarokat
Hírek szerda, 2026 május 62026 május 6, 07:27

Ha az AUR-on múlna, Călin Georgescut javasolnák miniszterelnöknek

Az AUR a továbbiakban minden forgatókönyvet mérlegelni fog, és „a román nép akaratának megfelelően” fog cselekedni. Ha...

Ha az AUR-on múlna, Călin Georgescut javasolnák miniszterelnöknek
Hírek szerda, 2026 május 62026 május 6, 07:20

Ellenzékbe vonul a PNL

A Nemzeti Liberális Párt ellenzékbe vonulásáról döntött tegnap ülésén az alakulat vezetőtestülete. Az Országos Politikai Büró azután...

Ellenzékbe vonul a PNL
Hírek kedd, 2026 május 52026 május 5, 14:42

Megbukott a kormány

Megszavazta kedden a parlament az Ilie Bolojan vezette kormány elleni bizalmatlansági indítványt. A PSD, az AUR és a Béke – Románia az...

Megbukott a kormány
Hírek kedd, 2026 május 52026 május 5, 12:50

Hazugnak és cinikusnak nevezte a bizalmatlansági indítványt a kormányfő

A kormány elleni bizalmatlansági indítvány ‘hazug, cinikus és mesterkélt’ – jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök az...

Hazugnak és cinikusnak nevezte a bizalmatlansági indítványt a kormányfő