Élő Kolozsvári Rádió

Április 29 — a Tánc Világnapja

Több száz fős utcai táncmulatsággal ünneplik Sepsiszentgyörgyön a tánc világnapját.
Szerdán délelőtt 9 és délután 2 óra között „nyitott kapuk napját” tart a Háromszék Táncegyüttes, a néptánc és táncművészet iránt érdeklődők betekintést nyerhetnek az együttes háttértevékenységeibe. Az Új Stúdióban megnézhetik, hogyan zajlik a 25 éves Háromszék Táncegyüttes miniévadát záró gálaműsor próbafolyamata, vagy az esti Böjttől Böjtig című előadás előkészítése. A résztvevők között a nap végén előadás belépőket sorsolnak ki a szervezők.
Ugyancsak ma délután 6 órától közös utcai akcióra várja a táncos lábúakat a sepsiszentgyörgyi Kék Hold Táncklub. Imreh Marton István szervező elmondta, legkevesebb 150 gyerek és felnőtt táncol majd a sepsiszentgyörgyi Korzó aszfaltján.
A szervezők remélik, hogy a több százra duzzad majd a résztevők száma, ugyanis az első három tánc után – rumba, argentin tangó és angol keringő – az utolsó vonaltáncot helyben tanítják meg bárkinek, aki tánccal szeretne ünnepelni a mai napon.
A Nemzetközi Tánctanács 1982-ben nyilvánította a Tánc Világnapjává április 29-ét, a 18-adik században élt Jean Georges Noverre – a tánc Shakespearejének is nevezett francia koreográfus – születésének napját.

mvr

Szerkesztő: banyai.margo, 2015 április 29, 09:31

Az iskolai biztonság növelését ígéri a miniszterelnök
Hírek péntek, 2026 október 232026 október 23, 10:13

Az iskolai biztonság növelését ígéri a miniszterelnök

Luca Niculescu a péntek reggeli kormányülés elején bejelentette, hogy átfogó tervet dolgoznak ki az iskolai biztonság növelésére,...

Az iskolai biztonság növelését ígéri a miniszterelnök
Joguk van a nőknek a kísérő jelenlétéhez a szülőszobában
Hírek csütörtök, 2026 október 222026 október 22, 13:45

Joguk van a nőknek a kísérő jelenlétéhez a szülőszobában

A képviselőház múlt héten elfogadta azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő...

Joguk van a nőknek a kísérő jelenlétéhez a szülőszobában
Tarr Zoltán Kolozsváron: nem a határon túli magyar közösségek támogatásának megszüntetése a cél
Hírek szombat, 2026 október 172026 október 17, 09:54

Tarr Zoltán Kolozsváron: nem a határon túli magyar közösségek támogatásának megszüntetése a cél

A határon túli magyar közösségek támogatása nem járhat politikai elvárásokkal – hangsúlyozta Tarr Zoltán, a magyar társadalmi...

Tarr Zoltán Kolozsváron: nem a határon túli magyar közösségek támogatásának megszüntetése a cél
Benyújtotta a kormányprogramot Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök
Hírek péntek, 2026 október 162026 október 16, 06:42

Benyújtotta a kormányprogramot Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök

Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök csütörtök este benyújtotta a parlamentnek 17 tagú kormányának névsorát. A miniszterjelöltek...

Benyújtotta a kormányprogramot Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök
Hírek csütörtök, 2026 október 152026 október 15, 08:33

Kormányra lép a PSD

A Szociáldemokrata Párt országos politikai tanácsa jóváhagyta, hogy az alakulat részt vegyen a Niculescu-kormányban – jelentette be...

Kormányra lép a PSD
Hírek kedd, 2026 október 132026 október 13, 18:17

A PNL és az RMDSZ is támogatná Luca Niculescu kormányát

A Nemzeti Liberális Párt fontolgatja, hogy hat hónapra szóló politikai megállapodást kössön Luca Niculescu kijelölt miniszterelnökkel,...

A PNL és az RMDSZ is támogatná Luca Niculescu kormányát
Hírek hétfő, 2026 október 122026 október 12, 12:21

Politikai megállapodást javasol a kijelölt miniszterelnök

Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök hétfőn kijelentette, hogy Romániának haladéktalanul teljes jogkörű kormányra van szüksége, mert a...

Politikai megállapodást javasol a kijelölt miniszterelnök
Hírek hétfő, 2026 október 52026 október 5, 18:23

Kelemen Hunor: az RMDSZ „szinte biztosan” nem vesz részt a következő kormányban

Kelemen Hunor szerint az RMDSZ szinte biztosan nem vesz részt a következő kormányban. A szövetségi elnök ugyanakkor elképzelhetőnek...

Kelemen Hunor: az RMDSZ „szinte biztosan” nem vesz részt a következő kormányban