Élő Kolozsvári Rádió

Donát 160: Shakespeare és a Reflex3

Kevés pénzből, az előző kiadásokhoz képest kevesebb előadással futott Sepsiszentgyörgyön a 3.Reflex Nemzetközi Színházi Fesztivál. De amit láttunk, annak nagyon örültünk.

Ezúttal pénz és minőség összefüggéséről beszélgetünk, illetve Shakespeare nyomába eredünk. A Budapesti Nemzeti Színház „Szentivánéji álom” című előadásáról, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház „Hamlet”-jéről és a litván Korsunovas „Miranda”-járól hallanak.

Bocsardi_Laszlo

Bocsárdi László rendező, fesztiváligazgató

Pénzhiány és a fesztivál programja – Hogyan függ össze e kettő? Bocsárdi László fesztiváligazgató:

„Arra törekedtem, hogy ha kevesebb előadás is van, de a maga nemében mindenik valamitől emlékezetes maradjon. Még akkor is, ha bosszantó egy előadás, emlékezetes marad, mert adott esetben kikezd olyan tabukat, amelyekkel színházban szembesülni meglepetés lehet….A körülmények sokkal rosszabbak, mint eddig voltak. Egyrészt a költségvetés a fele az eddigi kiadásokénak…A kultúrát nem tartják fontosnak és csak kényszerből támogatják. A mi esetünkben még kényszerből sem támogatnak….”

Reflex3_pont3

A Reflex2 arca egy kakas volt, ezt most egy fekete pont váltotta fel – erről mesél Bartha József vizuális művész:

„Valami olyasmit kell csinálni, ami nem fér bele a színházi vagy a vizuális plakát-művészetbe. Akkor pont az ellenkezőjét kell csinálnunk. Visszamegyünk a pontig…Egy pont, ami fekete, és ha akarom, akkor az fekete lyuk, ha akarom, akkor nagyon sok minden a színházzal kapcsolatban. A kakasnak a realitásában volt a titok: mit keres egy kakas, miért kakaskodik egy színpadon. A pontnak a megfoghatatlanságában van a titok.”

Az összeállítást Gergely Zsuzsa szerkesztette.

Szerkesztő: gergelyzsuzsa, 2015 április 27, 23:21 / actualizat: 2015 április 30, 15:20

“Minden évben azt mondom, hogy ez az utolsó” – Mások élete a Csíki Játékszínben
Kontűr péntek, 2026 február 132026 február 13, 11:23

“Minden évben azt mondom, hogy ez az utolsó” – Mások élete a Csíki Játékszínben

A Mások élete című előadás a külföldi idős- és beteggondozás munkakörét, az ezzel járó lemondásokat és elégtételeket, a fizikai...

“Minden évben azt mondom, hogy ez az utolsó” – Mások élete a Csíki Játékszínben
Kultúránk kiválóságait díjazták – ezúttal négyen részesültek elismerésben
Kontűr szerda, 2026 január 282026 január 28, 08:55

Kultúránk kiválóságait díjazták – ezúttal négyen részesültek elismerésben

Borsodi L. László költő, Egri István üvegművész, ólomüveg-restaurátor, Pataki Adorján operaénekes és Szenkovics Enikő műfordító...

Kultúránk kiválóságait díjazták – ezúttal négyen részesültek elismerésben
Meddig élhetünk burokban? – Abigél musical Kolozsváron
Kontűr szerda, 2025 december 242025 december 24, 12:25

Meddig élhetünk burokban? – Abigél musical Kolozsváron

Szabó Magda Abigél című ifjúsági regényének musicalváltozatát mutatták be a Kolozsvári Állami Magyar Színházban, Eszenyi Enikő...

Meddig élhetünk burokban? – Abigél musical Kolozsváron
Volt egyszer egy Armătura gyár – Időutazás a közjavak nyomában
Kontűr szerda, 2025 december 172025 december 17, 09:57

Volt egyszer egy Armătura gyár – Időutazás a közjavak nyomában

Nemrég szociológiai kutatás és performansz témájává vált az Állomás utca 19 szám alatti Armătura gyár, amelyet hamarosan lebontanak....

Volt egyszer egy Armătura gyár – Időutazás a közjavak nyomában
Kontűr szerda, 2025 december 32025 december 3, 14:02

„Kellenek a történetek” – Bodó Márta Újratervezés

„Én sokkal inkább az érzelmeimre, meg ezekre a zsigeri megérzésekre támaszkodva tudok valami érdekeset kihozni” – vallja Bodó...

„Kellenek a történetek” – Bodó Márta Újratervezés
Kontűr szerda, 2025 november 192025 november 19, 10:08

Traumákról, fekete humorral – Deák Kristóf: Egykutya

Az Oscar-díjas Deák Kristóf legújabb nagyjátékfilmje, az Egykutya Varga Lóránt azonos című, 2020 óta játszott darabjának filmes...

Traumákról, fekete humorral – Deák Kristóf: Egykutya
Kontűr szerda, 2025 november 122025 november 12, 12:45

A gyár a miénk volt, a focimeccs nem

Az 1980-as években a Ceaușescu-diktatúra gazdasági és politikai okokból beszüntette a nagy sporteseményeket, így a labdarúgó mérkőzések...

A gyár a miénk volt, a focimeccs nem
Kontűr kedd, 2025 október 282025 október 28, 15:36

Meghívó Agatha Christie és Auguste Escoffier randevújára

135 évvel ezelőtt született Agatha Christie angol írónő, „a krimi koronázatlan királynője”, akinek a zseniális belga nyomozót, Hercule...

Meghívó Agatha Christie és Auguste Escoffier randevújára