Élő Kolozsvári Rádió

Problémáink nem változtak – ZeneTérben Vargha Jenő-László pszichológus

 

Varga_Jeno_Laszlo1VARGHA JENŐ LÁSZLÓ pszichológus, pszichoterapeuta, egyetemi tanár volt  a vendégem a ZeneTÉR április 23-i élő kiadásában. Eredetileg művészet- pszichológiával szeretett volna foglalkozni, hogyan lett hát mégis klinikai pszichológus,  pszichoterapeuta? Ráadásul egy olyan korszakban, amikor nem nézték jó szemmel a „lélektanászokat”, s évekig a pszichológusképzés is szünetelt Romániában. Miként változtak „lelki”, pszichés problémáink 1990 után? – többek közt erről faggattam, de szó esett arról is, hogy a 70-es, 80-as években progresszív rockzenei audíciókat szervezett Kolozsváron, beszélgettünk a Társadalom a díványon című kötetéről, s terveiről. Kiderült, hogy két könyvön is dolgozik, az egyik pedig éppenséggel rockzenei témájú, a munkacíme:  Rockmeditáció . A beszélgetés „szüneteiben” vendégem kedvenceit, az Emerson, Lake and Palmer, az LGT, Jimmy Hendrix és a Tankcsapda  dalait hallgattuk. (Mihály István)

Szerkesztő: mihaly.istvan, 2015 április 24, 10:36

A figyelmeztető sztrájk után az általánosra készül az egészségügy
Műsorok hétfő, 2026 július 202026 július 20, 14:24

A figyelmeztető sztrájk után az általánosra készül az egészségügy

Figyelmeztető sztrájkot tartottak hétfőn 9 és 11 óra között a közegészségügyi rendszerben. A megmozduláshoz országszerte több mint 400...

A figyelmeztető sztrájk után az általánosra készül az egészségügy
„Bármit csinálok, így is, úgy is Ozsváth Zsuzsis lesz”
Műsorok hétfő, 2026 július 202026 július 20, 13:44

„Bármit csinálok, így is, úgy is Ozsváth Zsuzsis lesz”

„Szerintem akkor tud műalkotás születni, hogyha az ember épp egy olyan origoban, vagy harmóniában van önmagával vagy a világgal, hogy...

„Bármit csinálok, így is, úgy is Ozsváth Zsuzsis lesz”
Everness Erdély – fesztivál a testi-lelki egészségért
Műsorok hétfő, 2026 július 202026 július 20, 12:58

Everness Erdély – fesztivál a testi-lelki egészségért

Az önismeretet, a tudatos életmódot, a testi-lelki egészséget és a közösségi élményeket állítja a középpontba az Everness Erdély...

Everness Erdély – fesztivál a testi-lelki egészségért
A József-bányát is látogathatóvá tennék a tordai sóbányában
Műsorok hétfő, 2026 július 202026 július 20, 10:23

A József-bányát is látogathatóvá tennék a tordai sóbányában

Új turisztikai részleggel bővül a jövőben a tordai sóbánya. A turisták előtt a József-bányát tennék látogathatóvá. A fejlesztés...

A József-bányát is látogathatóvá tennék a tordai sóbányában
Műsorok hétfő, 2026 július 202026 július 20, 10:15

Három erdélyi kórház is befejeződhet augusztus végére

Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Besztercén is van olyan kórház, amelyeket helyreállítási forrásból kiviteleznek és ezek 90-100...

Három erdélyi kórház is befejeződhet augusztus végére
Műsorok hétfő, 2026 július 202026 július 20, 10:04

“Gy. Szabó Béla a külső és belső utazás és vándorlás művésze volt”

A múlt század egyik legfontosabb magyar grafikusművészének munkásságát mutatja be a válaszúti Bánffy-kastély múlt héten megnyílt,...

“Gy. Szabó Béla a külső és belső utazás és vándorlás művésze volt”
Műsorok csütörtök, 2026 július 162026 július 16, 11:44

Futballvébé: finálé előtt

A vasárnapi döntő után, a hétfői Tetőteraszon lesz elég idő mindent kivesézni, de a reggeli sorozat ma még folytatódott: utolsó...

Futballvébé: finálé előtt
Műsorok szerda, 2026 július 152026 július 15, 12:07

Válts irányt IKE-fesztivál: Ne készülj, élj!

Kétévente szervezi meg az IKE a Válts irányt! elnevezésű fesztivált. Idén a hetedikre várják az érdeklődőket augusztus 4-8. között...

Válts irányt IKE-fesztivál: Ne készülj, élj!