Élő Kolozsvári Rádió

Függőágyban: A SzuterÉn rabjai a ParaParkban

Erdosi-Botond„Volt olyan csapatunk, amelyik este 8-kor érkezett munkából, mindenki nagyon fáradt volt, lehangolt. Féltek, hogy nem fognak tudni „teljesíteni”, viszont miután rájuk zártuk az ajtót, azt láttuk, hogy rohangálnak a pályán, örülnek, ha megtalálnak valamit és nagy siker volt, amikor kijutottak. Teljesen átadták magukat a játéknak és azt mondták, hogy kezdhetnék újból a munkát, annyira felüdítette őket ez az egy óra.”

„Leginkább baráti társaságok jönnek, egyetemisták, többnyire fiatalok, de, számomra meglepő módon, az idősebbek is nagyon élvezik a pályáinkat. Például megérkezett egy tapasztaltabb korosztály, olyan kérdések hangzottak el, hogy bent le lehet-e ülni, mit kell csinálni, miért kell kiszabadulni, stb. A tájékoztatás után rájuk zártuk az ajtót. Gyermekek módjára viselkedtek a pályán, vették ki egymás kezéből az irányítást, majd kinn teleírták a vendégkönyvet pozitív élményeikkel.” – vallja Erdősi Botond (képünkön), a Kolozsváron üzemelő első hazai ParaPark vezetője.

A ParaPark 2011-ben indult világhódító útjára. Az első Budapesten, majd 2014 őszén két szemfüles fiatalember, Gál Zsolt és Erdősi Botond Kolozsvárra is elhozta az élő szabadulós játékot. Az internetről ismert „room-escape” és „point-and-click” játékok továbbfejlesztett, valós térbe helyezett változatában a játékosoknak logikai és ügyességi feladatok megoldásával kell kijutniuk adott időn belül egy zárt térből.

Szerkesztő: Csatári Melinda

Szerkesztő: , 2015 április 24, 17:16 / actualizat: 2020 augusztus 5, 10:58

A figyelmeztető sztrájk után az általánosra készül az egészségügy
Műsorok hétfő, 2026 július 202026 július 20, 14:24

A figyelmeztető sztrájk után az általánosra készül az egészségügy

Figyelmeztető sztrájkot tartottak hétfőn 9 és 11 óra között a közegészségügyi rendszerben. A megmozduláshoz országszerte több mint 400...

A figyelmeztető sztrájk után az általánosra készül az egészségügy
„Bármit csinálok, így is, úgy is Ozsváth Zsuzsis lesz”
Műsorok hétfő, 2026 július 202026 július 20, 13:44

„Bármit csinálok, így is, úgy is Ozsváth Zsuzsis lesz”

„Szerintem akkor tud műalkotás születni, hogyha az ember épp egy olyan origoban, vagy harmóniában van önmagával vagy a világgal, hogy...

„Bármit csinálok, így is, úgy is Ozsváth Zsuzsis lesz”
Everness Erdély – fesztivál a testi-lelki egészségért
Műsorok hétfő, 2026 július 202026 július 20, 12:58

Everness Erdély – fesztivál a testi-lelki egészségért

Az önismeretet, a tudatos életmódot, a testi-lelki egészséget és a közösségi élményeket állítja a középpontba az Everness Erdély...

Everness Erdély – fesztivál a testi-lelki egészségért
A József-bányát is látogathatóvá tennék a tordai sóbányában
Műsorok hétfő, 2026 július 202026 július 20, 10:23

A József-bányát is látogathatóvá tennék a tordai sóbányában

Új turisztikai részleggel bővül a jövőben a tordai sóbánya. A turisták előtt a József-bányát tennék látogathatóvá. A fejlesztés...

A József-bányát is látogathatóvá tennék a tordai sóbányában
Műsorok hétfő, 2026 július 202026 július 20, 10:15

Három erdélyi kórház is befejeződhet augusztus végére

Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Besztercén is van olyan kórház, amelyeket helyreállítási forrásból kiviteleznek és ezek 90-100...

Három erdélyi kórház is befejeződhet augusztus végére
Műsorok hétfő, 2026 július 202026 július 20, 10:04

“Gy. Szabó Béla a külső és belső utazás és vándorlás művésze volt”

A múlt század egyik legfontosabb magyar grafikusművészének munkásságát mutatja be a válaszúti Bánffy-kastély múlt héten megnyílt,...

“Gy. Szabó Béla a külső és belső utazás és vándorlás művésze volt”
Műsorok csütörtök, 2026 július 162026 július 16, 11:44

Futballvébé: finálé előtt

A vasárnapi döntő után, a hétfői Tetőteraszon lesz elég idő mindent kivesézni, de a reggeli sorozat ma még folytatódott: utolsó...

Futballvébé: finálé előtt
Műsorok szerda, 2026 július 152026 július 15, 12:07

Válts irányt IKE-fesztivál: Ne készülj, élj!

Kétévente szervezi meg az IKE a Válts irányt! elnevezésű fesztivált. Idén a hetedikre várják az érdeklődőket augusztus 4-8. között...

Válts irányt IKE-fesztivál: Ne készülj, élj!