Élő Kolozsvári Rádió

Fedezzük fel a szász erődtemplomokat

Idén több mint 400 ezer külföldi és hazai turistát várnak az erdélyi szász erődtemplomokba – jelentette be a Transilvania Card 2015 turisztikai bérletet biztosító programot kezdeményező Evangélikus Egyház.

Október végéig 41 erdélyi szász erődtemplomot látogathatnak meg ingyen a Transilvania Card 2015 bérlet tulajdonosai. Idéntől kedvezményes szálláshelyet is foglalhatnak a kártyával rendelkezők. A 12. és a 16. század között, román és gótikus stílusban épült 180 erdélyi szász erődtemplom értéke felbecsülhetetlen.

A rendszerváltás után a mintegy 250 ezer lelkes szász közösség 95 százaléka telepedett ki főként Németországba, így az építmények elsősorban az állagromlás miatt rendkívül megrongálódtak.Az elmúlt évben a turisztikai bérletnek köszönhetően több mint 360 ezer turista látogatta meg az erődtemplomokat. Elsősorban a német és az osztrák kirándulók körében volt nagy a népszerűségük. A szász templomok közül a brassói Fekete-templom a leglátogatottabb, a műemléket tavaly 180 ezer turista kereste fel. Prázsmár, Szászkézd, Szászfehéregyháza, Nagybaromlak, Beszterce, Kelnek evangélikus és Székelyderzs unitárius temploma az UNESCO világörökség részeként szintén számos turistát vonz.

Tavaly első alkalommal szerveztek biciklitúrát, amelynek célja az erődtemplomok megismerése volt. Az idei Bike and Like túra Medgyes környékén lesz, augusztus 8-án és másnap. Az elmúlt évben augusztusban vették a legtöbben igénybe a szász erődtemplomokba szóló turista útlevelet. Az idénre érvényes bérletek a Nagyszebenben, Medgyesen, Segesváron, Brassóban és Rozsnyón lehet megvásárolni. Az 50 lejes útlevél emailen is megrendelhető. A programmal kapcsolatos további részletek a www.transilvania-card.ro angol, német és román nyelvű honlapon.

Szerkesztő: maksay, 2015 április 23, 17:05 / actualizat: 2015 április 24, 17:14

Hozzuk a kóstolót – disznóvágáson segédkeztünk Csíkdelnén
Hangoló hétfő, 2025 december 292025 december 29, 11:46

Hozzuk a kóstolót – disznóvágáson segédkeztünk Csíkdelnén

Ha az ember hazamegy az ünnepekre Székelyföldre, és történetesen disznóvágásra is meghívják, akkor lehetőségei szerint ott segítsen,...

Hozzuk a kóstolót – disznóvágáson segédkeztünk Csíkdelnén
„Zarándoklatokra szükség van azért is, hogy nyitottabbá tudjunk válni a világra”
Hangoló szerda, 2025 december 242025 december 24, 12:26

„Zarándoklatokra szükség van azért is, hogy nyitottabbá tudjunk válni a világra”

A zarándoklat egyik jellemzője, amivel mindenki szembesülni fog már az első naptól kezdve, hogy elérjük a határainkat, a korlátainkat –...

„Zarándoklatokra szükség van azért is, hogy nyitottabbá tudjunk válni a világra”
Mézeskalácsot hoz a csuhéangyal
Hangoló szerda, 2025 december 242025 december 24, 08:31

Mézeskalácsot hoz a csuhéangyal

A hagyományos karácsonyfadíszek között előkelő helyet foglalnak el azok, amelyek a kukoricacső leveleiből, csuhéból készülnek: ez...

Mézeskalácsot hoz a csuhéangyal
„Gyújtsál gyertyát, ha leszáll a csendes éj”… akár saját készítésűt!
Hangoló kedd, 2025 december 232025 december 23, 07:06

„Gyújtsál gyertyát, ha leszáll a csendes éj”… akár saját készítésűt!

Az Erdélyi Hagyományok Háza kolozsvári székházában egyetlen délután sokféle karácsonyi díszek készültek. A nemezalmákról már...

„Gyújtsál gyertyát, ha leszáll a csendes éj”… akár saját készítésűt!
Hangoló vasárnap, 2025 december 212025 december 21, 22:40

Új karácsonyi gyermekdal Geambasu Izabelától

Reggeli műsorunkban megmutattuk hallgatóinknak azt a gyerekdalt, amely Nagyváradon született idén karácsonyra. A szerző Geambasu Izabela, aki...

Új karácsonyi gyermekdal Geambasu Izabelától
Hangoló vasárnap, 2025 december 212025 december 21, 22:25

Készítsen velünk nemezelt aranyalmát!

A karácsonyi emlékek közül azok szoktak legkedvesebbé válni, amelyek közös élményekhez kötődnek. Kézműves foglalkozásokra csalogatott...

Készítsen velünk nemezelt aranyalmát!
Hangoló vasárnap, 2025 december 212025 december 21, 08:53

Békeláng Betlehemből az adventi koszorúkra

Idén is eljutott a betlehemi békeláng Erdély tíz magyarlakta megyéjébe. Amint azt a romkat.ro portál is ismerteti, a Romániai Magyar...

Békeláng Betlehemből az adventi koszorúkra
Hangoló péntek, 2025 december 192025 december 19, 13:07

Békét kérjünk karácsonyra!

“A világ mintha állandó feszültségben élne: háborúk húzódnak el, újabbak fenyegetnek, közösségek szakadnak szét, és az emberek...

Békét kérjünk karácsonyra!