Élő Kolozsvári Rádió

Függőágyban egy sokoldalú orvossal

Turos_Erzsebet

Dr.Túrós Erzsébet családorvos, a kolozsborsai elmegyógyintézet alkalmazottja, családterapeuta, homeopata.

„Mindennap a kapuban várnak, s ha tízszer megyek végig az udvaron, tízszer köszönnek. Annyira tudnak ragaszkodni ahhoz, akit éreznek, hogy elfogadja őket olyanoknak, amilyenek. És nagyon hálásak, sugárzik a tekintetükből a szeretet. Ők nagyon tudnak egymásra vigyázni, ápolják egymást. Szinte példát vehetnénk arról, ahogyan segítenek. Mi, egészséges emberek, tanulhatnánk ebből”– meséli dr. Túrós Erzsébet a kolozsborsai elmegyógyintézet beutaltjairól. Sorsa immár egybefonódott az intézet és annak lakói életével. Tevékenységéért 2005-ben Nobel- békedíjra jelölték.

A svájci 1000 Peace Women nevű szervezet 2003 óta évente ezer nőt jelöl Nobel-békedíjra. A kezdeményezés célja, hogy elismertesse a nők békéért folytatott tevékenységét. A listát a világ 150 országának emberi jogok területén dolgozó jeles személyiségeiből állítják össze. A borsai foglalkozásterápia megszervezésének, beindításának elismeréseként 2005-ben dr. Túrós Erzsébet is a jelöltek közé került. Erről és további szakmai útkereséseiről mesél Csatári Melinda mikrofonja előtt.

 

Szerkesztő: , 2015 április 17, 17:15 / actualizat: 2020 augusztus 5, 10:57

Csökkentsük felére az élelmiszerpazarlást!
Műsorok péntek, 2026 szeptember 112026 szeptember 11, 10:35

Csökkentsük felére az élelmiszerpazarlást!

Szeptember az élelmiszer-pazarlás elleni küzdelem hónapja, Romániában tíz éve jött létre az első hazai élelmiszerbank Bukarestben. A...

Csökkentsük felére az élelmiszerpazarlást!
Dublini tárgyalások: partnerekkel az állattartókért
Műsorok péntek, 2026 szeptember 112026 szeptember 11, 08:13

Dublini tárgyalások: partnerekkel az állattartókért

Az Európai Unió állattenyésztési stratégiájáról és fehérjetervéről egyeztettek az uniós agrárminiszterek Dublinban –...

Dublini tárgyalások: partnerekkel az állattartókért
Sportpálya-avató barátságos focimeccsel az Apáczaiban
Műsorok csütörtök, 2026 szeptember 102026 szeptember 10, 11:33

Sportpálya-avató barátságos focimeccsel az Apáczaiban

6-4-re nyerték a tizenkettedikesek szerdán délután a tanár-diák focimeccset az Apáczai-líceumban. Nem akármilyen apropó hívta életre a...

Sportpálya-avató barátságos focimeccsel az Apáczaiban
Kisebbségi vagy AUR-kormányzás?
Műsorok csütörtök, 2026 szeptember 102026 szeptember 10, 09:31

Kisebbségi vagy AUR-kormányzás?

Esetleges előrehozott választásokon a Románok Egyesüléséért Szövetség (az AUR) akár a szavazatok 45%-át is megszerezhetné. Hogy ennek...

Kisebbségi vagy AUR-kormányzás?
Műsorok csütörtök, 2026 szeptember 102026 szeptember 10, 09:07

Ötödiktől súlyosbodik a funkcionális analfabetizmus?

Az OECD-tagországok átlaga alatt teljesítettek természettudományból, matematikából, szövegértésből és számítógépes...

Ötödiktől súlyosbodik a funkcionális analfabetizmus?
Műsorok kedd, 2026 szeptember 82026 szeptember 8, 13:10

II. Lovaskavalkád: minden, ami lóval kapcsolatos

A második Lovaskavalkádra várják az érdeklődőket a hétvégén – az előzetesen meghirfdetett szeptember 12. helyett, vasárnap,...

II. Lovaskavalkád: minden, ami lóval kapcsolatos
Műsorok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Műsorok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia