Élő Kolozsvári Rádió

Com’on Kolozsvár: eredmények

Lezárult a Com’on Kolozsvár participatív költségvetési finanszírozású projektek szavazás útján való kiválasztása: megvannak az eredmények.  18782 fiataltól összesen 48609 szavazat érkezett be a szerda éjféli határidőig.

A részvételi költségvetési folyamat feltételezi az állampolgárok bevonását egy demokratikus tanácskozásba és döntéshozásba. Így optimális módozatokat dolgozhatnak ki a közpénzek elköltését illetően. A Com’on Kolozsvár célja az, hogy a fiatalok bevonásával gyakorlatba ültessenek egy ifjúsági részvételi költségvetési folyamatot. Ennek alapján Kolozsvár városa anyagi támogatásban részesíti a 250 legtöbb szavazatott kapó ifjúsági közösségi kezdeményezést a Kolozsvár 2015 Ifjúsági Főváros program keretén belül.

920 szavazattal a Musai-Muszáj csoport végzett az első helyen. A civil csoport az elmúlt pár hónapban 1000 kérvényt nyújtott be a polgármesteri hivatalhoz a város többnyelvűségéért. A teljes lista a szervezet oldalán olvasható.
Reggeli vendégünk a szervező Pont csoport projektmenedzsere, Ugron Hanna volt, akit határidőkről, motivációról és a közösség adta legitimitásról kérdeztünk.

Ugron Hanna

Ugron Hanna

 

 

 

Szerkesztő: , 2015 április 16, 10:32

„Kézenfognak” a zenei tehetségkutatóval
Hangoló péntek, 2025 március 72025 március 7, 11:06

„Kézenfognak” a zenei tehetségkutatóval

Hetedszer szervezi meg a SOKaDALOM című zenei tehetségkutatót líceumi diákoknak a BBTE Zeneművészet szak. Jelentkezhet bármely 9-12....

„Kézenfognak” a zenei tehetségkutatóval
Félidőnél a Karnyóné előkészületei Kolozsváron
Hangoló csütörtök, 2025 március 62025 március 6, 14:16

Félidőnél a Karnyóné előkészületei Kolozsváron

„Csokonai Vitéz Mihály híres vígjátékából – amelyet csurgói diákszínjátszók mutattak be 1799-ben – Váradi Szabolcs írt...

Félidőnél a Karnyóné előkészületei Kolozsváron
Belelestünk a Tom Sawyer musicalbe
Hangoló szerda, 2025 március 52025 március 5, 09:03

Belelestünk a Tom Sawyer musicalbe

A szerbiai Puskás Zoltán rendező negyedik alkalommal dolgozik a Kolozsvári Állami Magyar Színházban. Mindig zenés előadást készített: A...

Belelestünk a Tom Sawyer musicalbe
Hegyizene: Kolozsváron az Erdélyi Szigethegység filmje
Hangoló kedd, 2025 március 42025 március 4, 13:02

Hegyizene: Kolozsváron az Erdélyi Szigethegység filmje

Hegyizene – ez a címe annak a természetfilmnek, amelyet március 4-én 17:30-tól tekinthetnek meg Kolozsváron, a Művész moziban. Az esemény...

Hegyizene: Kolozsváron az Erdélyi Szigethegység filmje
Hangoló péntek, 2025 február 282025 február 28, 08:24

Aki otthon van Tom Sawyer szerepében

Sapkáját a rendező beemelte a színpadi kellékek közé, és úgy érzi, nagyon illik rá a figura – meséli Marosán Csaba, akit hamarosan Tom...

Aki otthon van Tom Sawyer szerepében
Hangoló csütörtök, 2025 február 272025 február 27, 11:24

Írásterápia: ha idegesít, ezt is abba kell hagyni

Expresszív – ezzel a címmel indított írásterápiás csoportot Kolozsváron az Octavian Goga Megyei Könyvtár. Minden hónap utolsó...

Írásterápia: ha idegesít, ezt is abba kell hagyni
Hangoló szerda, 2025 február 262025 február 26, 12:19

Fél osztály óvó-tanítóképző ősztől Kolozsváron

Amint műsorainkban már hallhatták, pedagógia profilú középiskolai képzést indít ősztől Kolozsváron a János Zsigmond Unitárius...

Fél osztály óvó-tanítóképző ősztől Kolozsváron
Hangoló kedd, 2025 február 252025 február 25, 12:42

Két síversenyről akartunk beszélni, három lett belőle!

Mozgalmasnak ígérkezik a nőnap időszaka a buszkáti sípályán: március 8-án, szombaton az EKE gyereksíversenyét tartják, majd másnap a...

Két síversenyről akartunk beszélni, három lett belőle!