Élő Kolozsvári Rádió

Hogyan lettem nézőgyilkos?

Voltam színházban. Ebben semmi újdonság nincs, máskor is voltam és még leszek. A szabadkai Nyári Mozi Színházi Közösség két produkcióval látogatott Kolozsvárra. Az első, a „Five for two” című elvontabb, több ember együttgondolkodásának eredménye. Nagy József iskola – állapítom meg látván, hogy jel itt a test, a használt tárgyak, egyáltalán a Pilinszky János, Sheryl Sutton, Tolnai Ottó és a két táncos, Varga Heni és Döbrei Dénes közötti rituális, kortárs párbeszéd. Asszociációk sorozata, amelyhez nem biztos, hogy mindenkinek van kulcsa.

Egy óra szünet után visszatérünk a stúdióterembe, hogy megnézzük az Antal Attila rendezte „Együtt” című előadást, ugyanazzal a két táncossal. Párkapcsolat, a szerelem különböző stádiumai, az elidegenedés tánca. Első rész: boldogság és egymásra találás. Eddig minden rendben. Második rész: a piros szőnyegre lép Döbrei Dénes és Varga Heni és megöleli egymást. Harmónia. Összeérnek az arcok, egymásba kapaszkodnak a lábfejek, a kezek őrzőn pihennek a testen, a nyak körül. Eltelik három perc, néma csend van, a művészek pozíciója nem változik. És akkor elkezdődik valami, ami nem színház, nem értelmezés.

A hátam mögött ülők sutyorászni kezdenek. Még három perc. A színpadon kevés a változás: kicsit másként ölel a kéz, megváltozott a fejek egymáshoz való viszonya. A hátamnál hangosabb a beszéd: Ez az utolsó alkalom, hogy színházjegyet vettem – mondja a férfi. A színpadon lassan, de biztosan tönkremegy egy szerelem, de ez nem látványos gesztusokban történik, ehhez hozzá kell tennünk a magunk tapasztalatait, érzéseit. Dehogy tesszük! Azt hallgatjuk, hogy a hátunknál ülő meg szeretné verni a rendezőt, bele akar tapsolni a csendbe, egyre hangosabban árulja kreatív ötleteit. Nekem meg nehezen megy végigélni, hogyan lesz rutinná az eltáncolt szerelem, ki miként könyörögné vissza a valamikori érzéseket.

Ehelyett ijesztő forgatókönyvek bontakoznak ki a szemem előtt. S hogy senki ne gondolja, hogy engem annak idején avantgárd versekkel ringattak és anyatejjel kaptam a színházbajárók sznobizmusát, itt van néhány kép a leforgatott filmemből: Jackie Chantől ellopott mozdulatokkal lekaratézom az emlegetett fiatalembert. Vagy Darth Vader lézerkardját kapom elő az oldalzsebemből és miközben elbődülöm magam, lenyisszantom a fejét. Vagy hazai tájakon maradva: az ominózus Burebista című film egyik statisztájaként sovány lovamra pattanok és kvarcórás kezemet magasba emelve rátámadok lándzsámmal vagy ki tudja mimmel és felnyársalom.

Folyton a megértést, a nyitottságot hirdetem, aztán a mások türelmetlensége miatt nemhogy türelmetlenné, de nézőgyilkossá leszek. Mindenkinek alanyi joga, hogy elutasítson egy előadást. De ha már annyit hirdetjük, hogy mi tisztelettudóak vagyunk, mi nem bravózunk, ugrálunk fel a székből, mint a többiek, mi néha akkor is fonnyadt tenyérrel tapsolunk, ha imádtunk valamit, akkor mi legyünk tisztelettudóak és visszafogottak akkor is, amikor nagyon nem kell valami. Hátha kell másnak.

Nézőgyilkos lettem. A tettemet beindító fiatalember pedig erről mit sem tudva ezentúl nem színházban tölti az estéit, hanem diszkréten kiszobabiciklizik – az életéből.

Gergely Zsuzsa
Szobabicikli

Ugyanaz, ezúttal hangos változat

 

Szerkesztő: gergelyzsuzsa, 2015 április 9, 12:16 / actualizat: 2015 április 9, 14:22

Mit nyit a Kolozsvári Magyar Opera aranykulcsocskája?
Kontűr kedd, 2026 április 282026 április 28, 15:25

Mit nyit a Kolozsvári Magyar Opera aranykulcsocskája?

Burattino, Carlo papa fatuskóból kifaragott bábuja rengeteg kalandba keveredik, számos barátot és ellenséget szerez, végül mély emberi...

Mit nyit a Kolozsvári Magyar Opera aranykulcsocskája?
Van ilyen – Varga László Edgár novellái
Kontűr hétfő, 2026 március 302026 március 30, 15:06

Van ilyen – Varga László Edgár novellái

Van, hogy az ember szülei kecskévé változnak. Van, hogy valakinek őrült ritmusban nőnek az első fogai. Van, hogy valakinek zöld sáskák...

Van ilyen – Varga László Edgár novellái
Kilenc végzős a színiről
Kontűr kedd, 2026 március 32026 március 3, 17:27

Kilenc végzős a színiről

Eddig négy előadással álltak a nagyközönség elé a negyedéves színisek, a Magyar Színházi Intézet diákjai: Kolozsváron többször is,...

Kilenc végzős a színiről
Elfogadásból jeles – Erdélyből is nézhető a Fanni kertje című film
Kontűr csütörtök, 2026 február 262026 február 26, 17:17

Elfogadásból jeles – Erdélyből is nézhető a Fanni kertje című film

Egy 60 éves hajléktalan férfi és egy 19 éves transz lány különleges kapcsolatát mutatja be Somogyvári Gergő Fanni kertje című filmje....

Elfogadásból jeles – Erdélyből is nézhető a Fanni kertje című film
Kontűr kedd, 2026 február 242026 február 24, 13:12

Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50

1974-ben négy erdélyi fiatal eljutott a lengyelországi Gdańskba. Szentes Lajos fotókat készített a kikötőváros számos épületéről,...

Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50
Kontűr péntek, 2026 február 132026 február 13, 11:23

“Minden évben azt mondom, hogy ez az utolsó” – Mások élete a Csíki Játékszínben

A Mások élete című előadás a külföldi idős- és beteggondozás munkakörét, az ezzel járó lemondásokat és elégtételeket, a fizikai...

“Minden évben azt mondom, hogy ez az utolsó” – Mások élete a Csíki Játékszínben
Kontűr szerda, 2026 január 282026 január 28, 08:55

Kultúránk kiválóságait díjazták – ezúttal négyen részesültek elismerésben

Borsodi L. László költő, Egri István üvegművész, ólomüveg-restaurátor, Pataki Adorján operaénekes és Szenkovics Enikő műfordító...

Kultúránk kiválóságait díjazták – ezúttal négyen részesültek elismerésben
Kontűr szerda, 2025 december 242025 december 24, 12:25

Meddig élhetünk burokban? – Abigél musical Kolozsváron

Szabó Magda Abigél című ifjúsági regényének musicalváltozatát mutatták be a Kolozsvári Állami Magyar Színházban, Eszenyi Enikő...

Meddig élhetünk burokban? – Abigél musical Kolozsváron