Élő Kolozsvári Rádió

Kórushangverseny a Kolozsvári Rádióban

plak melodeus

Hangulatos és ritkán hallható kóruszenéket, jazzes kalandozással is „fűszerezett” (elsődlegesen) kortárs hangzásvilágot kínál a Kolozsvári Rádió következő kórushangversenye.
Közreműködik:

Voces_Noikar

Voces Nőikar (Sepsiszentgyörgy)

A kórus 2012-ben alakult, kezdetben vegyes kamarakórusként, de mivel Háromszéken elég kevés a férfi „hang-erő” ezért nőikarrá változott, no meg azért is, mert a 13 Háromszéken bejegyzett kórus között egyetlen ilyen jellegű együttes sem volt.
Próbálkoztak nagyobb létszámmal (52 hölggyel) és két karnaggyal, de ez nem vált be. Jelenleg  15 tagja van, pedagógusok, zene-szakos diákok. A repertoárt az együttes igényeinek megfelelően alakítják, így nagyobb hangsúly kerül a hangszerkíséretes művekre és fontosnak tartják a különböző műfajokban való jártasságot. Változatos zenékkel szeretnék megmutatni a női hang szépségét.

 

Melodeusés a Melodeus Kórus (Kolozsvár)

„Miért lett a kórus neve Melodeus? Erre a kérdésre sokféle magyarázatot lehetne (ki)találni, de ha teljesen őszinték szeretnénk lenni, akkor a válasz igencsak egyszerű: mert tetszik, mert jól szól! Ez a hozzáállás igencsak tükrözi a kórus általános és zenei szemléletét – repertoárja összeállításában nem követ sem programot, sem évfordulót, sem hagyományt: ha valami tetszik, akkor azt megtanulja és előadja.

A Melodeus megfogalmazott célja elsősorban olyan művek megszólaltatása, melyeket ritkán vagy egyáltalán nem hallhat az erdélyi közönség – tehát a hazai kórusok repertoárjának és a közönség zenei műveltségének új, friss anyaggal való gazdagítása.”

Műsoron:
Ola Gjeilo, Eric Whitacre, Moses Hogan, Nikolaj Kedrov, Sydney Guillaume, Jake Runestad, Michael Engelhardt, Leo Delibes, Bob Chilcott, Moira Smiley művek
Vezényel: Cserkész Emese és Demeter Vincze András

Számítunk a zenekedvelőkre a Kolozsvári Rádió hangversenytermében (Donát út 160) és élő adásban is.
Belépés díjtalan.

Szerkesztő: benko, 2015 április 7, 22:10 / actualizat: 2015 április 14, 15:17

A figyelmeztető sztrájk után az általánosra készül az egészségügy
Műsorok hétfő, 2026 július 202026 július 20, 14:24

A figyelmeztető sztrájk után az általánosra készül az egészségügy

Figyelmeztető sztrájkot tartottak hétfőn 9 és 11 óra között a közegészségügyi rendszerben. A megmozduláshoz országszerte több mint 400...

A figyelmeztető sztrájk után az általánosra készül az egészségügy
„Bármit csinálok, így is, úgy is Ozsváth Zsuzsis lesz”
Műsorok hétfő, 2026 július 202026 július 20, 13:44

„Bármit csinálok, így is, úgy is Ozsváth Zsuzsis lesz”

„Szerintem akkor tud műalkotás születni, hogyha az ember épp egy olyan origoban, vagy harmóniában van önmagával vagy a világgal, hogy...

„Bármit csinálok, így is, úgy is Ozsváth Zsuzsis lesz”
Everness Erdély – fesztivál a testi-lelki egészségért
Műsorok hétfő, 2026 július 202026 július 20, 12:58

Everness Erdély – fesztivál a testi-lelki egészségért

Az önismeretet, a tudatos életmódot, a testi-lelki egészséget és a közösségi élményeket állítja a középpontba az Everness Erdély...

Everness Erdély – fesztivál a testi-lelki egészségért
A József-bányát is látogathatóvá tennék a tordai sóbányában
Műsorok hétfő, 2026 július 202026 július 20, 10:23

A József-bányát is látogathatóvá tennék a tordai sóbányában

Új turisztikai részleggel bővül a jövőben a tordai sóbánya. A turisták előtt a József-bányát tennék látogathatóvá. A fejlesztés...

A József-bányát is látogathatóvá tennék a tordai sóbányában
Műsorok hétfő, 2026 július 202026 július 20, 10:15

Három erdélyi kórház is befejeződhet augusztus végére

Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Besztercén is van olyan kórház, amelyeket helyreállítási forrásból kiviteleznek és ezek 90-100...

Három erdélyi kórház is befejeződhet augusztus végére
Műsorok hétfő, 2026 július 202026 július 20, 10:04

“Gy. Szabó Béla a külső és belső utazás és vándorlás művésze volt”

A múlt század egyik legfontosabb magyar grafikusművészének munkásságát mutatja be a válaszúti Bánffy-kastély múlt héten megnyílt,...

“Gy. Szabó Béla a külső és belső utazás és vándorlás művésze volt”
Műsorok csütörtök, 2026 július 162026 július 16, 11:44

Futballvébé: finálé előtt

A vasárnapi döntő után, a hétfői Tetőteraszon lesz elég idő mindent kivesézni, de a reggeli sorozat ma még folytatódott: utolsó...

Futballvébé: finálé előtt
Műsorok szerda, 2026 július 152026 július 15, 12:07

Válts irányt IKE-fesztivál: Ne készülj, élj!

Kétévente szervezi meg az IKE a Válts irányt! elnevezésű fesztivált. Idén a hetedikre várják az érdeklődőket augusztus 4-8. között...

Válts irányt IKE-fesztivál: Ne készülj, élj!