Élő Kolozsvári Rádió

Az RMDSZ bízik Markó Attila ártatlanságában

Lemondott parlamenti képviselői mandátumáról Markó Attila, akinek a letartóztatását ismét kéri a korrupcióellenes ügyészség.

A Facebook közösségi oldalon közzétett bejegyzésében Markó Attila úgy fogalmaz, élete legnehezebb döntését hozta meg azzal, hogy ártatlanul, önként kilép abból a munkából, amire az életét tette fel. A képviselő mentelmi jogának megvonásáról április 1-jén döntött volna a képviselőház, a lemondással azonban a szavazás tárgytalanná vált.

A vádhatóság az elmúlt héten közleményben tudatta, Markó Attilát azzal gyanúsítják, hogy 2008-ban, a restitúciós bizottság tagjaként a reális piaci értékhez képest túlértékelt telkek alapján ítélt meg három kárpótlást, és ezzel 75 millió euró kárt okozott az államnak. Ezért három rendbeli hivatali visszaéléssel gyanúsítják.

Az RMDSZ bízik Markó Attila ártatlanságában és szolidáris vele. „Úgy, ahogy eddig is, ezután is támogatni fogja őt, lehetőségei és eszközei függvényében” – jelentette ki Kelemen Hunor szövetségi elnök.

Markó Attila jelenleg Magyarországon tartózkodik, mivel, ügyvédje szerint az RMDSZ-es honatya nem bízik a román igazságszolgáltatásban.

Ha az ügyészek nem találják Romániában a politikust, akkor európai elfogatóparancs elrendelését kérik ellene. Ezt a parancsot a magyarországi hatóságoknak is továbbítják. Az ügyvéd szerint a politikus lemondása után semmi akadálya nincs annak, hogy az ügyészség az előzetes letartóztatás elrendelését kérje a legfelsőbb bíróságtól.

mediafax/maszol/közlemény

Szerkesztő: ferenczjutka, 2015 április 2, 08:57 / actualizat: 2015 április 2, 11:54

Donald Trump letett az európai vámokról
Hírek csütörtök, 2026 január 222026 január 22, 10:05

Donald Trump letett az európai vámokról

Nem lépnek életbe február elsejétől a Grönlanddal kapcsolatos vita miatt kilátásba helyezett amerikai importvámok nyolc európai országgal...

Donald Trump letett az európai vámokról
Trump azonnali tárgyalásokat akar Grönlanddal kapcsolatban
Hírek szerda, 2026 január 212026 január 21, 17:10

Trump azonnali tárgyalásokat akar Grönlanddal kapcsolatban

Nem fog erőt alkalmazni, viszont azonnal tárgyalásokat akar kezdeni Grönland megszerzéséért – jelentette ki Donald Trump Davosban. A...

Trump azonnali tárgyalásokat akar Grönlanddal kapcsolatban
Tévedésből nyilvánítottak halottnak egy Bákó megyei férfit
Hírek kedd, 2026 január 202026 január 20, 15:48

Tévedésből nyilvánítottak halottnak egy Bákó megyei férfit

Egy Bákó megyei férfit hivatalosan arról értesítette a megyei szociális és gyermekvédelmi igazgatóság, hogy elhunyt, és emiatt...

Tévedésből nyilvánítottak halottnak egy Bákó megyei férfit
Az EU-Mercosur megállapodás újratárgyalásáért tüntetnek a gazdák Strasbourgban
Hírek kedd, 2026 január 202026 január 20, 13:57

Az EU-Mercosur megállapodás újratárgyalásáért tüntetnek a gazdák Strasbourgban

A Strasbourgban tüntető romániai gazdák az EU-Mercosur megállapodás mezőgazdasági fejezetének újratárgyalását kérik. A romániai...

Az EU-Mercosur megállapodás újratárgyalásáért tüntetnek a gazdák Strasbourgban
Hírek kedd, 2026 január 202026 január 20, 09:47

Román állampolgárok is könnyebben megsérültek a spanyolországi vonatbalesetben

Két román állampolgár könnyebb sérüléseket szenvedett a vasárnap esti spanyolországi vasúti baleset következtében – erősítette...

Román állampolgárok is könnyebben megsérültek a spanyolországi vonatbalesetben
Hírek hétfő, 2026 január 192026 január 19, 09:39

Donald Trump vámokkal fenyegeti azokat, akik ellenzik Grönland megszerzését

Az Egyesült Államok megerősített biztonsága nem lehetséges anélkül, hogy Grönlandot ne tudja a saját részének – jelentette ki Scott...

Donald Trump vámokkal fenyegeti azokat, akik ellenzik Grönland megszerzését
Hírek csütörtök, 2026 január 152026 január 15, 11:01

10 lejjel emelik a napi élelmezési keretet a bentlakásos intézményekben

A kormány szerdán elfogadott határozata szerint napi 22 lejről napi 32 lejre emelkedik a gyermekeket, fogyatékkal élőket és más hátrányos...

10 lejjel emelik a napi élelmezési keretet a bentlakásos intézményekben
Hírek csütörtök, 2026 január 152026 január 15, 08:13

Lezajlott az első dán-amerikai találkozó Grönlanddal kapcsolatban

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások...

Lezajlott az első dán-amerikai találkozó Grönlanddal kapcsolatban