Élő Kolozsvári Rádió

Kelemen: csökkenteni kell az adókat

A kormánynak vissza kellene vonnia azt az intézkedést, amelyik megszünteti a betegszabadság első napjára járó juttatás kifizetését - mondta még a szövetségi elnök.

Kelemen: csökkenteni kell az adókat
Foto: Képernyőmentés

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2026 február 4, 09:35

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint a kormánynak vissza kellene vonnia azt az intézkedést, amelyik megszünteti a betegszabadság első napjára járó juttatás kifizetését. A Digi24-nek nyilatkozva a politikus az este kijelentette, hogy nem tartja helyesnek ezt a lépést, nem érti az indoklását, és állítása szerint a koalícióban nem egyeztettek róla.

Kelemen Hunor a pedagógusokat érintő intézkedésekkel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy az oktatási rendszert nem szabad tovább terhelni. Emlékeztetett, hogy a tanügy már korábban is jelentős áldozatokat vállalt, ezért ellenzi a tanárok kötelező heti óraszámának növelését vagy az intézményi átalakításokat.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy nem ért egyet Ilie Bolojan kormányfő állításával, miszerint a Szociáldemokrata Párt akadályozza a reformokat, ugyanakkor elismerte, hogy a kormánykoalícióban nehezen, sokszor hónapokig elhúzódó viták után születnek meg az érdemi döntések. Véleménye szerint az elmúlt félévben inkább költségvetési korrekciók történtek, mint valódi reformok, jóllehet ezekre szükség volt a súlyos deficit kezelése és a nemzetközi hitelezők bizalmának helyreállítása érdekében.

Kelemen Hunor arról is beszélt, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva a felére kellene csökkentenie a helyi adókat és illetéket, mert „nem lehet a nép ellenében kormányozni”. Az RMDSZ kéri, hogy az önkormányzatok a törvényben meghatározott alsó és felső adószintek között a költségvetésük elfogadásáig legtöbb 50 százalékkal csökkenthessék az adókat.

A politikus szerint elsősorban a gépjárművek adója nőtt, mivel a hibrid autókra vonatkozó kedvezményeket megszüntették, de a vártnál sokkal nagyobb arányban emelkedett több településen az ingatlanadó is. A kormánynak újra kell gondolnia a fogyatékossággal élők adómentességére vonatkozó döntését is, és lehetővé kell tennie, hogy az önkormányzatok mérsékeljék az adóterheiket – mondta még az RMDSZ elnöke.

Kelemen úgy vélte, a közigazgatási intézkedéscsomag elfogadása sürgősségi rendelettel gyorsabb lenne, mint a parlamenti felelősségvállalás, és lehetővé tenné, hogy a 2026-os költségvetés már februárban a parlament elé kerüljön. A tervezet szakmai vitája lezárult, az esetleges kisebb módosítások a véleményezési eljárás során még elvégezhetők – mondta. Ami pedig a gazdaságélénkítő csomagot illeti, a koalíciós egyeztetések befejeződtek, a tervezet elkészült, már csak végleges formába kell önteni a pénzügyminisztériummal folytatott további egyeztetések után. Megjegyezte, hogy az utóbbi csomag hosszú távú reformokat tartalmaz, amelyeknek 2026-ban még csak mérsékelt hatása lesz a költségvetésre.

Agerpres-összefoglaló

Az iskolai biztonság növelését ígéri a miniszterelnök
Hírek péntek, 2026 október 232026 október 23, 10:13

Az iskolai biztonság növelését ígéri a miniszterelnök

Luca Niculescu a péntek reggeli kormányülés elején bejelentette, hogy átfogó tervet dolgoznak ki az iskolai biztonság növelésére,...

Az iskolai biztonság növelését ígéri a miniszterelnök
Joguk van a nőknek a kísérő jelenlétéhez a szülőszobában
Hírek csütörtök, 2026 október 222026 október 22, 13:45

Joguk van a nőknek a kísérő jelenlétéhez a szülőszobában

A képviselőház múlt héten elfogadta azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő...

Joguk van a nőknek a kísérő jelenlétéhez a szülőszobában
Tarr Zoltán Kolozsváron: nem a határon túli magyar közösségek támogatásának megszüntetése a cél
Hírek szombat, 2026 október 172026 október 17, 09:54

Tarr Zoltán Kolozsváron: nem a határon túli magyar közösségek támogatásának megszüntetése a cél

A határon túli magyar közösségek támogatása nem járhat politikai elvárásokkal – hangsúlyozta Tarr Zoltán, a magyar társadalmi...

Tarr Zoltán Kolozsváron: nem a határon túli magyar közösségek támogatásának megszüntetése a cél
Benyújtotta a kormányprogramot Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök
Hírek péntek, 2026 október 162026 október 16, 06:42

Benyújtotta a kormányprogramot Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök

Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök csütörtök este benyújtotta a parlamentnek 17 tagú kormányának névsorát. A miniszterjelöltek...

Benyújtotta a kormányprogramot Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök
Hírek csütörtök, 2026 október 152026 október 15, 08:33

Kormányra lép a PSD

A Szociáldemokrata Párt országos politikai tanácsa jóváhagyta, hogy az alakulat részt vegyen a Niculescu-kormányban – jelentette be...

Kormányra lép a PSD
Hírek kedd, 2026 október 132026 október 13, 18:17

A PNL és az RMDSZ is támogatná Luca Niculescu kormányát

A Nemzeti Liberális Párt fontolgatja, hogy hat hónapra szóló politikai megállapodást kössön Luca Niculescu kijelölt miniszterelnökkel,...

A PNL és az RMDSZ is támogatná Luca Niculescu kormányát
Hírek hétfő, 2026 október 122026 október 12, 12:21

Politikai megállapodást javasol a kijelölt miniszterelnök

Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök hétfőn kijelentette, hogy Romániának haladéktalanul teljes jogkörű kormányra van szüksége, mert a...

Politikai megállapodást javasol a kijelölt miniszterelnök
Hírek hétfő, 2026 október 52026 október 5, 18:23

Kelemen Hunor: az RMDSZ „szinte biztosan” nem vesz részt a következő kormányban

Kelemen Hunor szerint az RMDSZ szinte biztosan nem vesz részt a következő kormányban. A szövetségi elnök ugyanakkor elképzelhetőnek...

Kelemen Hunor: az RMDSZ „szinte biztosan” nem vesz részt a következő kormányban