Élő Kolozsvári Rádió

Születésnapi koncert élőben

Hatvanegy évvel ezelőtt, 1954. március 15-én, délután négy órakor hangzott el először: „Itt Kolozsvár, itt Kolozsvár, megkezdjük adásunkat.”

Március 22-én, délután fél öttől élőben közvetítjük stúdiónk koncertterméből a János Zsigmond Unitárius Kollégium Péterffy Gyula Kórusának előadását, amelynek keretében a szerkesztőség egy tagja átveheti az egyesület által alapított elismerést. Karnagy: Ercsey-Ravasz Ferenc. A legutóbb Budapesten Hobó hetvenedik születésnapján is bizonyító csapat fellépését élőben közvetítjük. Ebben a színvonalas zenei körítésben,  amelyet Benkő Judit „tálalásában” ajánlunk, kerül sor a D160 Médiadíj átadására. Az elismerést a magyar adást támogató Donát 160 Egyesület alapította és idén lel gazdára első ízben. A szakmai díjat a szerkesztőség egyik tagjának adjuk át. Héttagú  grémium döntött a nyertes rádiós szerkesztő személyéről, figyelembe véve a magyar szerkesztőség tagjainak javaslatait. Az egyesület és a rádió vezetősége mellett a bizottság tagja volt Karácsonyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Írók Ligája elnöke, a Helikon főszerkesztője és természetesen a Kolozsvári Rádió hallgatója. Ugyanakkor átvehetik díjaikat azok a hallgatók, akik a díj nevének felkutatásában  javaslataikkal, ötleteikkel  segítségünkre voltak.

Szerkesztő: Szilágyi Szabolcs, 2015 március 22, 15:49 / actualizat: 2016 január 5, 9:39

„Érzésvilágom tükörképe, felmutatása irodalmi eszközökkel”
Vezető kedd, 2026 július 212026 július 21, 15:24

„Érzésvilágom tükörképe, felmutatása irodalmi eszközökkel”

Pion István szerint A Búbánat-völgyön át című kötet „egy felnövéstörténet, amelyet talán azért érdemes elolvasni, mert kiderül...

„Érzésvilágom tükörképe, felmutatása irodalmi eszközökkel”
A nagyvállalatok már nem semmisíthetik meg az el nem adott ruhákat, lábbeliket
Vezető kedd, 2026 július 212026 július 21, 15:17

A nagyvállalatok már nem semmisíthetik meg az el nem adott ruhákat, lábbeliket

Jelentős változás lépett életbe az Európai Unióban a textilipar fenntarthatóságáért. Július 19-től a nagyvállalatok már nem...

A nagyvállalatok már nem semmisíthetik meg az el nem adott ruhákat, lábbeliket
Ide lehet mostantól vinni a nagy hulladékokat Kolozsváron
Vezető kedd, 2026 július 212026 július 21, 14:25

Ide lehet mostantól vinni a nagy hulladékokat Kolozsváron

Megnyílt Kolozsvár új hulladékgyűjtő központja. ahol ingyen leadhatók a nagyméretű és különleges hulladékok Azokat a hulladékokat le...

Ide lehet mostantól vinni a nagy hulladékokat Kolozsváron
Tovább kreatívan, lendülettel – új energiák és líraiság a No Sugar életében
Vezető kedd, 2026 július 212026 július 21, 12:58

Tovább kreatívan, lendülettel – új energiák és líraiság a No Sugar életében

A Gyergyószentmiklóson alapított formáció életében 2026 eleje a teljes megújulás jegyében telt. A pop-rock csapat tíz év sikeres...

Tovább kreatívan, lendülettel – új energiák és líraiság a No Sugar életében
Vezető hétfő, 2026 július 202026 július 20, 18:01

Focimérleg – az egyéniségek vébéjén a legjobb csapat nyert

Bár kitűnő játékosok és kitűnő teljesítményeket nyújtottak, a vébégyőztes spanyol csapat esetében nem egy játékos köré...

Focimérleg – az egyéniségek vébéjén a legjobb csapat nyert
Vezető hétfő, 2026 július 202026 július 20, 14:24

A figyelmeztető sztrájk után az általánosra készül az egészségügy

Figyelmeztető sztrájkot tartottak hétfőn 9 és 11 óra között a közegészségügyi rendszerben. A megmozduláshoz országszerte több mint 400...

A figyelmeztető sztrájk után az általánosra készül az egészségügy
Vezető hétfő, 2026 július 202026 július 20, 13:44

„Bármit csinálok, így is, úgy is Ozsváth Zsuzsis lesz”

„Szerintem akkor tud műalkotás születni, hogyha az ember épp egy olyan origoban, vagy harmóniában van önmagával vagy a világgal, hogy...

„Bármit csinálok, így is, úgy is Ozsváth Zsuzsis lesz”
Vezető hétfő, 2026 július 202026 július 20, 10:23

A József-bányát is látogathatóvá tennék a tordai sóbányában

Új turisztikai részleggel bővül a jövőben a tordai sóbánya. A turisták előtt a József-bányát tennék látogathatóvá. A fejlesztés...

A József-bányát is látogathatóvá tennék a tordai sóbányában