Donát 160: Az özvegy Karnyóné vígjáték-függőknek

Csokonai Vitéz Mihályba bőven szorult humorérzék és pajzánság is. Tudott ő nevettetni akkor is, ha messze volt a csikóbőrös kulacsocskája. „Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak” című, műfajilag tündérjátékként meghatározott komédiájában szépen kamatoztatta tehetségét. Írt egy groteszk történetet fiatal férfiak után epekedő öregasszonyról, pénzéhes szoknyavadászokról, eltűnt, halottnak hitt férjről, okostojás boltoslegényről, tűzről pattant szobalányról és tündérekről, tündérfiakról. Gyönyörű nyelven fogalmazott, aminek dallamát ma simogatásnak érezzük. Pompás mondatait azonban jó vastagon megkente kritikával is. Elég, ha csak Lipittlottyra és Tipptoppra gondolunk,  akiknek személyében a német meg  a francia divat párbajozik egymással, és akik lottériától vagy fonnyadt női bájoktól remélik a meggazdagodást.

Articol editat de gergelyzsuzsa, 20 március 2015, 14:32 / actualizat: 20 március 2015, 15:56

Keresztes Attila rendezőt  nem úgy ismerjük, mint aki egy szál tyúktollal igyekszik portalanítani hagyományaink porcelángyűjteményét. Ha kell, ha nem modernkedni sem szokott. Megőriz egy darabból mindent, ami jó és játéklehetőséget biztosít, és az értékes alap mellé bőkezűen szórja  a friss, mai ráadásokat. Ha hiányoznak önöknek Keresztes vígjátékai, netán elvonási tüneteik is vannak, menjenek el „Az özvegy Karnyóné…”-ra, garantáltan jó estécskéjük lesz, hogy a főhős szavaival éljek.

Csokonai Vitéz Mihály darabja elsősorban olyan szövegekkel gazdagodott Kolozsváron, amelyek a színházról magáról, az előadásban fellépő színészekről, a közönségről, vagy a városról szólnak. Reflektálnak egy település, egy intézmény és sok-sok ember életére. „Ez itt Küllen?” – kérdi Lipittlotty – Hatházi András, amikor hófehér szerelésében végigvonul a nézők között és máris a legutóbb bemutatott nagyszínpadi előadásnál vagyunk és az abszurdnál, hiszen Keresztesnek sikerült abszurddá  gyúrnia a tündérjátékot. Tipptopp-Bogdán Zsolt folyton multikultizik. Miért? Valószínűleg  musai/muszáj neki, hogyan is állhatná meg. Nem akarok minden poént elárulni, inkább egyszerűen annyit mondok: parádés a szereposztás.

Mindenki megvillogtatja a képességeit, csoportos jelenetben és magánszámban egyaránt. Laczkó Vass Róbert a szó szoros értelmében is, Mihály feiratú, káprázatos blúzával. Az utóbbi évtizedek divatjából két dologgal képtelen voltam megbékélni: a csillogó ruhákkal, amelyektől a 80-as évek diszkóinak gömbjévé avanzsált viselőjük, illetve a 15-20 centis talpú cipőkkel. Utóbbiban gyászoló Karnyónénk, Biró József érkezett közénk az első jelenetben. Kitömött hátsó felének különösen jót tett a bokapróbáló ízléstelenség.

A következőkben Keresztes Attila rendezővel beszélgetünk. Először arról, hogy mit kapott tőlük ajándékba szövegszinten és játékban Csokonai Vitéz Mihály darabja.

A kiszólásoknak, az ironikus-önironikus kommentároknak köszönhetően eleve megszületik egy párbeszéd előadás és néző között,  a házipoénoknál (mert itt házinyúlra is lőnek, bár nem gyilkos szándékkal)  szükség van a hűséges néző tudásanyagára. Egyébként a hűséges nézőt is kifigurázza az előadás, nem csak azt, aki be nem tenné a lábát egy stúdióelőadásra. Erre a párbeszédre tesznek rá egy lapáttal a nézőtéren ide-oda cikázó színészek.

Hatházi András a sorok közé is beszabadul, sőt, nyertes szelvényét a közönség egyik tagjára bízza, majd folyton rajta tartja a szemét, nehogy odalegyen a kincs. Bogdán Zsolt adott pillanatban fejjel lefelé lóg a karzatról egy hágcsón és onnan kommentálja Laczkó Vass Róbert Tamás Gábor-os one man showját. A takaros szobalány,  Boriska, azaz Kántor Melinda szűnni nem akaró „Vissza! Vissza!” kiáltásainak köszönhetően soha nem akar vége lenni a jópofa idétlenkedésnek. Miért érezte fontosnak sokáig tartani a nézőtéren a színészeket és sokszor megszólítani a közönséget?

Csak a vak nem látja, milyen jól működnek együtt a színészek, mennyire könnyen közvetítik Csokonai és Keresztes Attila más-más fajta pimaszságát, időnként pofátlanságát. A sok játékos elem között, ahonnan semmiképp nem hiányozhat a képkeretbe szorított, de onnan gesztusokkal kommentáló Karnyó figurája sem, számos szép, esztétikus pillanat is megszületik. A Váta Lórándé nem is pillanat, hanem folyamatos szépség, ahogyan kissé szédült mozgással ténfereg a többiek körül, belepottyantva egy időbe és egy történetbe, amit képtelen felfogni. Vagy Biró József hófehér ruhája és elkésett Júlia-pillanata. Hosszú ősz haja szinte úszik a színpad terében, mielőtt megbántottságában megmérgezi magát. Lelkecskéi, uracskái átejtették, oda a kontócska is meg a remélt szerelmecske is.

Teljes műsor, szerkesztette: Gergely Zsuzsa

Keresztes Attila és Visky András