Élő Kolozsvári Rádió

A jelenbe emelt múlt Kerekes Emőke képein

Régi történetek elevenednek fel és alakulnak át Kerekes Emőke fényképein. Legújabb kép-összeállítása a Flacăra Breakdown címet viseli, a tárlat a Korunk Stúdiógalériában volt látható, igaz, csak rövid ideig, Kolozsváron, a Rákóczi út 52.szám alatt. Kerekes Emőkét akár oknyomozó fotóriporternek is nevezhetjük, hisz ugyan utánajár történeteknek, de a maga nyelvén és módján, a fotográfia segítségével tárja elénk mindazt, amit felfedez, leleplez. És persze átalakít, átszűr saját egyéniségének és elképzelésének megfelelően. A régi történetek érdeklik, emberek, tárgyak, épületek sorsa. Ezeket meghallgatja, majd a lepel alá bebújva a lényegre tér: a miértekre is választ keres. Sőt, a sorsszerűséget sem hagyja figyelmen kívül, a különböző jeleket. Majd pedig átívelve éveken, évtizedeken, múlt és jelen sajátos összefonódását nyújtja felénk.

Szuszámi Zsuzsa összeállítása

11051350_1041248339225737_1194004893_nAz egykori kolozsvári Flacăra gyár épületét ma már lebontották, évekig azonban a gyártermek műtermekként funkcionáltak. Itt volt sötétkamrája Kerekes Emőkének is, aki közben az üzem történetét is megpróbálta felgöngyölíteni. Az eredmény egy sajátos fénykép-összeállítás lett, amelynek keretében nemcsak a hatalmas csarnokokat látjuk, üresen, kongóan és ridegen, hanem a régi, használati tárgyakat, az egykori varrodával kapcsolatos kellékeket. Fokozatosan haladunk a személyesség felé, hisz a régi emberek is megjelennek, azok, akik itt dolgoztak. Furcsa, egykorvolt tekintettel néznek ránk egy kerek kis kartonfoglalatból. A kiállítást egy furcsa zaj, a betonfúrók ütemes zakatolása kíséri – akár a varrógépek idegtépő egykori kattogása.
11051097_1041248519225719_1529279119_nA gyárat időközben lebontották, ez egy újabb történet már. Kerekes Emőke erdélyi származású, szülei Magyarországra költözésével, gyerekkorában, egy darab talajt rántottak ki a lába alól. És akár ez is meghatározó lehetett abban, hogy fotográfusként ez a különös világ vonzza.

Articol editat de szuszamizsuzsa, 20 március 2015, 20:48

Csipkebogyó-fesztivál lesz Kalotaszentkirályon
Lendületben péntek, 20 október 2023, 11:58

Csipkebogyó-fesztivál lesz Kalotaszentkirályon

Csipkebogyó-fesztivál lesz a hétvégén...

Csipkebogyó-fesztivál lesz Kalotaszentkirályon
Mozgalmas hétvége Nagyenyeden és Magyarlapádon
Lendületben csütörtök, 5 október 2023, 17:52

Mozgalmas hétvége Nagyenyeden és Magyarlapádon

Eseménydús hétvége lesz ismét Fehér...

Mozgalmas hétvége Nagyenyeden és Magyarlapádon
Könyvvásár a Főtéren – magyar könyvek az Idea standjánál
Lendületben csütörtök, 28 szeptember 2023, 15:47

Könyvvásár a Főtéren – magyar könyvek az Idea standjánál

Ma délelőtt nyitotta meg kapuit a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztivál Kolozsvár...

Könyvvásár a Főtéren – magyar könyvek az Idea standjánál
Közösségi nap lesz Mérában
Lendületben csütörtök, 28 szeptember 2023, 08:37

Közösségi nap lesz Mérában

Iskola és közösség címmel szervez közösségi napot Mérában szombaton a mérai Tamás Gyula Általános Iskola és a helyi...

Közösségi nap lesz Mérában
Lendületben kedd, 26 szeptember 2023, 12:36

Besztercei Magyar Ház napja lesz hétvégén

2002 óta áll nyitva a Besztercei Magyar Ház kapuja, amely nemcsak egy épület, hanem a közösség kulturális...

Besztercei Magyar Ház napja lesz hétvégén
Lendületben péntek, 15 szeptember 2023, 11:29

Családi nap Bonchidán

A Transylvania Trust Alapítvány vasárnap 10 és 17 óra között ismét Bánffy Napot szervez a bonchidai...

Családi nap Bonchidán
Lendületben péntek, 8 szeptember 2023, 12:48

Jövő a szórványban – másodjára szerveznek Bethlenszentmiklósi Magyar Napokat

Másodjára szerveznek Magyar Napokat...

Jövő a szórványban – másodjára szerveznek Bethlenszentmiklósi Magyar Napokat
Lendületben csütörtök, 8 június 2023, 14:29

Évadot zár Kolozsvár Magyar Gyermekkórusa

Csodásan csengő gyermekhangok búcsúznak az idei operaévadtól. Kolozsvár Magyar Gyermekkórusa évadzáró hangversenyére hívja a...

Évadot zár Kolozsvár Magyar Gyermekkórusa