Listen Live Kolozsvári Rádió

Otthontalanok otthona

A kolozsvári AKSZA Utcagyerek Missziós Ház otthont biztosít utcagyerekeknek, árváknak és félárváknak, szociálisan sérült családból érkezőknek, szülők által elhagyottaknak és a zsoboki Bethesda gyermekotthonból érkezett, Kolozsváron tanuló árváknak.

Otthontalanok otthona

Articol editat de csatari.melinda, 14 március 2015, 16:45 / actualizat: 5 augusztus 2020, 10:54

Nappali programban olyan gyermekeket is fogadnak, akiknek van ugyan családjuk, van hol lehajtaniuk a fejüket, de napközben nincs hol tartózkodniuk az odahaza uralkodó állapotok, a szociális problémák miatt. Ők étkezni, tisztálkodni, leckét készíteni járnak a házba.

A kolozsvári városi tanács március tizedikén hozta nyilvánosságra a civil szervezetek, alapítványok pályázatára kiutalt összegeket. Idén a  magyar egyesületek közel másfél millió lejes támogatásban részesülnek. Ezek közül egyik a Cetatii/Vár utca 1-es szám alatt található AKSZA Utcagyerek Missziós Ház, ahol húsz nehéz sorsú gyermek nevelkedik. A nevelőotthon 39 600 RON támogatást nyert az önkormányzattól.

  A ház igazgatójával, Molnár Juliannával Csatári Melinda beszélget

Csipkebogyó-fesztivál lesz Kalotaszentkirályon
Lendületben péntek, 20 október 2023, 11:58

Csipkebogyó-fesztivál lesz Kalotaszentkirályon

Csipkebogyó-fesztivál lesz a hétvégén...

Csipkebogyó-fesztivál lesz Kalotaszentkirályon
Mozgalmas hétvége Nagyenyeden és Magyarlapádon
Lendületben csütörtök, 5 október 2023, 17:52

Mozgalmas hétvége Nagyenyeden és Magyarlapádon

Eseménydús hétvége lesz ismét Fehér...

Mozgalmas hétvége Nagyenyeden és Magyarlapádon
Könyvvásár a Főtéren – magyar könyvek az Idea standjánál
Lendületben csütörtök, 28 szeptember 2023, 15:47

Könyvvásár a Főtéren – magyar könyvek az Idea standjánál

Ma délelőtt nyitotta meg kapuit a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztivál Kolozsvár...

Könyvvásár a Főtéren – magyar könyvek az Idea standjánál
Közösségi nap lesz Mérában
Lendületben csütörtök, 28 szeptember 2023, 08:37

Közösségi nap lesz Mérában

Iskola és közösség címmel szervez közösségi napot Mérában szombaton a mérai Tamás Gyula Általános Iskola és a helyi...

Közösségi nap lesz Mérában
Lendületben kedd, 26 szeptember 2023, 12:36

Besztercei Magyar Ház napja lesz hétvégén

2002 óta áll nyitva a Besztercei Magyar Ház kapuja, amely nemcsak egy épület, hanem a közösség kulturális...

Besztercei Magyar Ház napja lesz hétvégén
Lendületben péntek, 15 szeptember 2023, 11:29

Családi nap Bonchidán

A Transylvania Trust Alapítvány vasárnap 10 és 17 óra között ismét Bánffy Napot szervez a bonchidai...

Családi nap Bonchidán
Lendületben péntek, 8 szeptember 2023, 12:48

Jövő a szórványban – másodjára szerveznek Bethlenszentmiklósi Magyar Napokat

Másodjára szerveznek Magyar Napokat...

Jövő a szórványban – másodjára szerveznek Bethlenszentmiklósi Magyar Napokat
Lendületben csütörtök, 8 június 2023, 14:29

Évadot zár Kolozsvár Magyar Gyermekkórusa

Csodásan csengő gyermekhangok búcsúznak az idei operaévadtól. Kolozsvár Magyar Gyermekkórusa évadzáró hangversenyére hívja a...

Évadot zár Kolozsvár Magyar Gyermekkórusa