Élő Kolozsvári Rádió

Vallásórát akarnak

Az iskolások 88 százaléka számára kérték a szülők a tegnapi határidő lejártáig a részvételt a választható tantárgyak közé sorolt hittanórán – közölte Sorin Campeanu oktatási miniszter.

Az alkotmánybíróság tavaly novemberben meghozott döntése szerint sérti a lelkiismereti szabadságot az iskolák azon gyakorlata, hogy a hittant a kötelező tanrend részeként kezelik és azoknak a szülőknek kell kérvényt írniuk, akik nem akarják gyerekeiket hittanra járatni. Most megfordult a helyzet: a tanulók jövő héttől kezdődően csak akkor részesülnek vallásoktatásban, ha azt írásban kérvényezte a szülő.
Az alkotmányossági óvást egy szülő nyújtotta be az oktatási törvény ellen. A taláros testület igazat adott a panaszosnak.
Az alkotmánybíróság indoklásában megállapította: maga a törvénycikkely is arra utal, hogy a hittan valójában választható tantárgy, viszont az már sérti a lelkiismereti szabadságot, hogy a gyerekek automatikusan vallásos nevelést kapnak az állami iskolákban, akkor is, ha azt a szülők nem kérték. A román alaptörvény 29. szakasza szerint senki sem kényszeríthető arra, hogy valamely meggyőződésével ellentétes valláshoz csatlakozzék.

A 2 millió 365 ezer romániai iskolás közül tegnap délig 2 millió 82 ezret írattak be hittanra. A 133 ezer iskolai felkészítő osztályba jelentkező gyerek esetében 124 ezer szülő igényelte a hittant.
Országunk lakosságának 86 százaléka tagja az ortodox egyháznak. Az országban több mint 18 ezer templom van, míg az általános iskolák száma nem éri el az ötezret, a kórházaké pedig négyszázat.

Szerkesztő: , 2015 március 7, 11:30

Etichete:
Mit nyit a Kolozsvári Magyar Opera aranykulcsocskája?
Kontűr kedd, 2026 április 282026 április 28, 15:25

Mit nyit a Kolozsvári Magyar Opera aranykulcsocskája?

Burattino, Carlo papa fatuskóból kifaragott bábuja rengeteg kalandba keveredik, számos barátot és ellenséget szerez, végül mély emberi...

Mit nyit a Kolozsvári Magyar Opera aranykulcsocskája?
Van ilyen – Varga László Edgár novellái
Kontűr hétfő, 2026 március 302026 március 30, 15:06

Van ilyen – Varga László Edgár novellái

Van, hogy az ember szülei kecskévé változnak. Van, hogy valakinek őrült ritmusban nőnek az első fogai. Van, hogy valakinek zöld sáskák...

Van ilyen – Varga László Edgár novellái
Kilenc végzős a színiről
Kontűr kedd, 2026 március 32026 március 3, 17:27

Kilenc végzős a színiről

Eddig négy előadással álltak a nagyközönség elé a negyedéves színisek, a Magyar Színházi Intézet diákjai: Kolozsváron többször is,...

Kilenc végzős a színiről
Elfogadásból jeles – Erdélyből is nézhető a Fanni kertje című film
Kontűr csütörtök, 2026 február 262026 február 26, 17:17

Elfogadásból jeles – Erdélyből is nézhető a Fanni kertje című film

Egy 60 éves hajléktalan férfi és egy 19 éves transz lány különleges kapcsolatát mutatja be Somogyvári Gergő Fanni kertje című filmje....

Elfogadásból jeles – Erdélyből is nézhető a Fanni kertje című film
Kontűr kedd, 2026 február 242026 február 24, 13:12

Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50

1974-ben négy erdélyi fiatal eljutott a lengyelországi Gdańskba. Szentes Lajos fotókat készített a kikötőváros számos épületéről,...

Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50
Kontűr péntek, 2026 február 132026 február 13, 11:23

“Minden évben azt mondom, hogy ez az utolsó” – Mások élete a Csíki Játékszínben

A Mások élete című előadás a külföldi idős- és beteggondozás munkakörét, az ezzel járó lemondásokat és elégtételeket, a fizikai...

“Minden évben azt mondom, hogy ez az utolsó” – Mások élete a Csíki Játékszínben
Kontűr szerda, 2026 január 282026 január 28, 08:55

Kultúránk kiválóságait díjazták – ezúttal négyen részesültek elismerésben

Borsodi L. László költő, Egri István üvegművész, ólomüveg-restaurátor, Pataki Adorján operaénekes és Szenkovics Enikő műfordító...

Kultúránk kiválóságait díjazták – ezúttal négyen részesültek elismerésben
Kontűr szerda, 2025 december 242025 december 24, 12:25

Meddig élhetünk burokban? – Abigél musical Kolozsváron

Szabó Magda Abigél című ifjúsági regényének musicalváltozatát mutatták be a Kolozsvári Állami Magyar Színházban, Eszenyi Enikő...

Meddig élhetünk burokban? – Abigél musical Kolozsváron