Élő Kolozsvári Rádió

Meseszép Zenetér Berszán István íróval

Berszan_Istvan_zeneterben2„A Harry Potter olyan, mint ha kizárólag fűszerekből  készítenénk ebédet. Nagyon kis mértékben „történik” az olvasójával, nagyobb mértékben helyette történik.” Berszán István íróval, egyetemi tanárral  meseköteteiről (A válogatott útibatyú, Bundafüles Subanagy, Angyalok meséi), a meséről mint nélkülözhetetlen utópiasűrítményről  beszélgettünk. Istvánnak három gyereke van, történeteit  nekik írta, de nem csak gyerekeknek szólnak. Szó esett a (tündér)mese metamorfózisairól, szerepéről a fenőtt és a gyerek életében, illetve a kettejük közti kommunikációban; giccses és gonosz mesevilágokról, s arról, hogy miért nem tetszenek Istvánnak a Harry Potter-történetek. Közben valóság és képzelet határát meseszép – Óperencián túli húrokat is pengető, időnként szinte angyali – zenével is ostromoltuk (a HBB, az LGT, a 100 Folk Celsius és Wolf Kati dalaival). Hallgassák meg a csütörtöki – „mesebőrszerkós” – élő műsort! (Mihály István)

Berszan_Istvan_Zeneterben1

Szerkesztő: mihaly.istvan, 2015 március 6, 10:02

A figyelmeztető sztrájk után az általánosra készül az egészségügy
Műsorok hétfő, 2026 július 202026 július 20, 14:24

A figyelmeztető sztrájk után az általánosra készül az egészségügy

Figyelmeztető sztrájkot tartottak hétfőn 9 és 11 óra között a közegészségügyi rendszerben. A megmozduláshoz országszerte több mint 400...

A figyelmeztető sztrájk után az általánosra készül az egészségügy
„Bármit csinálok, így is, úgy is Ozsváth Zsuzsis lesz”
Műsorok hétfő, 2026 július 202026 július 20, 13:44

„Bármit csinálok, így is, úgy is Ozsváth Zsuzsis lesz”

„Szerintem akkor tud műalkotás születni, hogyha az ember épp egy olyan origoban, vagy harmóniában van önmagával vagy a világgal, hogy...

„Bármit csinálok, így is, úgy is Ozsváth Zsuzsis lesz”
Everness Erdély – fesztivál a testi-lelki egészségért
Műsorok hétfő, 2026 július 202026 július 20, 12:58

Everness Erdély – fesztivál a testi-lelki egészségért

Az önismeretet, a tudatos életmódot, a testi-lelki egészséget és a közösségi élményeket állítja a középpontba az Everness Erdély...

Everness Erdély – fesztivál a testi-lelki egészségért
A József-bányát is látogathatóvá tennék a tordai sóbányában
Műsorok hétfő, 2026 július 202026 július 20, 10:23

A József-bányát is látogathatóvá tennék a tordai sóbányában

Új turisztikai részleggel bővül a jövőben a tordai sóbánya. A turisták előtt a József-bányát tennék látogathatóvá. A fejlesztés...

A József-bányát is látogathatóvá tennék a tordai sóbányában
Műsorok hétfő, 2026 július 202026 július 20, 10:15

Három erdélyi kórház is befejeződhet augusztus végére

Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Besztercén is van olyan kórház, amelyeket helyreállítási forrásból kiviteleznek és ezek 90-100...

Három erdélyi kórház is befejeződhet augusztus végére
Műsorok hétfő, 2026 július 202026 július 20, 10:04

“Gy. Szabó Béla a külső és belső utazás és vándorlás művésze volt”

A múlt század egyik legfontosabb magyar grafikusművészének munkásságát mutatja be a válaszúti Bánffy-kastély múlt héten megnyílt,...

“Gy. Szabó Béla a külső és belső utazás és vándorlás művésze volt”
Műsorok csütörtök, 2026 július 162026 július 16, 11:44

Futballvébé: finálé előtt

A vasárnapi döntő után, a hétfői Tetőteraszon lesz elég idő mindent kivesézni, de a reggeli sorozat ma még folytatódott: utolsó...

Futballvébé: finálé előtt
Műsorok szerda, 2026 július 152026 július 15, 12:07

Válts irányt IKE-fesztivál: Ne készülj, élj!

Kétévente szervezi meg az IKE a Válts irányt! elnevezésű fesztivált. Idén a hetedikre várják az érdeklődőket augusztus 4-8. között...

Válts irányt IKE-fesztivál: Ne készülj, élj!