Élő Kolozsvári Rádió

Lakkcipőben: A környezetvédelem – jövőnk záloga

kornyezetvedelemA Zenetér Lakkcipőben március 4-i adásának vendége Nagy H. Beáta biológus, az Apáthy István Alapítvány szakembere volt. Beszélgetésünket azok a lakossági fórumok és közviták hívták életre, amelyeken számos, elsősorban szűkebb környezetünkben levő környezetvédelmi kérdést tettek szóvá, így például a Kis Szamos egy szakaszának a védelmét, vagy a Kolozsvár melletti Bükk és Malomvölgy védett területté való nyilvánításának kérdését.

Megismerhették Apáthy István személyiségét és azt, hogy miért vette fel a kolozsvári egyesület e jeles tudós nevét. Természetesen kibontakozott meghívottunk Nagy H. Beáta biológus is, aki saját és kollégái igen fontos munkájáról, valamint azokról a célkitűzésekről beszélt, amelyeket az általa is képviselt egyesület hosszútávú stratégiájában is megtalálunk. Az érdekeltek tudomást szerezhettek arról, hogy mi történik a védett területekkel a kezelési terv elfogadása után és arról is, hogy miért más Románia a Natura 2000 program keretében szereplő területeket illetően is.

A zenét is elsősorban a dzsessz természetet idéző számai közül válogattuk, így elhangzott egy-egy Joe Venuti, Lionel Hampton, Sarah Vaughan és Louis Armstrong, valamint Glenn Miller felvétel.

Házigazda: László Tibor

Szerkesztő: , 2015 március 4, 18:15 / actualizat: 2015 március 6, 11:57

„Érzésvilágom tükörképe, felmutatása irodalmi eszközökkel”
Műsorok kedd, 2026 július 212026 július 21, 15:24

„Érzésvilágom tükörképe, felmutatása irodalmi eszközökkel”

Pion István szerint A Búbánat-völgyön át című kötet „egy felnövéstörténet, amelyet talán azért érdemes elolvasni, mert kiderül...

„Érzésvilágom tükörképe, felmutatása irodalmi eszközökkel”
A nagyvállalatok már nem semmisíthetik meg az el nem adott ruhákat, lábbeliket
Műsorok kedd, 2026 július 212026 július 21, 15:17

A nagyvállalatok már nem semmisíthetik meg az el nem adott ruhákat, lábbeliket

Jelentős változás lépett életbe az Európai Unióban a textilipar fenntarthatóságáért. Július 19-től a nagyvállalatok már nem...

A nagyvállalatok már nem semmisíthetik meg az el nem adott ruhákat, lábbeliket
Ide lehet mostantól vinni a nagy hulladékokat Kolozsváron
Műsorok kedd, 2026 július 212026 július 21, 14:25

Ide lehet mostantól vinni a nagy hulladékokat Kolozsváron

Megnyílt Kolozsvár új hulladékgyűjtő központja. ahol ingyen leadhatók a nagyméretű és különleges hulladékok Azokat a hulladékokat le...

Ide lehet mostantól vinni a nagy hulladékokat Kolozsváron
Tovább kreatívan, lendülettel – új energiák és líraiság a No Sugar életében
Műsorok kedd, 2026 július 212026 július 21, 12:58

Tovább kreatívan, lendülettel – új energiák és líraiság a No Sugar életében

A Gyergyószentmiklóson alapított formáció életében 2026 eleje a teljes megújulás jegyében telt. A pop-rock csapat tíz év sikeres...

Tovább kreatívan, lendülettel – új energiák és líraiság a No Sugar életében
Műsorok hétfő, 2026 július 202026 július 20, 18:01

Focimérleg – az egyéniségek vébéjén a legjobb csapat nyert

Bár kitűnő játékosok és kitűnő teljesítményeket nyújtottak, a vébégyőztes spanyol csapat esetében nem egy játékos köré...

Focimérleg – az egyéniségek vébéjén a legjobb csapat nyert
Műsorok hétfő, 2026 július 202026 július 20, 14:24

A figyelmeztető sztrájk után az általánosra készül az egészségügy

Figyelmeztető sztrájkot tartottak hétfőn 9 és 11 óra között a közegészségügyi rendszerben. A megmozduláshoz országszerte több mint 400...

A figyelmeztető sztrájk után az általánosra készül az egészségügy
Műsorok hétfő, 2026 július 202026 július 20, 13:44

„Bármit csinálok, így is, úgy is Ozsváth Zsuzsis lesz”

„Szerintem akkor tud műalkotás születni, hogyha az ember épp egy olyan origoban, vagy harmóniában van önmagával vagy a világgal, hogy...

„Bármit csinálok, így is, úgy is Ozsváth Zsuzsis lesz”
Műsorok hétfő, 2026 július 202026 július 20, 12:58

Everness Erdély – fesztivál a testi-lelki egészségért

Az önismeretet, a tudatos életmódot, a testi-lelki egészséget és a közösségi élményeket állítja a középpontba az Everness Erdély...

Everness Erdély – fesztivál a testi-lelki egészségért