Listen Live Kolozsvári Rádió

Magyar állampolgárság: 66 százalék az erdélyiek aránya

Eddig összesen 710 ezer külhoni magyar nyújtott be egyszerűsített honosítási kérelmet, és mintegy 670 ezren tették le az állampolgársági esküt – közölte Potápi Árpád János magyar nemzetpolitikai államtitkár az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának budapesti kihelyezett ülésén.

Magyar állampolgárság: 66 százalék az erdélyiek aránya

Articol editat de , 25 február 2015, 17:04

Az új állampolgárok 66 százaléka erdélyi, 17 százaléka vajdasági, 14 százaléka kárpátaljai magyar – tette hozzá. Az államtitkár szólt arról is, hogy idén is meghirdetik a Kőrösi Csoma Sándor programot, amelynek célja a magyar önazonosság és a magyar nemzet összetartozásának megerősítése, a diaszpóra magyarságának, magyar nyelvtudásának fejlesztése, a magyar közösségekben való tevékenység és a Magyarországgal való kapcsolattartás ösztönzése. Idén a program célországai bővültek, az új helyszínek között szerepel Ciprus, Görögország, Olaszország, Portugália és Spanyolország.

A Bethlen Gábor Alapról szólva kiemelte: annak célja egységbe fogni a nemzetpolitikai forrásokat, egységes támogatási rendszert működtetni az átláthatóság, hatékonyság és az ellenőrzés szellemében. Pénzeszközeinek kezelését a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. végzi, és a nemzetpolitikára fordítandó összeg 2015-ben eléri 17 milliárd 620 millió forintot.

híradó.hu        

Megerősítik a román hadsereget
Hírek csütörtök, 22 február 2024, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Hírek csütörtök, 22 február 2024, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Hírek hétfő, 12 február 2024, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Hírek hétfő, 12 február 2024, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Hírek csütörtök, 8 február 2024, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Hírek csütörtök, 8 február 2024, 08:46

Elfogadták Kolozs megye költségvetését

Elfogadták a Kolozs Megye Tanács és az alárendelt intézményeinek idei...

Elfogadták Kolozs megye költségvetését
Hírek kedd, 6 február 2024, 11:05

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak

Teljes felépülést kívánt Klaus Iohannis államfő III. Károly brit királynak, akit rákbetegséggel...

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak
Hírek kedd, 6 február 2024, 09:40

A védelmi miniszter szerint kizárt a kötelező sorkatonaság visszaállítása

A kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítása kizárt, ám a védelmi minisztériumot foglalkoztatja az önkéntes katonai képzés...

A védelmi miniszter szerint kizárt a kötelező sorkatonaság visszaállítása