Élő Kolozsvári Rádió

Zenetérben Szakáts István, a “civil harcos”

Szaki_Zeneterben2_2015.02.19Szakáts István, az Altart Alapítvány elnöke  igazi “civil harcos”. Avagy békésen harcos civil. Ő volt a vendégem a ZeneTér február 19-i élő kiadásában. Kiderült, hogy majdnem mindent lehet, csak akarni kell, de nehéz megmozgatni az embereket. Olyannyira beszűkült-atomizálódott a “polisz” ( pl. Kolozsvár)  “civil” és “polgári” világa, hogy ezer aláírás összegyűjtése  csak kemény munkával sikerülhet a Musai-Muszáj mozgalom  tagjainak, pedig a kitűzött célokkal akár ötven-hatvanezren is egyetértenek.  Ezenkívül beszélgettünk a Big Brother törvényről, az Altart Alapítvány  Patarét-projektjéről, multi- és interkulturalitásról,  globalizációról, a civil kurázsiról és ellenállásról, s közben  a témához olyan illusztris zenekarok “szóltak (énekeltek) hozzá”,  mint az East, a Napoleon Boulevard, a Bikini, az Ocho Macho és Kowalsky. A pénzügyesek világfalujáról, elsikkasztott  világvégéről,  agymosásról szóltak a dalok, és arról,  hogy mindezt akár  másképp is el lehet(ne) képzelni. Csak rajtunk múlik. (Mihály István)

 

Szerkesztő: mihaly.istvan, 2015 február 20, 09:52 / actualizat: 2015 február 23, 21:11

Magyar nóta letisztultabb megközelítésben, Kisgyörgy Ilka előadásában
Műsorok csütörtök, 2025 augusztus 212025 augusztus 21, 10:12

Magyar nóta letisztultabb megközelítésben, Kisgyörgy Ilka előadásában

„Ha egy letisztultabb megközelítésben szólal meg a magyar nóta, akkor talán az is meg fogja hallgatni, aki egyébként nem tenné” –...

Magyar nóta letisztultabb megközelítésben, Kisgyörgy Ilka előadásában
Dereng a béke horizontja – halovány távlatok
Műsorok szerda, 2025 augusztus 202025 augusztus 20, 19:18

Dereng a béke horizontja – halovány távlatok

A „csúcsra járatott” diplomácia nem jelent mindig infódús terepet. Alaszka és Washington után továbbra is több a kétely meg a...

Dereng a béke horizontja – halovány távlatok
Még egyszer a kettes pillérről
Műsorok szerda, 2025 augusztus 202025 augusztus 20, 19:16

Még egyszer a kettes pillérről

Tétovázik a kormány az úgynevezett kettes nyugdíjpillér kifizetését szabályozó törvény miatt. A kabinet módosít eredeti tervén, és...

Még egyszer a kettes pillérről
Kötetek egy kevéssé ismert életműről
Műsorok szerda, 2025 augusztus 202025 augusztus 20, 19:13

Kötetek egy kevéssé ismert életműről

Aranka György hagyatékának szentelt kettős könyvbemutatóra került sor a 16. Kolozsvári Magyar-Napok keretében az EME székházában. Kerti...

Kötetek egy kevéssé ismert életműről
Műsorok szerda, 2025 augusztus 202025 augusztus 20, 11:08

Képzőművészet és fotóművészet találkozója Kolozsvár jegyében

KolozsvArt. Kolozsvári szobrok és műemlékek címmel nyitottak kiállítást a Sapientia EMTE főtéri épületében, a volt Melody szállóban. A...

Képzőművészet és fotóművészet találkozója Kolozsvár jegyében
Műsorok szerda, 2025 augusztus 202025 augusztus 20, 11:03

Kántor Lajos-emlékszoba nyílt a Mikes utcában

A névadó szellemiségének ébren tartása a célja a Kántor Lajos-emlékszobának, amelyet a Kolozsvári Magyar Napok keretében a héten avattak...

Kántor Lajos-emlékszoba nyílt a Mikes utcában
Műsorok kedd, 2025 augusztus 192025 augusztus 19, 15:37

Már a napelemparkok jelentik a harmadik legnagyobb energiaforrást

A romániai napelemparkok termelési kapacitása meghaladta a gáz-és a széntüzelésű erőművekét – írta az economica.net az Országos...

Már a napelemparkok jelentik a harmadik legnagyobb energiaforrást
Műsorok kedd, 2025 augusztus 192025 augusztus 19, 12:45

Szilágysági tehetségkutató: nem verseny

Első alkalommal hirdeti meg az RMDSZ Szilágy megyei szervezete a Szilágysági Ifjú Tehetségek Gáláját, 25 évnél fiatalabbaknak. A...

Szilágysági tehetségkutató: nem verseny