Élő Kolozsvári Rádió

Oroszország nem ártatlan

Oroszország közvetlenül felelős azért, hogy a kelet-ukrajnai helyzet kiéleződik – állapította meg az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése az ukrán válsággal összefüggésben elfogadott határozatában.

A szavazati joggal nem rendelkező orosz delegáció elutasította a határozatot, mondván, hogy a kelet-ukrajnai viszály Ukrajna belügye, és Oroszországnak nincs semmi köze hozzá. A tanács mély aggodalmának adott hangot a donyecki és luhanszki humanitárius helyzet romlása miatt, különösképpen a menekültek és „az illegális oroszbarát fegyveres csoportok által ellenőrzött területeken élők” helyzetét illetően. A határozat szövege szerint megállapítható az Orosz Föderáció „közvetlen részvétele” a helyzet romlásában.

Moszkvát külön arra sürgeti a dokumentum, hogy tartózkodjon Ukrajna destabilizálásától és az illegális fegyveres csoportok pénzelésétől és katonai támogatásától, és használja fel befolyását, hogy rávegye őket a minszki megállapodás betartására. A tanács orosz küldöttségének szavazati jogát a krími annexió miatt tavaly felfüggesztette a parlamenti közgyűlés. A szavazati jog visszaállításáról egy osztrák képviselő kezdeményezésére ma szavaznak.

mti

Szerkesztő: banyai.margo, 2015 január 28, 12:28

Védelmi miniszter: orosz drón zuhant le Vaslui megyében
Hírek kedd, 2025 november 252025 november 25, 12:25

Védelmi miniszter: orosz drón zuhant le Vaslui megyében

Orosz drónt találtak a hatóságok egy Vaslui megyei településen – jelentette be Ionuț Moșteanu védelmi miniszter kedd délben. A...

Védelmi miniszter: orosz drón zuhant le Vaslui megyében
Nem látnak már idegen drónt a védelmi minisztérium radarjai
Hírek kedd, 2025 november 252025 november 25, 10:35

Nem látnak már idegen drónt a védelmi minisztérium radarjai

Már nem észlelnek drónokat a román légierő radarjai – jelentette be néhány perccel ezelőtt Corneliu Pavel, a védelmi minisztérium...

Nem látnak már idegen drónt a védelmi minisztérium radarjai
Matek Esély: lehet még jelentkezni a felzárkóztató programba
Hírek hétfő, 2025 november 242025 november 24, 15:52

Matek Esély: lehet még jelentkezni a felzárkóztató programba

December 5-ig jelentkezhetnek a Matekre fel! digitális oktatási platform Matek Esély programjára azok a magyar tannyelvű általános iskolák,...

Matek Esély: lehet még jelentkezni a felzárkóztató programba
Kiállítás az erdélyi magyar tudomány támogatóiról
Hírek csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:20

Kiállítás az erdélyi magyar tudomány támogatóiról

A Kolozsvári Művészeti Múzeumnak otthont adó Bánffy-palotában kettős kiállításra várják a közönséget. A Portrék az Erdélyi...

Kiállítás az erdélyi magyar tudomány támogatóiról
Hírek csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Hírek szerda, 2025 november 192025 november 19, 09:57

Ismét drónt észleltek román légtérben

Drón hatolt be a román légtérbe keddről szerdára virradó éjszaka – közölte a védelmi minisztérium. A román légierő több...

Ismét drónt észleltek román légtérben
Hírek kedd, 2025 november 182025 november 18, 16:03

Jelentősen emelkedhetnek január elsejétől a helyi adók és illetékek

2026 január elsejétől jelentősen emelkedhetnek a helyi adók és illetékek, a parlament két háza mai együttes ülésén fogadta el azt a...

Jelentősen emelkedhetnek január elsejétől a helyi adók és illetékek
Hírek kedd, 2025 november 182025 november 18, 14:56

Spontán sztrájkba lépett több tucat parlamenti dolgozó

A képviselőház és a szenátus több tucat alkalmazottja spontán sztrájkba lépett kedden, a potenciális 10 százalékos bércsökkentés ellen...

Spontán sztrájkba lépett több tucat parlamenti dolgozó