Élő Kolozsvári Rádió

56 kilométer eurómilliókból

Kihirdették, mely cégek fogják felépíteni az erdélyi autópálya egy-egy szakaszát – derül ki az Országos Útügyi és Autópálya Társaság közleményéből.

A közbeszerzések a 2015-ös év első, részben uniós alapokból finanszírozott sztráda-projektjei. Az Aranyosgyéres-Marosugra szakaszon 3,6 kilométer ÁFA nélkül 56 millió lejbe kerül és körülbelül másfél év múlva lenne kész. Egy másik, közel 18 kilométeres szakasz körülbelül 400 millió lejbe kerül, egy harmadik 16 kilométeres szakasz 280 millió lejbe.

Marosvásárhely és Nyárádtő között 9 kilométernyit 180 millió lejért építenek fel, majd Nyárádtő és Marosugra között egy 10 kilométeres szakasz 250 millió lejért épül meg. Ez összesen 56 és fél kilométer. A pályázók 10 napon belül nyújthatnak be óvást a versenytanácshoz, amennyiben kifogásuk van az eredménnyel kapcsolatban.

 

Szerkesztő: banyai.margo, 2015 január 28, 13:28

Többnyire raktárnak használják a kolozsvári óvóhelyeket
Hírek szerda, 2026 július 82026 július 8, 17:29

Többnyire raktárnak használják a kolozsvári óvóhelyeket

Önkormányzati pénzből felújíthatják a légvédelmi óvóhelyeket – a törvényt most hirdette ki az államelnök. A felújítást a...

Többnyire raktárnak használják a kolozsvári óvóhelyeket
A vizsgázók közel háromnegyedének sikerült az érettségi
Hírek kedd, 2026 július 72026 július 7, 09:59

A vizsgázók közel háromnegyedének sikerült az érettségi

Közzétették az érettségi vizsga előzetes eredményeit. Az óvások előtti adatok szerint az átmenési arány 74,8 százalék; ez tavaly 74,3...

A vizsgázók közel háromnegyedének sikerült az érettségi
Óvodás szintű veszekedéseket emleget Csoma Botond
Hírek hétfő, 2026 július 62026 július 6, 15:49

Óvodás szintű veszekedéseket emleget Csoma Botond

Csoma Botond, az RMDSZ szóvivője és képviselőházi frakcióvezetője szerint a pártok közötti párbeszéd az egyetlen megoldás a teljes...

Óvodás szintű veszekedéseket emleget Csoma Botond
A képességvizsgázók 79 százaléka ért el legalább ötös átlagot
Hírek szerda, 2026 július 12026 július 1, 08:53

A képességvizsgázók 79 százaléka ért el legalább ötös átlagot

A nyolcadikosok 79 százaléka ért el legalább 5-ös átlagot az országos képességfelmérő vizsgákon – tájékoztatott a...

A képességvizsgázók 79 százaléka ért el legalább ötös átlagot
Hírek kedd, 2026 június 302026 június 30, 13:53

Felújítják a kolozsvári Teleki-palotát

A Kolozs Megyei Tanács jóváhagyta a kolozsvári Farkas utca 7. szám alatti Teleki-palota felújítási projektjének műszaki és gazdasági...

Felújítják a kolozsvári Teleki-palotát
Hírek kedd, 2026 június 302026 június 30, 13:19

Drónt találtak tegnap Tulcea megyében

Robbanótöltettel felszerelt drónt találtak tegnap Tulcea megyében – tájékoztatott a védelmi minisztérium. A tárca közlése szerint...

Drónt találtak tegnap Tulcea megyében
Hírek kedd, 2026 június 302026 június 30, 08:17

Kelemen Hunor: ebből a helyzetből egyedül az AUR-os kollégák profitálnak

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok...

Kelemen Hunor: ebből a helyzetből egyedül az AUR-os kollégák profitálnak
Hírek hétfő, 2026 június 292026 június 29, 14:50

Szerdára halasztják a matematika/történelem érettségit

A rendkívüli hőség miatt módosította az érettségi írásbeli próbáinak menetrendjét a tanügyminisztérium: a szaknak megfelelő...

Szerdára halasztják a matematika/történelem érettségit