Hadd szóljon!

Donát 160: Tichilești – Románia „Spinalongája”

World Leprosy Day 2015Könyörtelen, súlyos tragédiáktól sem mentes világba nyerhetett betekintést az, aki figyelemmel követte az egyik magyarországi tv-csatornán A sziget című görög sorozatot, netán olvasta az ihletforrásul szolgáló regényt, s alighanem örökre emlékezetébe véste a Spinalonga nevet. Erre a Krétától pár kilométerre fekvő szigetre vitték át azokat, akiken a rettegett kór, a lepra tünetei jelentkeztek, s ott, a halál árnyékában tengették tovább életüket. Aztán egyszercsak az orvosok hatásos gyógyszereket kezdenek alkalmazni,s sok szenvedés, reménykedés után végre mindenki elhagyhatja –immár gyógyultan– ezt az amúgy gyönyörű helyet.

A lepra – vagy ahogy ma nevezik: a Hansen-kór, az egyik legrégebbi betegség a földkerekségen, voltak időszakok, amikor rengeteg áldozatot szedett, és vannak országok, ahol még most is ezrek fertőződnek meg. Európában új megbetegedéseket régóta nem jegyeztek, kezelőközpontok viszont ma is léteznek. Románia „Spinalongája” a Tulcea megyei Tichilești, ahol már csak néhány, 60-70 év körüli beteg él. Az utolsó beutalás óta 35 év telt el.

Január negyedik vasárnapja a lepra elleni küzdelem világnapja. Ebből az alkalomból kereste meg dr. Molnár Gézát, a fertőző betegségek szakértőjét Juhász Éva.


Az Egészségügyi Világszervezet tavaly szeptemberben kiadott jelentése szerint 2013-ban 215 ezer új lepra-esetet jegyeztek, és a krónikus, gondozásban levő betegeknek a száma meghaladja a többmilliót. 1995-ben még 16 millióról beszéltek, azóta lecsökkent 5,5–6 millióra. Hol sűrűsödnek az új megbetegedések, melyik országban? – kérdeztük a szakembertől.


A lepra kórtüneteire utaló betegségről már a Bibliában is olvashatunk, de a kórokozóját csak az 1800-as évek végén fedezte fel a norvég Hansen. A kórokozó a tuberkulózis-bacilusnak az „unokatestvére”,a mycobaktériumok családjába tartozó baktériumról van szó. Hosszúlejáratú, és két klinikai képben megjelenő betegségformát különböztetünk meg. A legismertebb a viszonylag jóindulatú, lassú lefolyású tuberkuloid lepra, amely a bőrt és a környéki idegeket támadja meg.


Bár sok év óta nem jegyeztek új esetet, kezelőközpontok ma is működnek Európa- szerte. Romániában Tichilești ad otthont a még élő, Hansen-kórban szenvedőknek. Dr. Molnár Géza személyesen is járt ott, erről is mesél a továbbiakban.


A kommunista érában nem volt szabad beszélni arról, hogy nálunk különféle súlyos betegségek is előfordulnak, gondolunk itt elsősorban a fogyatékkal élőkre. Mit tapasztalt például a leprával kapcsolatban?


Befejezésül azt is megkérdeztük dr. Molnár Gézától, hogy meg lehet-e előzni a betegséget, oltás létezik-e a Hansen-kórra? „Megelőzés oltással nem létezik. Egyébként is a lepra – még ha ki is lehet mutatni valakinek a váladékaiban a myco-bacterium laprae bacilust – akkor sem terjed olyan könnyen, mint például az influenza” –válaszolta a szakember

Articol editat de , 25 január 2015, 13:52

Tapogatható növények a botanikus kertben
Lendületben hétfő, 13 november 2023, 14:36

Tapogatható növények a botanikus kertben

A kolozsvári botanikus kertben pénteken nyitották meg a vakoknak szánt felújított, különlegesen kialakított részleget a japán kert...

Tapogatható növények a botanikus kertben
Csipkebogyó-fesztivál lesz Kalotaszentkirályon
Lendületben péntek, 20 október 2023, 11:58

Csipkebogyó-fesztivál lesz Kalotaszentkirályon

Csipkebogyó-fesztivál lesz a hétvégén...

Csipkebogyó-fesztivál lesz Kalotaszentkirályon
Mozgalmas hétvége Nagyenyeden és Magyarlapádon
Lendületben csütörtök, 5 október 2023, 17:52

Mozgalmas hétvége Nagyenyeden és Magyarlapádon

Eseménydús hétvége lesz ismét Fehér...

Mozgalmas hétvége Nagyenyeden és Magyarlapádon
Könyvvásár a Főtéren – magyar könyvek az Idea standjánál
Lendületben csütörtök, 28 szeptember 2023, 15:47

Könyvvásár a Főtéren – magyar könyvek az Idea standjánál

Ma délelőtt nyitotta meg kapuit a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztivál Kolozsvár...

Könyvvásár a Főtéren – magyar könyvek az Idea standjánál
Lendületben csütörtök, 28 szeptember 2023, 08:37

Közösségi nap lesz Mérában

Iskola és közösség címmel szervez közösségi napot Mérában szombaton a mérai Tamás Gyula Általános Iskola és a helyi...

Közösségi nap lesz Mérában
Lendületben kedd, 26 szeptember 2023, 12:36

Besztercei Magyar Ház napja lesz hétvégén

2002 óta áll nyitva a Besztercei Magyar Ház kapuja, amely nemcsak egy épület, hanem a közösség kulturális...

Besztercei Magyar Ház napja lesz hétvégén
Lendületben péntek, 15 szeptember 2023, 11:29

Családi nap Bonchidán

A Transylvania Trust Alapítvány vasárnap 10 és 17 óra között ismét Bánffy Napot szervez a bonchidai...

Családi nap Bonchidán
Lendületben péntek, 8 szeptember 2023, 12:48

Jövő a szórványban – másodjára szerveznek Bethlenszentmiklósi Magyar Napokat

Másodjára szerveznek Magyar Napokat...

Jövő a szórványban – másodjára szerveznek Bethlenszentmiklósi Magyar Napokat