Élő Kolozsvári Rádió

Sajtószabadság vagy sajtószabadosság

Szabó Zsolt és Benkő Levente

Szabó Zsolt és Benkő Levente

Vannak-e határai az erdélyi magyar sajtószabadságnak? – kérdeztük Szabó Zsolt főszerkesztőtől, egyetemi tanártól és Benkő Levente újságírótól, történésztől. „Kell valamiféle közmegegyezés arról, hogy meddig lehet nyújtózkodnia az újságírónak. Egy kicsit a fegyelem és az önfegyelem kérdése is felmerül, mi az, amit szabad, mi az, amit lehet és mi az, amit az ember, kicsit maga felé is fordulva úgy dönt, hogy nem enged meg magának” – mondta Szabó Zsolt.

Benkő Levente szerint a párizsi sajtószabadság átcsapott sajtószabadosságba. „Kell legyen az az önfegyelem és önkontroll, ami mindenféle alkotmányos és más szabályozáson túl azt mondja, hogy egy bizonyos határt nem lépek át én az újságíró, vagy karikatúrista. Szerintem az erdélyi magyar sajtóban ez működik. Nekünk, mint nemzeti kisebbségi sajtónak bizonyos esetekben alaposan meg kell gondolnunk, hogy mit közlünk és mit nem. Mind a MÚRE etikai kódexe, mind a román alkotmány azt mondja, hogy senkit nem szabad gúny tárgyává tenni, megalázni, megkülönböztetni nemzetisége vagy felekezeti hovatartozása miatt. Ez a keret bőven elég ahhoz, hogy szabad maradjon a sajtó és civilizált körülmények között működjön.”

 

Házigazda: Zilahi Csaba

Szerkesztő: , 2015 január 24, 08:01 / actualizat: 2015 január 25, 14:06

A tál meleg étel is nagy segítség
Hangoló péntek, 2025 június 62025 június 6, 11:03

A tál meleg étel is nagy segítség

A Máltai Szeretetszolgálat önkéntesei folyamatosan támogatják a Kovászna megyei árvíz károsultjait. Azok jelentkezhetnek náluk, akik...

A tál meleg étel is nagy segítség
XIV. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, skandináv és román szerzőkkel is
Hangoló csütörtök, 2025 június 52025 június 5, 11:38

XIV. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, skandináv és román szerzőkkel is

Több mint 50 szerző, szinte 80 program várja az érdeklődőket az idei, sorrendben 14. Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten, június 26–29....

XIV. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, skandináv és román szerzőkkel is
Panorámák, kilométerek, Bánffy-túrák
Hangoló szerda, 2025 június 42025 június 4, 11:47

Panorámák, kilométerek, Bánffy-túrák

Hatodik kiírásához érkezett a Bánffy Miklós emlék- és teljesítménytúra – pontosabban ezt már többes számban jó mondani, hiszen több...

Panorámák, kilométerek, Bánffy-túrák
Ismét fiatal vállalkozások mentoráltattak a F2F programban
Hangoló hétfő, 2025 június 22025 június 2, 17:35

Ismét fiatal vállalkozások mentoráltattak a F2F programban

Május végén zárult a kolozsvári PONT Csoport F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogramjának negyedik kiadása. Újabb vállalkozások...

Ismét fiatal vállalkozások mentoráltattak a F2F programban
Hangoló szerda, 2025 május 282025 május 28, 20:26

Kulturális, ideológiai, morális rendetlenség van

Az abszurd mestere ebben a darabban olyan világot körvonalaz, ami nekünk pillanatnyilag a valóságunk – vallja az előadás rendezője,...

Kulturális, ideológiai, morális rendetlenség van
Hangoló szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Hangoló kedd, 2025 május 272025 május 27, 12:42

Nyolcadikosok képességfelmérője – merre tovább?

Daniel David tanügyminiszter tájékoztató jellegűvé minősítené a nyolcadikosok záróvizsgáját. A tanügyminiszter kijelentette:...

Nyolcadikosok képességfelmérője – merre tovább?
Hangoló szombat, 2025 május 242025 május 24, 10:05

Idén is kitakarítják a Maros partját

Vasárnap, május 25-én is a Hétfák és a szentkirályi gát közötti szakaszon tisztítják meg a folyó mindkét partját. Céljuk nem csupán...

Idén is kitakarítják a Maros partját