Listen Live Kolozsvári Rádió

Ajánló: Tibia-koncert Békefi Antal Attila (1949-2015) emlékére


A Tibia együttest nyáron ismertük meg. A nevet büszkén hirdetik azok a piros polók is, amelyekben az együttes tagjai színpadra léptek a Kolozsvári Rádióban, hogy régi idők zenéiből szólaltassanak meg válogatást. A szombathelyi lányoknak felszabadult, örömteli muzsikálásukkal nemcsak a hallgatóságot, hanem a szigorú kritikust is sikerült „elvarázsolniuk”. Ezt a varázslatot szeretnénk azokkal a rádiózókkal is megosztani, akik lemaradtak a szombathelyi diákegyüttes júliusi koncertjéről.Bekefi Antal_Tibia_Kolozsvari radio
A művészeti vezető, Békefi Antal Attila (1949-2015), a régizenélés lelkes mentoraként fontosnak tartotta, hogy a „tibiások” Erdélyben is bemutatkozzanak és a Csíkszeredai Régizene Fesztivál mellett stúdiónkban is hallassák hangjukat. A kolozsvári koncert plakátját is maga tervezte.
Békefi Antal Attila január 10-én hunyt el. Váratlan halálának hírét még mindig hihetetlennek érezzük.
Több mint négy évtizeden át tanított fuvolát,  furulyáţ, zenetörténetet és kamarazenét. Pedagógiai munkája eredményességét bizonyította, hogy növendékei, kamarazene együttesei számos díjat szereztek nemzetközi, országos és regionális versenyeken, diákfesztiválokon. 1985-ben például az általa felkészített csapat nyerte meg a Bach-Händel-Scarlatti emlékére rendezett vetélkedőţ 1993-ban pedig a Magyar Rádió és Televízió Országos Versenyéţ a NövendékhangVersenyt.
Együtteseivel (Syrinx Együttes,  Király Consort, Fiú Énekiskola furulyásai,  Perint és a Tibia )  egyaránt sikereket ért el. Az a 1984-ben megalakult a Szombathelyi Régizene Együttessel is eljutott Erdélybe, Kolozsvárra is.
A Bartók Béla Zeneiskola furulyatanszak vezetője, számos más kitüntetés mellett 2010-ben a Magyar Művészetoktatásért plakett elismerésben részesült.
Brandisz Márton búcsúztatójából tudjuk, hogy december 14-én búcsúzott el növendékeitől és tanártársaitól és búcsúzásképpen még egy díjat alapított, amelyet az iskola legjobb növendékei kapnak majd év végén.Tibia_kamarazene_Együttes_koncertplakat

Ajánló: Tibia-koncert Békefi Antal Attila (1949-2015) emlékére

Articol editat de benko, 18 január 2015, 15:58 / actualizat: 20 január 2015, 22:15

A Tibia Kamarazene Együttes júliusi koncertjét Békefi Antal Attila emlékére közvetítjük. Hallgatóinkat arra kérjük, vasárnap (január 18-án), 16 óra 30 perctől, képzeletben tartsanak velünk, stúdiónk koncerttermébe azért,  hogy újrahallgassuk együtt a Régi korok kamaramuzsikája című koncertet.


Köszönjük Békefi Antal Attilának és a Tibiás lányoknak, hogy itt voltak Kolozsváron és bármikor szeretettel visszavárjuk az együttest a Kolozsvári Rádióba. (Benkő Judit)
Etichete:
Dokumentumfilmek galoppja
Kontűr szerda, 11 október 2023, 08:25

Dokumentumfilmek galoppja

Kilenc éve ugyanazt a célt szolgálja a Filmgalopp: teret biztosítani a fiatal alkotóknak filmjeik bemutatására a szakma és a nagyközönség...

Dokumentumfilmek galoppja
Csak az eszünk megmaradjon… – Egressy Zoltánnal a Jolka harangjáról
Kontűr csütörtök, 5 október 2023, 13:27

Csak az eszünk megmaradjon… – Egressy Zoltánnal a Jolka harangjáról

A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten találkozhatott a közönség Egressy Zoltán József Attila- és Szép Ernő-díjas íróval, aki Jolka harangja...

Csak az eszünk megmaradjon… – Egressy Zoltánnal a Jolka harangjáról
Vetró András, a gáthősök szobrásza
Kontűr szerda, 20 szeptember 2023, 12:42

Vetró András, a gáthősök szobrásza

“Csak akkor áll valami, nem csak az épület, a szobrod is, ha a belső gyöngyszemed, a legdrágábbat beépíted abba” – vallja Vetró...

Vetró András, a gáthősök szobrásza
Illusztrátorok nagycsaládja – Koloratúra kiállítás
Kontűr kedd, 12 szeptember 2023, 15:09

Illusztrátorok nagycsaládja – Koloratúra kiállítás

Nagyon sokan a Szivárvány és Napsugár gyermekirodalmi folyóiratok olvasása közben nőttünk fel. A két kiadvány tartalma, képanyaga...

Illusztrátorok nagycsaládja – Koloratúra kiállítás
Kontűr szerda, 6 szeptember 2023, 14:39

Egy szín, mint száz – és legyen az a citromzöld

Darvay Tünde Napocska új életet álmodik régi talált faanyagokra: tálakra, lapítókra, ajtó- és ablakkeretekre festi fel a kékek és...

Egy szín, mint száz – és legyen az a citromzöld
Kontűr kedd, 15 augusztus 2023, 12:28

Látogatóban Pánczél Évi birodalmában

Halkszavú, zárkózott személyiség, aki a mindennapokban teszi a dolgát, kreatívan, szorgalmasan. A rajzolás régóta egyfajta alternatív...

Látogatóban Pánczél Évi birodalmában
Kontűr szerda, 26 július 2023, 17:27

A gyerekeknek szinte mindenről lehet mesélni, csak nem mindegy, hogyan

Négy gyerek- és ifjúsági irodalomban alkotó szerzőt mutatunk be a Kontűrben, akikkel a 2. SepsiBookon ismerkedtünk...

A gyerekeknek szinte mindenről lehet mesélni, csak nem mindegy, hogyan
Kontűr kedd, 18 július 2023, 19:39

Beszédes kisplasztikák humorral – alkotójukról is, rólunk is

Harminchat év után ismét szülőföldjén, Erdélyben állított ki Benczédi Ilona...

Beszédes kisplasztikák humorral – alkotójukról is, rólunk is