Élő Kolozsvári Rádió

Kevesen látogatnak Szilágy megyébe

Sarkanyok Kertje

A Sárkányok Kertje

Romániában az idegenforgalomból származó bevételek évente alig haladják a másfél millió dollárt. Magyarországon ez háromszor nagyobb, azaz 5 millió dollár.

Az ország megyéi közül Szilágy megye a sor végén kullog a turisták számát illetően. Annak ellenére, hogy a megyében nagyon sok látványosság van, mégis igen kevesen keresik fel azokat. Ennek elsődleges oka a gyenge infrastruktúra, a másik egyáltalán nem elhanyagolható szempont, hogy az árak elérik az európai szintet, a szolgáltatások minősége viszont messze alulmarad. A kimutatások szerint tavaly októberben Szilágy megye az országban a 38. helyen állt az ide látogató 2.900 turistával. A legtöbben – 74 ezren – Brassóra voltak kíváncsiak.

A turizmus fellendítésére a Megyei Tanács – nyomtatott és elektronikus formában – térképet készített múlt év végén a legfontosabb látványosságokról. Az érdeklődők kattanjanak rá a www.salajplus.ro honlapra. Ha Szilágy megyében járnak feltétlenül nézzék meg a zsibói botanikus kertet, az almásrákosi nárcisz rezervátumot, a fatemplomokat. Almásgalgón feledhetetlen élmény nyújt a Sárkányok Kertje.

Riporter: Deák Gyöngyi

Szerkesztő: deak.gyongyi, 2015 január 15, 13:58 / actualizat: 2015 január 15, 18:15

Senki nem járna jól egy USA és Európa közötti vámháborúval
Műsorok csütörtök, 2025 február 132025 február 13, 16:00

Senki nem járna jól egy USA és Európa közötti vámháborúval

Az EU-val szembeni indokolatlan vámok nem maradnak válasz nélkül – jelentette ki az Európai Bizottság elnöke Ursula von der Leyen....

Senki nem járna jól egy USA és Európa közötti vámháborúval
Emuk, nanduk és egyebek Gyaluban
Műsorok csütörtök, 2025 február 132025 február 13, 13:26

Emuk, nanduk és egyebek Gyaluban

Idén is megszervezik a kisállat-kiállítást a Kolozsvárhoz közeli Gyaluban. Ez alkalommal is lesznek „meglepetésvendégek”: emuk...

Emuk, nanduk és egyebek Gyaluban
Ugyanaz, és mégis másként
Műsorok csütörtök, 2025 február 132025 február 13, 12:52

Ugyanaz, és mégis másként

Folytonosság és változás kettős imperatívusza határozza meg Kolumbán Vilmos József püspöki mandátumát. A nemrég tisztségbe lépett...

Ugyanaz, és mégis másként
Szalonnafeszt Szilágysámsonban
Műsorok csütörtök, 2025 február 132025 február 13, 12:38

Szalonnafeszt Szilágysámsonban

Szombaton szervezik meg a Szilágy megyei Szilágysámsonban, immár harmadik alkalommal a Szalonnafeszt rendezvényt. Tökéletes párosítás a...

Szalonnafeszt Szilágysámsonban
Műsorok szerda, 2025 február 122025 február 12, 16:11

A zene természete és a természet zenéje, költői sorokban

Vincze-Dallos Csilla Világok között című kötetének bemutatójára került sor február 11-én, kedden a Vallásszabadság Házában. A...

A zene természete és a természet zenéje, költői sorokban
Műsorok szerda, 2025 február 122025 február 12, 15:37

Vészhelyzeti stratégiákról egyeztettek a megyei vezetők

Minden négyéves ciklus kezdetén bemutatják a megválasztott vezetőknek a vészhelyzetre kidolgozott stratégiákat. Kedden a megyei vezetőkkel...

Vészhelyzeti stratégiákról egyeztettek a megyei vezetők
Műsorok szerda, 2025 február 122025 február 12, 14:31

Mit tanítsunk? Hogyan tanítsuk? Vita a középiskolás kerettantervekről

Konzultációs körutat indított a Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetsége a középiskolai kerettantervekről. Az érdekvédelmi szervezet...

Mit tanítsunk? Hogyan tanítsuk? Vita a középiskolás kerettantervekről
Műsorok szerda, 2025 február 122025 február 12, 13:24

Melyek lesznek Ilie Bolojan legfontosabb feladatai ügyvivő államfőként?

Elhagyta a Cotroceni-palotát Klaus Iohannis volt államfő. A távozási ceremónián, miután felcsendült Románia himnusza utoljára tartott...

Melyek lesznek Ilie Bolojan legfontosabb feladatai ügyvivő államfőként?