Élő Kolozsvári Rádió

Családon belüli erőszak: módosíthatják a 217-es számú törvényt

A családon belüli erőszak áldozatainak védelmére tett törvénymódosító javaslatot Cseke Attila.

A 2003-ban kiadott, 217-es számú törvény módosítása azért időszerű, mert sok esetben nem nyújt teljes védelmet az áldozatoknak – mondta a képviselő. A törvény alapján a sértett fél kérheti a bíróságtól, a bántalmazó kilakoltatását a közös ingatlanból, még akkor is, ha a lakás az erőszakot elkövető személyé. A sértett kérhet távoltartási határozatot is, melyben a bíróság megszabja a két fél közötti minimális távolság mértékét is, amely – előfordult – hogy mindössze egy méter volt.

Cseke Attila képviselő kezdeményezte, hogy a legkisebb betartandó távolság 100 méter legyen. A képviselő kéri, hogy a családon belüli erőszakra vonatkozó törvényszéki döntéseket még aznap közöljék a rendőrséggel.

Az elmúlt két évben az országban több kint 4000 védelmi határozat kibocsátására vonatkozó kérvényt iktattak. Az esetek 91 százalékában nők, míg a fennmaradó 9 százalékában férfiak kérték a védelmet.

közlemény

 

 

Szerkesztő: ferenczjutka, 2015 január 15, 14:51

Sírokat gyaláztak meg a szászrégeni zsidó temetőben
Hírek hétfő, 2026 április 132026 április 13, 09:51

Sírokat gyaláztak meg a szászrégeni zsidó temetőben

Vizsgálatot indított vasárnap a szászrégeni rendőrség, miután ismeretlen tettesek ledöntöttek 14 sírkövet a zsidó temetőben. A...

Sírokat gyaláztak meg a szászrégeni zsidó temetőben
Nicușor Dan gratulált Magyar Péternek
Hírek hétfő, 2026 április 132026 április 13, 00:30

Nicușor Dan gratulált Magyar Péternek

„Gratulálok Magyar Péternek és a Tisza Pártnak a mérföldkövet jelentő győzelemért!” – írta az X közösségi platformon...

Nicușor Dan gratulált Magyar Péternek
Magyar Péter: Magyarország ma történelmet írt
Hírek hétfő, 2026 április 132026 április 13, 00:03

Magyar Péter: Magyarország ma történelmet írt

„A Tisza és Magyarország megnyerte ezt a választást. Nem kicsit, hanem nagyon, nagyon-nagyon” – jelentette Magyar Péter, a...

Magyar Péter: Magyarország ma történelmet írt
Orbán Viktor: a győztes pártnak gratuláltam
Hírek vasárnap, 2026 április 122026 április 12, 23:31

Orbán Viktor: a győztes pártnak gratuláltam

„A választási eredmény bár még nem teljes, érthető és világos: a választási eredmény számunkra fájdalmas, de egyértelmű, a...

Orbán Viktor: a győztes pártnak gratuláltam
Hírek vasárnap, 2026 április 122026 április 12, 21:02

Magyar államfő: rendben lezajlott a választás

Rendben lezajlott a 2026-os országgyűlésiképviselő-választás – mondta Sulyok Tamás magyar köztársasági elnök vasárnap este,...

Magyar államfő: rendben lezajlott a választás
Hírek vasárnap, 2026 április 122026 április 12, 10:33

Szinte 17 százalékos volt a részvétel Magyarországon a voksolás első 3 órájában

A Nemzeti Választási Iroda adatai azt mutatják, hogy helyi idő szerint reggel 9 óráig a választópolgárok 16,89 százaléka ment el szavazni...

Szinte 17 százalékos volt a részvétel Magyarországon a voksolás első 3 órájában
Hírek vasárnap, 2026 április 122026 április 12, 08:07

Zajlik a magyar országgyűlési választás

Helyi idő szerint vasárnap reggel hat (romániai idő szerint hét) órakor megkezdődött a voksolás Magyarország 10 047 szavazókörében az...

Zajlik a magyar országgyűlési választás
Hírek csütörtök, 2026 április 92026 április 9, 16:08

Hivatalos az ügyészségi vezetők kinevezése

Ma megjelentek a Hivatalos Közlönyben az ügyészségi vezetők kinevezéséről szóló elnöki dekrétumok. Nicușor Dan államfő tegnap esti...

Hivatalos az ügyészségi vezetők kinevezése