Élő Kolozsvári Rádió

Több női politikust szeretnének az RMDSZ-ben

Növelné a nők arányát az RMDSZ testületeiben a szövetség nőszervezete, de ezt nem kvóták érvényesítésével szeretné elérni – jelentette ki kedden a nőszervezet kolozsvári sajtótájékoztatóján Biró Rozália, a szervezet elnöke. 

Biró Rozália elmondta, az RMDSZ túlnyomórészt férfiakból álló vezetése minden támogatást megadott a nőszervezetnek a fejlődéshez. Egyelőre azt szeretnék elérni, hogy minél több nő vállaljon közéleti szerepet és bizonyítsa rátermettségét, hozzáértését. Ez vezethet el oda, hogy fokozatosan növekedjen az RMDSZ-ben politizáló hölgyek aránya.

A nőszervezet alelnöke, Hegedüs Csilla kifejtette, a szövetség színeiben megválasztott polgármestereknek 2 százalékát, az alpolgármestereknek az 5 és fél százalékát, az önkormányzati képviselőknek pedig 13 százalékát teszik ki a nők. Az RMDSZ alsó- és felsőházi parlamenti frakciójában Biró Rozália szenátor az egyetlen nő.

A nőszervezet vezetői pozitívumként értékelték, hogy Románia történetében Hegedüs Csilla lehetett az első női miniszterelnök-helyettes. A politikus három hétig töltötte be a kulturális miniszteri és a miniszterelnök-helyettesi tisztséget, mielőtt decemberben az RMDSZ távozott a kormányból.

híradó.hu

Szerkesztő: ferenczjutka, 2015 január 14, 14:10

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Hírek hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Hírek hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Betiltják a szerencsejáték-termek működését Kolozsváron
Hírek péntek, 2026 szeptember 42026 szeptember 4, 13:30

Betiltják a szerencsejáték-termek működését Kolozsváron

Kolozsvár Önkormányzata a mai tanácsülésen döntést hozott a szerencsejáték-termek működésének betiltásáról a város teljes...

Betiltják a szerencsejáték-termek működését Kolozsváron
Cătălin Drulă magyarul bírálta az RMDSZ-t, Csoma Botond szerint kényszerhelyzetbe kerültek
Hírek szerda, 2026 szeptember 22026 szeptember 2, 17:13

Cătălin Drulă magyarul bírálta az RMDSZ-t, Csoma Botond szerint kényszerhelyzetbe kerültek

Az Alkotmánybírósághoz fordul a PNL és az USR a képviselőház állandó bürójában történt tisztségátrendezés miatt. A két párt...

Cătălin Drulă magyarul bírálta az RMDSZ-t, Csoma Botond szerint kényszerhelyzetbe kerültek
Hírek csütörtök, 2026 augusztus 272026 augusztus 27, 09:42

Kelemen Hunor: nem szabad elfogadni rossz törvénytervezetet

Kelemen Hunor szerint „rossz törvénytervezetet” akkor sem szabad elfogadni, „ha szorít a határidő, és akkor sem, ha a...

Kelemen Hunor: nem szabad elfogadni rossz törvénytervezetet
Hírek csütörtök, 2026 augusztus 132026 augusztus 13, 14:35

Ezért volt bűz megint Kolozsváron

Ma szörnyű szag terjengett Kolozsvár több negyedében. A Környezetvédelmi Őrség szerint a bűz ezúttal a Kolozsvár és Torda közelében...

Ezért volt bűz megint Kolozsváron
Hírek csütörtök, 2026 augusztus 132026 augusztus 13, 12:08

Új szabályok az EU-ból származó termékek behozatalára

Új szabályok léptek életbe a más uniós tagállamokban vásárolt jövedéki termékek Romániába történő behozatalára – közölte az...

Új szabályok az EU-ból származó termékek behozatalára
Hírek szerda, 2026 augusztus 122026 augusztus 12, 10:09

Kelemen Hunor: nem lehet tudni, honnan lesz pénz a béremelésekre

A közalkalmazotti bértörvény tervezetét előzetes politikai megállapodás alapján kellene megvitatni és megszavazni a parlamentben –...

Kelemen Hunor: nem lehet tudni, honnan lesz pénz a béremelésekre