Élő Kolozsvári Rádió

Hol a többnyelvűség?

Sérelmezik a kolozsvári magyar ifjúsági szervezetek, hogy Kolozsvár Polgármesteri Hivatala nem tartotta magát a vállalt többnyelvűséghez, és kizárólag román nyelvű rendezvénnyel nyitotta meg a 2015-ös évet, amelyben Kolozsvár az Európa Ifjúsági Fővárosa címet viseli.

A hat ifjúsági szervezet által jegyzett közleményben a magyar fiatalok döbbenetüknek adnak hangot amiatt, hogy az ifjúsági főváros szilveszter éjszaka tartott kolozsvári nyitórendezvényéről hiányoztak a többnyelvű feliratok. Emlékeztettek: Emil Boc polgármester korábban vállalta, hogy az ifjúsági főváros rendezvényein öt hivatalos nyelven: románul, magyarul, angolul, németül és franciául kommunikálnak.

Az Ifjúsági Keresztyén Egyesület, a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség, a Kolozs Megyei Magyar Diáktanács, a Magyar Ifjúsági Tanács és az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet közös találkozót kezdeményezett Emil Boc polgármesterrel, hogy arról egyeztessenek: miként lehet biztosítani a felvállalt többnyelvűséget az Európai Ifjúsági Főváros keretében.

mti

Szerkesztő: banyai.margo, 2015 január 7, 15:25

Veszélyhelyzetet hirdettek az árvíz sújtotta megyékben
Helyi kedd, 2024 szeptember 172024 szeptember 17, 09:50

Veszélyhelyzetet hirdettek az árvíz sújtotta megyékben

Az országos katasztrófavédelmi felügyelőség hétfő este bejelentette, hogy a belügyminiszter jóváhagyta a vészhelyzet kihirdetését az...

Veszélyhelyzetet hirdettek az árvíz sújtotta megyékben
árvíz
Helyi szombat, 2024 szeptember 142024 szeptember 14, 13:37

Négy ember meghalt a Galac megyében pusztító árvizekben

Négy ember életét vesztette a Galac megyében pusztító árvizekben – tájékoztatott szombaton a katasztrófavédelmi felügyelőség....

Négy ember meghalt a Galac megyében pusztító árvizekben
kolozsvári metró
Helyi kedd, 2024 szeptember 32024 szeptember 3, 09:25

Ciolacu: elvesztette az uniós finanszírozást a kolozsvári metró

Elveszítette a kolozsvári metró a 300 millió eurós uniós finanszírozást – jelentette be tegnap Marcel Ciolacu kormányfő. A kolozsvári...

Ciolacu: elvesztette az uniós finanszírozást a kolozsvári metró
Maroshévíz megválasztott polgármestere kórházba került, miután a főépítész megütötte
Helyi kedd, 2024 augusztus 272024 augusztus 27, 15:58

Maroshévíz megválasztott polgármestere kórházba került, miután a főépítész megütötte

Kéztöréssel került kórházba kedden Maroshévíz megválasztott polgármestere, Sebastian Buzilă, miután fizikai összetűzésbe került a...

Maroshévíz megválasztott polgármestere kórházba került, miután a főépítész megütötte
Helyi hétfő, 2024 augusztus 122024 augusztus 12, 09:10

Leégett a magyar ház Trunkon

Leégett a csángóföldi Trunk település magyar háza tegnap délután – közölte a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége a Facebook-oldalán....

Leégett a magyar ház Trunkon
Helyi csütörtök, 2024 augusztus 82024 augusztus 8, 11:50

Őrizetbe vettek két orvost a bukaresti Sf. Pantelimon Sürgősségi Klinikai Kórházban

Őrizetbe vették a bukaresti Sf. Pantelimon Sürgősségi Klinikai Kórház két aneszteziológus és intenzív terápiás szakorvosát minősített...

Őrizetbe vettek két orvost a bukaresti Sf. Pantelimon Sürgősségi Klinikai Kórházban
Helyi szerda, 2024 július 102024 július 10, 17:17

Rendkívüli parlamenti ülésszak lehet medveügyben

Rendkívüli parlamenti ülésszak összehívását kezdeményezi a Szociáldemokrata Párt a medvepopuláció kezelését szolgáló új...

Rendkívüli parlamenti ülésszak lehet medveügyben
Helyi szerda, 2024 július 102024 július 10, 09:43

Vizsgálódik a rendőrség a Hunyad megyei vidámparkban történt baleset miatt

Gondatlanságból elkövetett testi sértés gyanújával vizsgálódik a rendőrség a Hunyad megyei vidámparkban történt keddi baleset...

Vizsgálódik a rendőrség a Hunyad megyei vidámparkban történt baleset miatt