Élő Kolozsvári Rádió

Az Európai Bizottság előtt a Mikó-ügy

Ismét az Európai Bizottsághoz fordultak az RMDSZ EP-képviselői a Mikó-ügyben.

Winkler Gyula és Sógor Csaba a Frans Timmermans első alelnökéhez, a minőségi jogalkotás, intézményközi kapcsolatok, jogállamiság és az Alapjogi Charta biztosához, valamint Vĕra Jourová jogérvényesülés, fogyasztópolitika és nemek közötti esélyegyenlőség biztosához címzett levélben arra kéri az Európai Bizottságot, hogy találja meg azt az eszközt, melynek révén jóvátehető a Romániában született ítélet.

A levélírók tolmácsolták a romániai magyar közösségnek, az RMDSZ-nek és az Erdélyi Református Egyházkerületnek felháborodását és értetlenségét a romániai igazságszolgáltatás döntésével kapcsolatban. Megállapították: „az ítélet azt mutatja a romániai magyarság számára, hogy Romániában a magántulajdon nem szavatolt, és a megszerzett jogokat el lehet veszíteni, ugyanakkor megrendíti a polgároknak az igazságszolgáltatás függetlenségébe vetett hitét, megkérdőjelezi a romániai jogállamiságot és a pártatlan eljáráshoz való jogot.”

Az RMDSZ európai parlamenti képviselői ebben a kérdésben már másodszor fordulnak az Európai Bizottsághoz. 2012 júliusában Vivien Reding EB-alelnököt keresték meg levelükben. Válaszában Vivien Reding a többi között arra hivatkozva utasította el a megkeresést, hogy „az Európai Bizottságnak nem áll módjában fellépni a nemzeti hatóságok és bíróság előtt folyó (…) egyéni eljárásokban.”

Az RMDSZ európai parlamenti képviselői most emlékeztették az Európai Bizottságot, hogy az egyéni eljárás a romániai igazságszolgáltatás előtt véget ért, sajnos a végleges ítélet érdemben nem változtatott az alapfokú döntésen, rendkívül veszélyes precedenst teremtve Romániában.

közl.

Szerkesztő: banyai.margo, 2014 december 18, 10:33

Bolojan: tárgyalni fogunk a Pfizerrel
Hírek csütörtök, 2026 április 92026 április 9, 08:29

Bolojan: tárgyalni fogunk a Pfizerrel

Az egészségügyi miniszter és a pénzügyi tárca vezetője jövő héten az Egyesült Államokba utazik elkezdeni a tárgyalásokat a Pfizer...

Bolojan: tárgyalni fogunk a Pfizerrel
Betegszervezet: fizessék a betegszabadság első napját is!
Hírek szerda, 2026 április 82026 április 8, 12:53

Betegszervezet: fizessék a betegszabadság első napját is!

A hatóságok gyors beavatkozását sürgeti a Krónikus Betegek Szervezete, a PCR. A rendelet miatt tiltakoznak, amely eltörli a betegszabadság...

Betegszervezet: fizessék a betegszabadság első napját is!
Csökkent a nyersolaj ára az amerikai-iráni tűzszünet hírére
Hírek szerda, 2026 április 82026 április 8, 09:46

Csökkent a nyersolaj ára az amerikai-iráni tűzszünet hírére

Néhány óra alatt 13 százalékkal lett olcsóbb a kőolaj azt követően, hogy az Amerikai Egyesült Államok és Irán kéthetes tűzszünetet...

Csökkent a nyersolaj ára az amerikai-iráni tűzszünet hírére
Kevesebb pénzből gazdálkodik idén Kolozsvár
Hírek szerda, 2026 április 82026 április 8, 09:39

Kevesebb pénzből gazdálkodik idén Kolozsvár

Kolozsvár idei költségvetése várhatóan mintegy 50 millió euróval lesz kisebb a tavalyinál – jelentette be Emil Boc polgármester. Mintegy...

Kevesebb pénzből gazdálkodik idén Kolozsvár
Hírek kedd, 2026 április 72026 április 7, 11:42

Egyes benzinkutaknál 10 lej alá csökkent a gázolaj ára

Mától egyes benzinkutaknál literenként 10 lej alá csökkent a gázolaj ára, miután hatályba lépett a jövedéki adó 30 banis csökkentése,...

Egyes benzinkutaknál 10 lej alá csökkent a gázolaj ára
Hírek péntek, 2026 április 32026 április 3, 09:43

Így kerültek meg a dák kincsek

Visszaszolgáltatták Romániának a coțofenești-i aranysisakot és a hollandiai Drents Múzeumból tavaly ellopott három dák aranykarperec...

Így kerültek meg a dák kincsek
Hírek csütörtök, 2026 április 22026 április 2, 09:30

Mirabela Grădinarut az egyensúly hiánya aggasztja leginkább a fiatal generációkkal kapcsolatban

Románia nem engedheti meg magának, hogy akár egyetlen gyermeket is elveszítsen – jelentette ki az államelnöki hivatal által szervezett...

Mirabela Grădinarut az egyensúly hiánya aggasztja leginkább a fiatal generációkkal kapcsolatban
Hírek csütörtök, 2026 április 22026 április 2, 08:47

Alapfokon pert vesztett Románia a Pfizerrel szemben

A Romániát a leszerződött, de át nem vett koronavírus elleni oltóanyagok kifizetésére kötelező bírósági döntés nem jogerős, de...

Alapfokon pert vesztett Románia a Pfizerrel szemben