Élő Kolozsvári Rádió

Költségvetés: 3,51 százalék jut a tanügynek

Közösségi portál segítségével népszerűsíti a jövő évi költségvetést Victor Ponta kormányfő, tízszázalékos béremelést ígérve a tanároknak.

Több mint három százalékkal nő az egészségügyi és közel nyolc százalékkal az oktatási minisztérium költségvetése 2015-ben – írja Victor Ponta. A tanároknak két lépcsőben öt-öt százalékos fizetésemelést ígért a miniszterelnök. Először márciusban, majd szeptemberben emelkednek juttatásaik. Victor Ponta az egészségügyi személyzetnek is béremelést ígért.

Ugyanakkor az oktatás jövőre sem kap annyit, mint amennyit a törvény előír, vagyis a bruttó hazai termék hat százalékát, mindössze 3,51 százalék jut a tanügynek.

Ugyancsak internetes közösségi oldalon cáfolta a miniszterelnök a hírt, hogy csökkenne a beruházásokra fordítandó pénz. A büdzsétervezet szerint jövőre 44 milliárd lejt irányoznak elő erre, kilenc milliárd lejjel többet, mint idén.

mvr/haromszek

Szerkesztő: , 2014 december 15, 17:01

Marcel Ciolacu javasolja, hogy a PSD lépjen ki a kormánykoalícióból
Hírek hétfő, 2025 május 52025 május 5, 18:10

Marcel Ciolacu javasolja, hogy a PSD lépjen ki a kormánykoalícióból

Marcel Ciolacu szociáldemokrata pártelnök hétfőn bejelentette, javaslatot tesz párttársainak a PSD kormánykoalícióból való kilépésére,...

Marcel Ciolacu javasolja, hogy a PSD lépjen ki a kormánykoalícióból
Elena Lasconi lemondott az USR elnöki tisztségéről
Hírek hétfő, 2025 május 52025 május 5, 11:50

Elena Lasconi lemondott az USR elnöki tisztségéről

Elena Lasconi hétfőn bejelentette, hogy lemondott a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöki tisztségéről. Közleménye szerint a...

Elena Lasconi lemondott az USR elnöki tisztségéről
Kelemen Hunor: George Simion győzelme tragikus lenne a magyar közösség számára
Hírek hétfő, 2025 május 52025 május 5, 09:24

Kelemen Hunor: George Simion győzelme tragikus lenne a magyar közösség számára

Erős protestszavazatot láttunk, és elsősorban a diaszpóra fordította át a választási eredményt – vélekedett az államfőválasztás...

Kelemen Hunor: George Simion győzelme tragikus lenne a magyar közösség számára
Első nyilatkozatok urnazárás után
Hírek vasárnap, 2025 május 42025 május 4, 21:41

Első nyilatkozatok urnazárás után

Reagáltak az államfőjelöltek az urnazárás utáni exit pollok előrevetítéseire. George Simion, az AUR jelöltje előre rögzített...

Első nyilatkozatok urnazárás után
Hírek vasárnap, 2025 május 42025 május 4, 18:06

146 választási incidensről érkezett bejelentés

A belügyi szervekhez összesen 146 lehetséges választási incidensről érkezett bejelentés vasárnap, különösebb incidensek nem történtek...

146 választási incidensről érkezett bejelentés
Hírek vasárnap, 2025 május 42025 május 4, 14:21

Öt választási incidensről érkezett eddig bejelentés

A vasárnap reggel 7 órai urnanyitástól kezdődően öt választási incidensről érkezett bejelentés a rendőrséghez – közölte a...

Öt választási incidensről érkezett eddig bejelentés
Hírek vasárnap, 2025 május 42025 május 4, 08:51

Elkezdődött a szavazás az elnökválasztás első fordulójában

Csaknem 18 millió román állampolgárt várnak vasárnap az országszerte reggel 7 órakor megnyitott közel 19 ezer szavazóhelyiségbe, hogy a 11...

Elkezdődött a szavazás az elnökválasztás első fordulójában
Hírek csütörtök, 2025 május 12025 május 1, 10:52

Megállapodott az ásványkincsek kitermeléséről Ukrajna és az USA

Az Egyesült Államok és Ukrajna aláírta az ásványkincsek kitermeléséről szóló partnerségi szerződést – jelentette be Scott...

Megállapodott az ásványkincsek kitermeléséről Ukrajna és az USA