Élő Kolozsvári Rádió

Iszlám kiképzőtáborok létesültek Líbiában

Az Iszlám Állam szervezete kiképzőtáborokat hozott létre Líbia keleti részén, s bár ezek működése egyelőre kezdeti stádiumban van, az Egyesült Államok szoros figyelemmel követi őket – közölte szerdán egy magas beosztású amerikai tábornok.

David Rodriguez, az amerikai hadsereg Afrikai Parancsnokságának vezetője a Pentagonban tartott sajtótájékoztatóján elmondta: a szóban forgó helyszíneken talán néhány száz harcos kiképzése folyhat, hevenyészett körülmények között.
Az Iszlám Állam idén jelentős területeket foglalt el Szíriában és Irakban, és Barack Obama amerikai elnök ígéretet tett, hogy
szétzúzza a kiterjedt iszlám kalifátus létrehozására törekvő szunnita fegyveres szervezetet.

Az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció augusztus óta Irakban, szeptember vége óta pedig Szíriában is légi hadjáratot folytat a terrorszervezet ellen.

mti

Szerkesztő: banyai.margo, 2014 december 4, 12:18

Marcel Ciolacu javasolja, hogy a PSD lépjen ki a kormánykoalícióból
Hírek hétfő, 2025 május 52025 május 5, 18:10

Marcel Ciolacu javasolja, hogy a PSD lépjen ki a kormánykoalícióból

Marcel Ciolacu szociáldemokrata pártelnök hétfőn bejelentette, javaslatot tesz párttársainak a PSD kormánykoalícióból való kilépésére,...

Marcel Ciolacu javasolja, hogy a PSD lépjen ki a kormánykoalícióból
Elena Lasconi lemondott az USR elnöki tisztségéről
Hírek hétfő, 2025 május 52025 május 5, 11:50

Elena Lasconi lemondott az USR elnöki tisztségéről

Elena Lasconi hétfőn bejelentette, hogy lemondott a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöki tisztségéről. Közleménye szerint a...

Elena Lasconi lemondott az USR elnöki tisztségéről
Kelemen Hunor: George Simion győzelme tragikus lenne a magyar közösség számára
Hírek hétfő, 2025 május 52025 május 5, 09:24

Kelemen Hunor: George Simion győzelme tragikus lenne a magyar közösség számára

Erős protestszavazatot láttunk, és elsősorban a diaszpóra fordította át a választási eredményt – vélekedett az államfőválasztás...

Kelemen Hunor: George Simion győzelme tragikus lenne a magyar közösség számára
Első nyilatkozatok urnazárás után
Hírek vasárnap, 2025 május 42025 május 4, 21:41

Első nyilatkozatok urnazárás után

Reagáltak az államfőjelöltek az urnazárás utáni exit pollok előrevetítéseire. George Simion, az AUR jelöltje előre rögzített...

Első nyilatkozatok urnazárás után
Hírek vasárnap, 2025 május 42025 május 4, 18:06

146 választási incidensről érkezett bejelentés

A belügyi szervekhez összesen 146 lehetséges választási incidensről érkezett bejelentés vasárnap, különösebb incidensek nem történtek...

146 választási incidensről érkezett bejelentés
Hírek vasárnap, 2025 május 42025 május 4, 14:21

Öt választási incidensről érkezett eddig bejelentés

A vasárnap reggel 7 órai urnanyitástól kezdődően öt választási incidensről érkezett bejelentés a rendőrséghez – közölte a...

Öt választási incidensről érkezett eddig bejelentés
Hírek vasárnap, 2025 május 42025 május 4, 08:51

Elkezdődött a szavazás az elnökválasztás első fordulójában

Csaknem 18 millió román állampolgárt várnak vasárnap az országszerte reggel 7 órakor megnyitott közel 19 ezer szavazóhelyiségbe, hogy a 11...

Elkezdődött a szavazás az elnökválasztás első fordulójában
Hírek csütörtök, 2025 május 12025 május 1, 10:52

Megállapodott az ásványkincsek kitermeléséről Ukrajna és az USA

Az Egyesült Államok és Ukrajna aláírta az ásványkincsek kitermeléséről szóló partnerségi szerződést – jelentette be Scott...

Megállapodott az ásványkincsek kitermeléséről Ukrajna és az USA